Üres kézzel kell-e mennem?

A

 fejezet elején hallottuk, ahogyan Jób a betegség idejét visszaemlékezésre használja fel (Jób 28,12-28). Végiggondolta, milyen természeti kincseket adott az Úr az ember számára, és hálás volt érte. Most pedig azt látjuk, hogy a természet és a világ értékeitől Isten felé fordul, és keresi betegségének a célját. Sőt, azt látjuk, hogy rádöbben, miért is van ez az időszak az életében. Jób elkezdi jól felhasználni ezt az időt, mert rájött, hogy nyomorúsága, ágyhoz kötöttsége révén olyan időhöz jutott, mint soha eddig. Eddig nem volt ennyi ideje, soha nem tudott megállni több napra, hétre vagy hónapra. Mindig ment előre, hiszen az a gazdaság, amit irányított, és a  nagy család rengeteg törődést és erőt igényelt. Most azonban meg kell állnia.

Szabad nekünk is így tekinteni életünk ágyhoz kötött időszakára, amikor nem tudunk menni, nem tudunk tenni, hogy talán azért kaptuk ezt, hogy végre megtanuljunk lenni is. Mert annak, aki mindig tesz, egyszer át kell élni, hogy van más is, fontos a megállás, az elgondolkodás. Egyszer csendben végig kell gondolni életünket, feltenni a kérdést: mi a célom? Honnan hová tartok? A betegség, a félretétel időszaka ezt a lehetőséget kínálja a számunkra. Gondoljuk végig életünk értelmét, tekintsünk vissza a múltra, lássuk meg, ha valamit elrontottunk, és valljuk meg az Úr előtt becsülettel. Gyakran azért vagyunk lelkileg ingatagok, mert életünk múltja, bűnei és hibái nincsenek lezárva, nincsenek rendezve, ezért a jelenben is kihatnak ránk. Pál apostol így ír erről: „Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3,13-14).

A szenvedő Jób most kezd el felfelé figyelni és mélyebb dolgokról gondolkodni. Felismeri, hogy nem csak a természet, a minket körülvevő világ ismerete a fontos, hanem a bölcsesség megismerése is. Meg kell tanulni befelé, lényünk mélyebb rétegei felé figyelni is. Ha így teszünk, rádöbbenünk a bölcsesség hiányára. Meglátjuk, hogy a tudás nem azonos a bölcsességgel, mert a tudás nem adja meg önmagában azt, hogy hogyan kell jól élni, jó döntéseket hozni. A gyakorlati bölcsességnek még nagy tudósok is gyakran híjával vannak, amint egy Einsteinről szóló kis történet elmondja. A tudós egyszer vonaton utazott, jött a kalauz, és Einstein zavartan keresgélni kezdte a jegyét. A kalauz megismerte, és azt mondta, ne keresse, tudom ki ön, utazhat nyugodtan. Erre a tudós így válaszolt: de ha nem lesz meg a jegyem, honnan fogom tudni, hol kell leszállnom?

Jób elmondja számunkra, hogy ő rájött, a bölcsességet nem lehet úgy felfedezni, kiaknázni, mint a természeti kincseket, mert a bölcsesség Isten ajándéka. Meglátja, hogy az Úr félelme a bölcsesség. Tulajdonképpen jóval Salamon előtt rádöbben, hogy Isten igazi megismerésére van szüksége. Hosszú betegsége azt a célt szolgálja, hogy mélyebben megismerje az Urat. És ha Istenre tekint, akkor önmagát is tisztábban látja. Az Úrra figyelve ismeri fel a bölcsesség hiányát, de azt is, hogy hol található. Isten félelme a bölcsesség, gyakorlati következménye pedig a gonosztól valló elszakadás, az Isten akarata szerinti élet. Jakab apostol üzeni számunkra, hogy nem kell elkeseredni, ha úgy látjuk, nem vagyunk bölcsek, mert szabad kérni. Sőt, kérnünk kell, mert az igazi bölcsességet megszerezni, netán megvásárolni nem lehet, de szabad kérni. „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megkapja.” (Jak 1,5).

János most egy fehér felhőn ülő személyt lát, Aki az Emberfiához hasonló, fején aranykoronát visel (Jel 14,14-20). A királyok Királya jelenik meg az apostol előtt, és ez a jelenet jelzi. az Úré az utolsó szó, és nem a kavargó birodalmaké, fenevadaké. A fenevadak is megítéltetnek. Jó látni, hogy a véresen kavargó emberi történelem fölött Jézus az Úr. Jó látni, hogy megjelenik Ő, a Feltámadott, Ő, akit annyian megvetettek, Akinek eljövetelén gúnyolódtak. Megjelenik, és kezében sarlót tart. A sarló az aratás eszköze és szimbóluma, és királyi jelvény is. A nagy Király jön, mert eltelt az idő, eljött az aratás ideje. A sarló az idő megszemélyesítője is, és a feltartóztathatatlan elmúlásra utal. Tehát jelzi, az idő telik, nem lehet az ítélet eljövetelét megállítani. A Király jön és betakarítja a termést. Most már nem íj van a kezében, már nem az evangélium terjed, hanem a gyümölcs szüreteltetik le.

Eljött az aratás ideje - kiáltott az angyal. Igen, az aratás ideje mindig eljön, de fel kell rá készülni. Az Úr keresi életünkön a gyümölcsöt, de vajon talál-e? Ma még lehet változtatni, ha rádöbbenünk, hogy nincs termés, nincs kéve a vállunkon, még kérhetünk bűnbocsánatot. Merjük feltenni a kérdést: üres kézzel kell-e mennem, s állanom az Úr elé? Bizonyára azt mondjuk, annyi értékünk van, annyit tettünk az életünk folyamán. De elmondhatjuk-e, hogy azt tettük, amit az Úr ránk bízott, mert azt fogja számon kérni? Ő nem fog mást és többet kérni, csak azt és annyit, amit ránk bízott. Ránk bízta mások tanítvánnyá tételét. Ránk bízta, hogy amit kaptunk, azt adjuk tovább - aki ismeri a kegyelmet, mondja el annak, aki nem ismeri. Valahogy úgy, amint a samáriai asszony tette, örömmel mondta el, amit átélt, városa polgárainak. Mivel élő vízre talált Jézusban, másokkal is meg akarta ismertetni a forrást. A többiek is legyenek boldogok, nekik is áradjon élő víz az életükben.

Üres kézzel kell-e mennem?

1. 

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2. 

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3. 

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4. 

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.