Hódolat az Úrnak

C

sodálatosan mutatja be az Úr a teremtett világ kiemelkedő állatait, elismerően szól képességeikről, gyönyörködik szépségükben, erejükben (Jób 41,1-26). Számára fontosak az állatok is, hiszen létük Teremtőjüket dicsőíti, leírja hatalmát és kreativitását. Isten kreatívan alakította ki a föld élővilágát, csodálatosan rendezte be, és mindezt nekünk adta. Az állatvilág is Őt dicsőíti, sőt, az állatok az életükkel dicsérik is az Urat. Dicsérjük mi is, és adjunk hálát az Úrnak, hogy ezt a csodálatos világot ránk bízta. Azért tette, hogy örömmel éljünk a földön, és a rajta lévő értékeket megbecsüljük és gondozzuk, vagyis tegyünk meg mindent azért, hogy Isten világa növekedjen, előrehaladjon. Ezzel szemben mi inkább kizsákmányoljuk ezt a világot, úgy véljük, mindennek minket kell szolgálnia, csak saját boldogulásunk, gazdagodásunk a cél. Urunk azt akarja, hogy felelősen bánjunk a ránk bízott javakkal, becsüljük meg és vigyázzunk a földre, az életre.

Nagyon szépen írja le Jób könyve a krokodilt, gyönyörködik felépítésében, erejében. Mindezt úgy teszi, hogy közben elismeri Isten erejét, bölcsességét, nagyságát. Meghódol az Úr előtt. Bemutatja számunkra ennek az állatnak a harmóniáját - minden része harmonikusan illeszkedik egymáshoz, és nagyszerűen működik. Isten úgy építette fel, hogy páncélzata védelmet nyújtson számára. Az Úr mindenre odafigyelt, amikor a különféle lényeket megalkotta, úgy formálta őket, hogy az életkörülményeikhez alkalmazkodjon testi felépítésük. Az állatok engedelmeskednek Teremtőjüknek - bár mi is belesimulnánk mennyei Atyánk akaratába, és tennénk, amit mond.

Megtudjuk, hogy minden az Úré az ég alatt, minden az Övé, de ránk bízza, megengedi, hogy éljünk javaival. Ezért hálával tartozunk. Mindenünket, amink van, kaptuk. Pál is ezt erősíti meg, és ő ezt így is gondolta. Ezért szíve tele volt hálával. Tudta, hogy ha mindazt, amink van, kaptuk, akkor nem kell félni, mert a jövőben is kapni fogunk. Isten nemcsak tegnap, hanem ma is gondoskodik övéiről. Azonban mi már erről megfeledkezünk, világunk becsap, így azt gondoljuk, mindent mi szerzünk meg, amivel dolgozunk, így, amit szereztünk, az a miénk. Igénk azonban rámutat, hogy mindent kapunk Gazdánktól, és a kapott javakkal el kell majd számolnunk. Sőt, azt is látnunk kell, hogy ebből a világból semmit nem fogunk magunkkal vinni halálunk után. Mégis teljesen a szerzésre koncentrálunk, semmi nem elég nekünk, és az sem tart vissza, ha közben mások életébe gázolunk, ha tönkremennek kapcsolataink. Ne feledjük az apostol szavait: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7). Tehát amim van, kaptam - ne tegyek úgy, mintha minden a saját erőmnek és bölcsességemnek lenne köszönhető, hanem köszönjem meg az Úrnak mindazt, amivel rendelkezem.

Az apostol azért kéri, hogy legyen türelem bennünk a másik tanítvány felé, mert mi sem voltunk mindig tanítványok, és nem ott tartottunk, ahol most (Tit 3,3-7). Milyen könnyen megfeledkezünk arról, hogy a mi életünkben is van egy régen, egy olyan időszak, amikor Isten nélkül éltünk a világon. Ha ezt szem előtt tartjuk, ha felelevenítjük, megértőbbek leszünk testvéreinkkel, és bántás helyett segíteni fogjuk őket a növekedésben.

Talán azért vagyunk türelmetlenek másokkal szemben, mert saját bűneinket, hibáinkat vetítjük rájuk. Ami bennünk rossz, azt képtelenek vagyunk a másikban elviselni. Mert ezt az Igét olvasva el kell gondolkodnunk azon, hogy talán nem is csak régen voltak bennünk ezek a tulajdonságok, hanem ma is jelen vannak. Igen, ha figyeljük a gyülekezetek életét, bennük a lelkipásztorok, a szolgálattevők mindennapjait, azt látjuk, hogy bizony a szidalmazás, a veszekedés, a másik megszólása ma is jelen van. Sajnos, kevesen mondhatják el, hogy a Krisztus indulata lakozik bennük.

Azonban számunkra is van remény, megváltozhat az életünk, ha komolyan vesszük Pál bizonyságtételét. Mert arról ír, hogy nem maguktól, nem képzettség által lettek ők sem más emberekké. Az életüket Isten jósága, emberek iránt való szeretete alakította át. Isten a Szentlélek által szülte újjá őket, és ez a lehetőség ma is adva van. Ha látjuk nyomorúságunkat, és őszintén elismerjük, az Úr kész megbocsátani, kész Lelke által újjá formálni. Könyörületből ment meg, mert nem akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy megtérjünk és éljünk. Nem jönnek számításba cselekedeteink, hanem kegyelméből kapunk üdvösséget, minden az Úr munkája életünkben.

A Szentlélek nemcsak az újjászületést végzi el, hanem mindent megtesz azért, hogy csecsemőkből felnőttekké váljunk. Gyakran megrekedünk a növekedésben, azonban a Szentlélek mindent megad a számunkra, ami segít abban, hogy felnőtté váljunk a hitben. A Szentlélek jelen van, Rábízhatjuk magunkat, mert vezeti életünket.

Az újjászületett embernek az a reménység is adatik, hogy örökség vár rá. Isten kegyelméből Krisztus örökösei lehetünk. Örököljük az örök életet. Nem érdemeljük, de Isten csodálatos szeretete által megkönyörül rajtunk.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.