Jó hír

A

 mai nappal Mózes harmadik könyvének olvasását kezdjük meg, általa visszatérünk a pusztába, a kivonulás időszakához (3Móz 1,1-17). Izráel népét felhozta az Úr Egyiptomból, a Sínai-hegynél megálltak, és az Úr kijelentette számukra a Vele való kapcsolat szabályait. Elmondta nekik, hogyan mutassanak be különféle áldozatokat. Az Ószövetségben fontos szerepe van az áldozatnak, mivel a nép bűnös, így csak elégtétel által mehetnek az Úr színe elé. Bűnös életüket rendezni kell Istennel, és ennek módja az áldozat.

Azonban nem Izráel fiai találják ezt ki, nem ők határozzák meg az áldozatok rendjét, hanem szabadító Istenük. Ő mondja meg, mit és hogyan kell bemutatni áldozatként. Tehát nem Mózes adja ezeket a törvényeket, hanem ő is csak átveszi az Úrtól. Minden úgy kezdődik, hogy Isten szólítja Mózest. Minden úgy kezdődik, hogy Isten szól - minden Vele és Tőle indul, az életünkben is. Mózes megszólítható. Én megszólítható vagyok-e? Most is, amikor olvasom a napi Igét, meg tud-e szólítani az Úr? Vagy csak nagy sietve elolvasom, hogy letudjam, és rohanok tovább? Legyünk csöndben, és hagyjuk szólni Urunkat, mert szükségünk van szavára, tanácsaira.

Néhány gondolat az áldozatokkal kapcsolatban, ami számomra is fontos üzenet: az áldozati állatok épek, hibátlanok legyenek. Az áldozatbemutatás nem a beteg, az értéktelen leselejtezése. Mindig azt vigyük mi is az Úr elé, azt adjuk, ami jó, amit mi is szívesen megtartanánk és használnánk. Ne selejtezés szempontjából adakozzunk.

A marha fejére rá kellett tenni az áldozatbemutatónak a kezét, ezzel mintegy ráhelyezte bűneit az állatra. Az állat pedig átvette azokat, és így helyettesítés történt. Az állat halt meg az áldozatot bemutató helyett, így ő tovább élhetett, mégpedig tiszta lappal. Ma már nem kell áldozatot bemutatni, mert Urunk bemutatta azt, Ő is magára vette bűneinket, és így helyettünk halt meg a kereszten. Ragyogjon fel előttünk Isten kegyelme, helyezzük minden vétkünket Őreá, és éljük át, hogy Jézus halála által szabadok lehetünk. A vér fontos, mert nélküle nincs bűnbocsánat. Jézus vére hullott azért, hogy a mi bűneink megbocsáttassanak. Azért halt meg és hullatta vérét az Úr, hogy mi életet nyerjünk, és ezt az új, megkegyelmezett életet Neki szenteljük. Soha ne feledjük: sokba kerültünk az Úrnak. Dicsérjük Őt mindenkor teljes szívből.

Az élet problémáival harcolva, terheink alatt roskadozva se feledjük, hogy nem vagyunk egyedül. Az Úr elérhető, ma is szól, és odamehetünk Hozzá. A kereszt most is megtalálható, le lehet borulni előtte, és minden terhünket Őreá vethetjük. Mert a kereszthez nemcsak a megtérésünkkor, hanem minden nap odajárulhatunk. Ott hullik le vállainkról a bűn csomagja, és ott szabadulhatunk fel egy új, Jézust dicsőítő életre. Amikor a teher leomlik, nélküle mehetünk tovább, nem a gondok gyötörnek, hanem a kegyelem vezet. A keresztnél érthetjük meg életünket, ott ragyoghat fel igazi értéke számunkra. A kereszt tövében teljes megújulás vár ránk.

