A
|
z Úr
csodálatos szabadítást adott a királynak, átélték, hogy mennyire mások az Úr
útjai, mint az emberi utak (2Kir 20,1-21). Nem láttak már esélyt, de elmondták
az Úrnak, és Ő minden különösebb jelenet nélkül vitte végbe a szabadítást. Az
akkori világ úgy gondolta, őt senki és semmi nem tudja feltartóztatni, ám egy
apró hír elmozdítja a királyt Jeruzsálem falai alól, az Úr megoltalmazza övéit. Mi
azt mondanánk, véletlen, szerencse, de az ige rámutat: Isten munkája. Így viszi
végbe terveit, felhasználja a véletleneket is, és az Ő eszköze a rettegett
hatalom is. Amikor úgy látjuk, nincs megoldás, átéljük, közel a szabadítás. Adjon
ez ma is reménységet a számunkra. Merjünk így bízni Urunkban, és higgyük, Ő nem
változott, ma is ugyanúgy cselekszik.
A szabadítást követően megbetegszik Ezékiás, őt sem kerüli el sem a
betegség, sem a halál érkezése. A hívő ember hitét is megpróbálja az Úr. Hogyan
reagálunk rá? Isten a próféta által küld üzenetet a számára, de nem olyan
üzenet ez, mint amire várt. Nem a gyógyulásról szól a hír, hanem a halálról.
Isten felszólítja, rendezze el dolgait, mert meg fog halni. Mit tennénk ilyen
helyzetben? Fel vagyunk-e készülve az eltávozásra? Tudom-e, hova megyek? Hányszor könnyelműen
emlegetjük a halált, de ha elközelít, miként fogadjuk? Akkor már nem biztos, hogy menni akarunk. Ha
gyógyíthatatlan betegségről kapunk orvosi jelentést, mi van a szívünkben?
Valószínűleg nem arra gondolunk, de jó lesz az Úrhoz menni, hanem mi is sírva
ragaszkodunk az életünkhöz.
Ezékiás nem pusztán magát siratja, hanem az Úr előtt sír. Betegségével
Istenhez fordul, Tőle kér segítséget. Ezt sem erőszakosan, hanem alázattal
teszi. Hivatkozik az Úr előtt hűségére és arra, hogy azt cselekedte, ami az Úr
szemében jó volt. Ez nagy dolog. Ki mernénk-e mondani, hogy mindig azt tettük,
ami az Úr szemében jó volt? És ez a király mindig azt kereste, mi az Úr
szerint a jó, és amikor felismerte, meg is cselekedte. Nem akarta Istent a maga
terveiről meggyőzni, nem mondta, az én elképzelésem sokkal jobb, hanem
elfogadta Isten döntését.
Az Úr visszaküldi a prófétát, akinek nem volt könnyű azt mondai, hogy meg
fogsz halni. Mert nem könnyű az Úr üzenetét tolmácsolni, mert nem olyan igét
kell továbbadni, ami csupa jó hírt tartalmaz. Most azonban jó hírt visz a próféta, Isten meghallgatta a király
imádságát, és nem hal meg, hanem meggyógyul. Teljes gyógyulást kap, munkaképes lesz, és el tud menni az Úr házába is.
És a király el is megy, mert tudja, hogy Tőle kapta a gyógyulást és az életet.
Tizenöt évvel hosszabbítja meg az Úr Ezékiás életét. Tehát tizenöt ráadás
évet kap, de mit fog vele kezdeni? Mit
kezdünk a ráadás évekkel? Mik ezek? Amikor mi is sírva könyörögtünk egy halálos
veszedelem idején, csak ezt megérjem, Uram, és akkor csak Neked szolgálok. De
vajon úgy van-e? Mindig megvan, miért
könyörögjük ki a ráadás éveket, de hogyan élünk velük?
Ézsaiás jelet kér, biztosra akar menni, és meg is kapja. Ez a jel csupán megerősíti Isten üzenetét.
Azt jelenti, komolyan veheted, ahogyan az árnyék visszafelé megy, olyan
bizonyos lesz a gyógyulás is. Az Úr szava tökéletes, nyugodtan rábízhatjuk
magunkat. A jelek helyett bízzunk az igében, mert az Úr szava megbízható, amit mond,
az mindig úgy van.
