A megtalált ige

M

anassé után fia, Jósiás lett a király, és ő már apja életének második felét tartja szem előtt (2Kir 22,1-20). Számára a megtért Manassé lesz a példa. Apja kitakarította a bálványokat Jeruzsálemből és a templomból, helyreállította az oltárt. Jósiás folytatja ezt a vonalat, a templom javításához fog hozzá. Élete értékelése nagyon jó, azt írják róla, „mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt”. Milyen jó lenne, ha ezt a jellemzést kapnánk: mindenben Jézusnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra. Mert a mi utunk már a Jézus útja, a keskeny út. Mindenben azon járok? Semmiben sem térek el róla? Gondoljuk ezt ma végig, amikor dolgainkat igazgatjuk, mindenben az Úr szavához és lényéhez igazodok-e. Mindig az Úr szava vezérel, és aszerint hozom meg döntéseim? Bizony, messze vagyok én ettől, hányszor eszembe sem jut, mit mondott az Úr, arról meg már ne is beszéljünk, hányszor tudom, mit mondott, mégsem aszerint cselekszem. Mennyire nem merjük vállalni a keskeny utat. Félünk lemondani a kényelemről, és nem merjük teljesen Őreá bízni magunkat. Azonban lehetséges visszatérni a helyes útra. Erre is volna szükségünk, nekünk és az egész emberiségnek, mert a Jézus útja az élet útja. A keskeny út mentes a pusztítástól, a rombolástól, ezen az úton maga az élet jár.

Megragadott, hogy a Jósiás mennyire ismeri a neki dolgozó embereket, és mennyire bízik bennük. Kiadja, hogy ne számoltassák el őket, mert hűségesen fogják kezelni a rájuk bízott pénzt. Az egyik fontos dolog, hogy rájuk lehetett bízni a templom és az ország pénzét. Nem saját zsebre dolgoztak, nem azt nézték, az állami projektből minél több jusson a saját zsebükbe, hanem a minőségi munka lebegett a szemünk előtt. Tudták, hogy az Úrnak tartoznak elszámolással. Mivel Istennek és az Ő szemei előtt végezték a munkát, becsületesek maradtak. A király pedig jól ismerte az embereit, tudta, hogy megbízhatóak. Nem volt benne előítélet velük szemben. Ismerjük-e mi egymást, és bízunk-e egymásban? Bízni abban lehet, aki az Úr előtt végzi munkáját. Ilyen hűséggel bánok-e a rám bízottakkal? Úgy végzem-e mindennapi munkámat, úgy forgolódom-e a rám bízottak között, hogy tudom, az Úr előtt vagyok felelős?

Amikor a templom javítása közben megtalálják az Úr törvénykönyvét, az igét... - döbbenet, ide jutott Isten népe, elveszett a Biblia, és már nem is tudtak róla. Megvoltak ige nélkül, nem hiányzott, ezért nem is keresték. Hol van a Bibliád? Mikor olvastad, és tudsz-e róla? A reform azzal kezdődik, hogy felfedezem a Bibliát, rátalálok és elkezdem olvasni, és meghallom az Úr szavát. Átélem, hogy nekem szól. És még ez sem elég, hanem keresnem kell, hogy mit jelent az ige rám nézve. Ez a megfelelő bibliaolvasás. Legyen mindig a szívemben, mit jelent, amit olvasok, énrám nézve. Ez azt mutatja, hogy Jósiás elsősorban magának, és nem másnak olvasta. Kinek olvasom és hallgatom az igét? Mit vált ki belőlem az ige olvasása? A király megszaggatta ruháját, vagyis bűnbánatot tartott. Fájt neki, hogy az Úr szava ennyire kikerült az életükből.

Hulda prófétanőtől kérdezte meg, hogy mit üzen az Úr. Jósiás megtudja, az Úr látja megrendülését. Mivel megszaggatta ruháit és sírt az Úr előtt, az Úr is meghallgatja őt. Olyan jó, hogy bűnbánattal jöhetünk az Úrhoz. És amennyiben így teszünk, nem ítélet, hanem áldás vár ránk. Az áldás útja mindig könnyeken keresztül vezet. A bűn felett való sírást a kegyelem követi. Azonban fontos, hogy ne csupán egy megható jelenet maradjon a bűnbánat, hanem kövesse egy új, az Úr szavaira épített élet. Mert az Úr azt akarja, hogy éljük, vagyis cselekedjük az igét.