A Tituszhoz írt levél után egy olyan iratot olvasunk, amelynek címzettjeit nem ismerte személyesen Pál apostol (Rm 1,1-15). Ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy írjon a számukra, és továbbadja azt, amit ő is kapott. Pál az Úr elhívott apostolaként ír, az Ő képviselőjeként, és ezért nincs a szívében sem félelem, sem kisebbrendűségi érzés. Nem fél a fővárosi gyülekezetet megszólítani, nem mondja, mit fognak szólni, ha csak úgy betoppan a levelem. Elhívása van, és ennek enged, tudja: az evangéliumot kell hirdetni, jó hírt kell mondani. Mi is mondjuk a jó hírt, mondjunk jó szót, mert olyan kevés van belőle. Ez a jó hír Jézusról, az Isten Fiáról szól. Az emberiség számára Ő a jó hír, Ő az orvosság, a megoldás. Ne tartsuk meg, hanem adjuk tovább.

Tehát, amikor Pál ír, a gyülekezet már él és növekszik. Azt látjuk, hogy az evangélium megelőzte Pált, sőt, a többi apostolt is. Ha ők nem mertek elmenni Rómába, hát az Úr eljuttatta az evangéliumot az ott élőkhöz másként. Az Ige előtt nincs akadály, talál magának eszközöket, akkor is, ha mi nem visszük tovább.  Így találja meg hozzánk is az utat, lesz mindig valamilyen csatorna, amin keresztül megérkezik szívünkbe Isten szava. Kár, hogy mi gyakran az evangélium hirdetésekor vagyunk szégyenlősek, pedig ez az életet jelenti, és minden embernek szüksége van reá.

Pál számára Jézus az élet, Neki szentelte magát, az evangélium hirdetésére kötelezte el az életét.  Ez a legfontosabb a számára. Mire vagyok én elkötelezve? Mi a legfontosabb a számomra? Az evangélium Jézusról szól, mindarról, amit Általa tett értünk Isten. 

Kiemelném még, hogy Pál számára nagyon fontos az imádság, az első helyre teszi. Tehát mielőtt bármibe belefog, imádkozik, beszélget az Úrral. Mi se fogjunk semmihez addig, amíg meg nem beszéltük Urunkkal. Imájának fontos eleme a hála, nemcsak az anyagiakért hálás, hanem a gyülekezeti tagokért, a testvérekért is. Adjunk hálát Istennek a gyülekezetért, köszönjük meg hitben testvéreinket, mert ez azt üzeni, nem egyedül járjuk a keskeny utat. Isten másokat is elhívott, és ha együtt megyünk, ha látjuk egymást, az erőforrás is a számunkra. Mindenkiért hálát ad, nemcsak a szimpatikusokért, hanem minden hívőért, az utálatosakért, a problémásokért is.

Azonban nemcsak imádkozik értük, hanem tesz is azért, hogy a problémások rendbe jöjjenek. A levél megírása is cselekvés - azért ír, hogy általa erősítse őket. Lelki ajándékokat ad át a számukra, sőt, majd személyesen is szeretne ilyen ajándékot adni nekik. Nem pénzzel oldja meg a problémákat, hanem lelki ajándékkal, tehát olyan üzenetet, olyan Igét mond nekik, ami által megerősödnek és reményt látnak. Mit adok én a másiknak? Tudok-e lelki megerősítést nyújtani? Mert nemcsak Pál ad, hanem ő is kap a rómaiaktól. Neki is szüksége van arra, hogy kapjon, hogy erősödjön. Nem lehet mindig adni, kapni is kell. Ha csak töltünk egy edényből, ki fog ürülni. Pótolni kell az elfogyott erőt, az élet vizét. A napi elcsendesedés, igeolvasás, az élő kapcsolat által töltődhetünk fel ismét.

Még megemlíteném, hogy Pál is megtapasztalja, hogy tervei nem mindig úgy valósulnak meg, ahogy szeretné. Régóta készül Rómába, de még nem jutott el oda. Azonban nem roppan össze, nem kerül lelki válságba, mert tudja, hogy vannak meg nem valósuló tervek és vágyak. Számára nem a saját vágyai a fontosak, hanem Isten akaratának megvalósulása. Legyünk készek elfogadni, hogy nem minden úgy történik, ahogy mi szeretnénk, engedjük el vágyainkat, és fogadjuk el Isten tervét, mert számunkra mindig az a legjobb.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.