Bizony, hamar eljövök!

T

ovábbra is Isten hatalmát magasztalja és állítja elénk Elihú (Jób 37,1-13). Hatalmasan írja le az Úr természetfeletti hatalmát. Láttatja velünk, hogy minden az Ő hatalma és felügyelete alatt van. Az elemek is az Ő eszközei, általuk is munkáját végzi az Úr.  Jó megfigyelni, hogy kezéből nem csúszik ki az irányítás, kézben tartja a természet erőit. Sőt, azt látjuk, hogy azok engedelmeskednek neki: ha szól, hull a hó és a szakad az eső. Mindezzel Urunk az embert kívánja rádöbbenteni hatalmára, ezeken keresztül is szól hozzánk. Azt üzeni, lássuk meg, hogy mi nem boldogulunk az elemekkel, tehetetlenül szemléljük a vihar félelmetes tombolását. Csak a károkat tudjuk eltakarítani. Azonban Isten azt akarja, hogy a természet erőit figyelve eljussunk arra a felismerésre, hogy Isten nem tehetetlen az időjárással szemben. Ezért forduljunk Hozzá, és kérjük oltalmát és segítségét. Lássuk meg és ismerjük el alázattal, hogy Isten az Úr mindenek felett, azon erők felett is, amelyektől mi félünk. Azonban, aki Hozzá menekül, átéli, hogy nem kell félnie, mert az Úr menedék. Mi is valljuk a zsoltárossal: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe” (Zsolt 46,2-3).

A vihar tombolását látva megremeg a szívünk. Félünk és remegve gondolunk arra, milyen károkat fogunk elszenvedni. De mi már nemcsak a viharra figyelhetünk, hanem felidézhetjük a tanítványok történetét, amikor a Genezáret taván óriási viharba kerültek. Mennyire féltek, ők, a tapasztalt halászok, szívük remegett, úgy gondolták, mindnyájan ott vesznek, de akkor eszükbe jutott, hogy a hajóban van Jézus. Csodálatos, hogy rájöttek, nincsenek egyedül, velük van az Úr. Az ég és a föld Ura utazik hajójukban. Bizony, milyen gyakran mi is elfeledjük, hogy egy hajóban utazunk az Úrral. Így azután bátran Hozzá fordulhatunk és kérhetjük, hogy cselekedjen. Mert az Ő hatalma ma is ugyanaz. Ő nem változik, ma is lehet Rá számítani, és ahogyan akkor megmentette tanítványait, úgy menti meg mai tanítványait is.  Neki elég ma is rászólni a szelekre, a háborgó vizekre, és nagy csendesség lesz.

Azonban nemcsak a természetben tombolnak nagy erők, és élünk át hatalmas viharokat, hanem sokszor a lelkünkben is pusztító erejű viharok támadnak. Lássuk meg, hogy ezektől sem kell félnünk, hanem hívjuk oda Urunkat, mert Ő ezek felett is Úr. Ő ért a legjobban lelki viharainkhoz is. Az Ő szava nyomán szívünkben is csendesség keletkezik.

Elihú elmondja, hogy Isten felhasználja az időjárás viszontagságait, erejét arra, hogy megszólítson bennünket. Ez az ember elámul azon, hogy a felhők és a szelek mindazt megteszik, amit az Úr parancsol. Gondoljunk Jónás történetére, amikor menekült az Úr elől, akkor Isten szelet adott a tengerre, és a szél elvégezte munkáját. Az életünket érintő viharok sem véletlenek, általuk jön utánunk az Úr, mert mi nem vagyunk olyan engedelmesek, mint az elemek.

A szél és az eső áldás is az ember szánára, mert általuk termővé formálja az Úr a talajt. Amikor ezt a munkáját tapasztaljuk az elemeknek, hálás-e a szívünk, megköszönjük-e Istennek, hogy gondol ránk és mindent megtesz, hogy kezünk munkájának legyen eredménye?

Az utolsó sorokat veti papírra az idős apostol, amit rábíztak, hűségesen továbbadja (Jel 22,8-21). Milyen jó, hogy nem tartotta meg magának, mert ez az irat ad reménységet Isten földön élő, szenvedő népének. Az Isten győzelméről szóló látomás, az új ég és föld látása Jánost leveszi lábáról. Leborul az angyal előtt, és imádni akarja. Összetéveszti az Urat a szolgával, de az angyal nem engedi ezt meg neki, mert csak Istent illeti az imádat. Milyen könnyen meghódolunk mások előtt, Istent pedig olyan nehezen akarjuk egész lényünkkel imádni.

Megragadó, ahogyan az angyal elhárítja az imádatot, nem fogadja el azt, ami nem neki jár. Isten világának tisztasága, becsületessége árad lényéből, abban a világban valóban semmi nincs abból, ami ezt a világot megfertőzi. Tanuljunk tőle, és utasítsuk el azt, ami nem nekünk jár, ami nem minket illet. Mi szeretjük elfogadni emberek dicsőítését, szeretjük, ha magasztalnak bennünket, pedig minden magasztalás az Úrnak jár.

Jánosnak üzeni az Úr, és általa a szenvedő gyülekezeteknek, hogy hamar eljön, és nem üres kézzel jön, hanem jutalmat hoz a számunkra. Csodálatos az Úr, életünk tettei és minősége szerint ossza a jutalmat. Jó látni, hogy Isten is megbecsüli azokat, akik hűségesek, akik készek Érte az életüket is kockáztatni. Ismerjük-e a jutalmazást? Megbecsüljük-e azokat, akik sokat tesznek érettünk? Kezdjük el most kifejezni hálánkat az Úrnak és a mellettünk levőknek.

Az élet fájához azoknak van joga, akik megtisztultak. A szennyben, bűnben élők nem juthatnak oda. Isten a bűnt nem tartósítja, csak azok kapnak örök életet, akik tiszták. De hát mindnyájan bűnösök vagyunk, hogyan lehetnénk tiszták? Úgy, hogy Isten megadta a megtisztulás lehetőségét. Amint a ruháinkat ki tudjuk mosni, ha koszosak lesznek, ugyanúgy az életünk is megtisztulhat. Mégpedig a Bárány vérében. Ez az egyetlen tisztítószer, ami tisztára mossa ruhánkat. Tiszta ruhában, megtisztult élettel járulhatunk az élet fájához, léphetünk be a szent város kapuján.

A könyv végén ismét felkínálja az élet vizét, ingyen, de hozzáteszi: aki akarja. Nem kötelező, hanem egy áldott lehetőség. Éljünk vele, vegyük át az élet vizét ingyen, azzal a hittel, lehet, hogy ingyen van, de kiváló minőség. Isten nem téveszt meg, Ő az életet kínálja számunkra. Ragadjuk meg!

Mondjuk mi is Jánossal együtt: Jöjj, Uram, Jézus! Legyen az Utána való vágy ma is szívünk óhaja, hívjuk és várjuk Őt. Higgyük, hogy jönni fog, és nem késik.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.