Milyen könnyen megfeledkezünk az evangéliumról: ahogyan Jósiás korában elfelejtették a Bibliát, úgy felejtjük el, hogy mi az evangélium által nyertünk örök életet (1Kor 15,1-11). Az evangélium a legfontosabb a számunkra, mindig a jó hírre kell emlékezni, mert ez Jézusról szól. Pál apostol elmondja, hogy ő azt adta át a hallgatóinak, amit maga is kapott. Tehát az általa hirdetett evangélium először az ő szívét járta át. Amit átadott, azt maga is megvizsgálta, és mivel jónak találta, befogadta az életébe.

Az apostol azt is felismerte, hogy azért kapta az evangéliumot, hogy tovább is adja. És ő valóban így tett, fáradhatatlanul vitte szívében az életet jelentő örömhírt. Vitte, a sok bajjal, gonddal küszködő emberek számára Jézust, az Urat, Aki képes az életüket újjáformálni, a helyes irányba állítani.

Mi is azért kapjuk, hogy továbbadjuk másoknak az evangéliumot. Adjuk tovább mindazt, amit az igéből felismerünk, de úgy adjuk tovább, hogy engedjük előbb a saját életünket érinteni az üzenet által. Pál, amikor továbbadja, nem megszabadul az igétől, hanem úgy adja tovább, mint amit maga is kipróbált, és megtapasztalta, hogy jó. Azért adja tovább, hogy mások is megtapasztalják a keresztről szóló beszéd erejét az életükben. Így adjuk mi is tovább az Úrtól kapott üzenetet.

A Krisztusról szóló üzenetet az Írás fényébe állította, és meglátta, minden úgy történt, ahogy az ige azt előre kijelentette. Tehát a Krisztus feltámadása személyes tapasztalaton és az ige bizonyságtételén nyugszik. Pál mindent megvizsgált, nem csupán elfogadta, amit mondtak, hanem az igével vetette össze a hallottakat. Azután eljött az a pillanat, amikor maga is átélte, hogy az Úr megjelent a számára. Az Úr mindig maga győz meg minket. Olyan csodálatos pillanat az, amikor rádöbbenünk, hogy Jézus él, amikor személyesen tapasztaljuk meg győzelmét. Nagyon nagy kegyelem átélni életet formáló erejét. Pál apostol a levél írásakor ismert olyanokat, akik maguk is találkoztak a feltámadott Jézussal. Ha nem így lenne, meg tudnák cáfolni, de vannak, akik még élnek közülük, és így hitelesítik az apostol szavait. Csodás üzenet: Jézus feltámadt és él. Élő Urunk van. Ne féljünk hát, mert az Úr él, és Ő hatalmasabb a gonosz minden erejénél.

Pál tudja, hogy Jézus megjelenése és az ő elhívása kegyelem. Ő nem méltó arra, hogy apostol legyen. Én sem vagyok méltó arra, hogy szent nevét számra vegyem, és hirdessem Őt. Ha Pál a legkisebb volt, akkor milyen porszem vagyok én. Bárcsak látnánk méltatlan és porszem voltunkat. Hála az Úrnak, hogy Ő ilyen porszemekkel is tud újat kezdeni. Azért vagyunk porszemek, hogy Ő látszódjon nagynak.

Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Csak a kegyelem, az Úr munkája számít, hogy mit mondanak mások, hogyan értékelik az életünket, lényegtelen. Egy a fontos, minden kegyelemből történik, ami vagyok, azt Istennek köszönhetem.

Már keresztem vállra vettem

Már keresztem vállra vettem

Már keresztem vállra vettem,

Érted mindent elhagyok.

Mindenem vagy, árva lettem,

Honja vesztett szív vagyok.

Vágyat, célt a múltnak adtam,

Nincs már bennem vak remény,

Mégis gazdag úr maradtam:

Isten és a menny enyém.

Ember bánthat és zavarhat:

Szíved áldott menedék;

Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég.

Nincsen búm, mely könnyet adjon,

Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon,

Hogyha nem benned lelem.

Lelkem, teljes üdv a részed,

Hagyd a bút s a gondot el;

Légy vidám, ha meg-megérzed:

Tenni kell még s tűrni kell.

Gondold el: ki Lelke éltet,

Milyen Atya mosolya;

Megváltód meghalt teérted:

Mit bánkódnál menny-fia?

Kegyelemből dicsőségbe

Szállj, hited majd szárnyat ad,

S az örök menny fénykörébe

Bévezet majd szent Urad.

Véget ér itt küldetésed,

Elszáll vándor-életed,

Üdvösséggé lesz reményed,

Égi látássá hited.

Isten áldásával.