A plusz évek újabb próbát is hoznak, mert nem üdülésre kapta a további
időt, hanem bizonyságtételre. Azonban ő nem az Úrról beszél, hanem hiú módra
dicsekszik országa gazdagságával. Elfelejtette, hogy mindent az Úrtól kapott. Benne van ebben az igében az
is, hogy a gonosz gyakran így közelít. Ártatlannak feltüntetve magát behízeleg
az életünkbe. Ne mutogassunk meg neki mindent, ne tárjuk fel előtte
erősségeinket, titkainkat. Nem kell mindent kibeszélni, megmutogatni, mert aki
ma barátként jön, az holnap lehet, hogy ellenséggé válik. Ezékiás ezt nem vette
komolyan. És ennek meg is lesz majd a következménye, mégpedig utódi számára.
Jó, ha megszabadulunk az önző gondolkodástól, és felelősségteljesen bánunk
életünkkel és javainkkal.
Azt is látom ebben a szakaszban, hogy kikönyörgött volt az a gyógyulás.
Talán nem is kellett volna annyira erősködni, hanem elfogadni, hogy lejárt az
idő. Hiszen az Úr Jézus tanítványa az itteni idő lejártával hazamegy. Ne
féljünk a hazaúttól, és ne erőltessük a gyógyulást, a maradást. Ha adja az Úr, legyünk hálásak, de semmit ne követeljünk és ne kényszerítsünk ki. Sok szomorú
dolog lett már a kikövetelt ajándékokból.
Az apostol tovább segíti a gyülekezetet a szeretet útján (1Kor 14,1-25).
Törekedjetek a szeretetre, vagyis igyekezzetek mindig és mindenben az agapéből,
Krisztusból élni, és az Ő lényét megjeleníteni. Ez a feladatunk, hogy a még
távollevők felé megéljük az annak ellenére való szeretetet, mert így
megtapasztalják az Úr kegyelmét. A lelki ajándékok közül a prófétálást, tehát
az ige hirdetését ajánlja a számukra. Azt kéri, kívánják az igehirdetés
szolgálatát, vágyakozzanak az ige megismerésére, és annak továbbadására.
Miért? Mert az Úr ma is az Ő szava által munkálkodik. Isten az embereket
átformáló hatalmát az igén keresztül juttatja el a szívünkbe. Nem a látványos
dolgok, hanem az ige hűséges tolmácsolása juttatja hitre az embereket, és
újítja meg a gyülekezetet. Az Úr ma
beszédterápia által munkálkodik és gyógyítgat bennünket. De nem általános
beszélgetést folytat, hanem az ige szavain keresztül közelíti meg a szívünket.
Problémáinkra az igén keresztül kapjuk a megoldást, az orvosságot.
Ne keseregjünk, ha nem tudunk nyelveken szólni, mert az ige szólása több
erőt képvisel. Pál is inkább igét hirdet, prófétál, mert az érhető. Ez fontos,
mert Isten felhasználja a gondolkodásunkat. A hirdetett igét meg kell érteni. Ő azt kéri, hogy ne fogadjunk el mindent, hanem gondoljuk át, győződjünk meg arról,
hogy az Ő szava igaz.
Az ige hirdetése, a biblikus tanítás, a rendben folyó istentisztelet is
bizonyságtétel, arról beszél, hogy valóban jelen van az Úr. Mert Isten nem a
zűrzavar, hanem a rend Istene.
Igéje szól, Igéje hív
1.
Igéje szól, Igéje hív,
Szívünkben kétséget csöndesít.
Kegyelme kész, áldása vár,
Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!
2.
Igéje szól, Igéje hív,
Urunkat követni megtanít.
Kegyelme kész, áldása vár,
Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!
3.
Igéje szól, Igéje hív,
Nagy és szent munkára lelkesít.
Kegyelme kész, áldása vár,
Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!
4.
Igéje szól, Igéje hív,
Mondjon hát hálát a száj s a szív.
Kegyelme kész, áldása vár,
Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése