Trükk nélkül

A

 próféta tolmácsolta az Úr szavát: ha Aháb harcolni megy, el fog esni (1Kir 22,29-54). A király mintha komolyan venné a próféta szavait, de nem úgy, ahogyan várnánk. Nem azt látjuk, hogy megalázza magát az Úr előtt, bűnbánatot tart, és nem vonul csatába. Ha így cselekedett volna, megnyerte volna életét. Ő azonban trükkhöz folyamodik, meg akarja téveszteni az ellenséget, végső sorban az Urat. Ez nagyon szomorú, amikor egy ember azt gondolja, megtévesztheti Istent, kijátszhatja Őt. Azt hitte, ha álruhát ölt, nem ismerik fel, és így megmenekül.

Feltárul ebben a történetben előttünk az emberi szív gonoszságának mélysége, hisz nem csupán az ellenséget akarja megtéveszteni, hanem a saját élete mentése érdekében beáldozza Júda királyát, Jósáfátot. Aháb képes megöletni a rokonát, a szomszéd ország királyát, csakhogy mentse a maga életét. Hányszor trükközünk, amikor a saját érdekeinkről van szó. Képesek vagyunk mindenkit, feleséget, gyermeket, munkatársat feláldozni, csak mi továbbléphessünk, élvezhessük a világ kínálatát. Bizony, a vágyaink is olyan erővel telepednek ránk, úgy erőt vesz rajtunk a szenvedély vágya, hogy már nem lesz fontos senki, csak saját magunk. Már csak az számít, hogy elérjük, amit akarunk. A gonosz ennyire eltorzítja az embert, képessé válik mások elpusztítására is, csak véghezvigye akaratát, vagy ne szenvedjen kárt, ne kelljen lemondania anyagi előnyökről.

Ezzel szemben emeljük tekintetünket a mi Urunkra, Jézusra. Azt látjuk, hogy Ő nem trükközik, nem menti minden áron a saját életét, hanem inkább a saját élete árán menti őket. Igen, az Úr életet ment, Ő önmagát adta bűneinkért, hogy megmentsen az örök életre.

Az Urat megtéveszteni nem lehet, az ítéletet egyedül csak a bűnbánat háríthatja el, semmi más. Mivel Aháb nem volt hajlandó lemondani terveiről, és nem borult le az Úr előtt, elesett a csatában. Mondhatnánk, véletlen, hiszen találomra kilőtt nyílvessző találta el, azonban azt látjuk, hogy ez a véletlen az Úr véletlenje. Isten elől nem lehet elmenekülni, csak Hozzá menekülni. Erre kapunk lehetőséget, ne Előle, hanem Hozzá fussunk, mert kitárt karokkal vár, mint a tékozló fiút.

Jósáfátot az Úr megmentette, ebből az esetből tanult, és amikor a hajói összetörtek, nem fogadta el Ahazjá segítségét. Meglátta, hogy Aháb családjával nem lehet összefogni, mert nagy a különbség. Jósafát háza azt tette, amit helyesnek lát az Úr, míg Aháb háza azt cselekedte, amit rossznak lát az Úr. Bár mi is tanulnánk az Úr vezetéséből, az élet dolgaiból, és végre elutasítanánk azokat, akik nem az Úr útján járnak.

Pál apostol vallomását olvassuk, és általa feltárul előttünk a kereszt embere (1Kor 2,1-5). Számára a kereszt, a megfeszített Krisztus volt a fontos, nem hígította fel az üzenetet azért, hogy jobb kép alakuljon ki róla. Nem csomagolta be műveltségébe, tudásába, a retorika palástjába, nem, hanem a maga őszinteségében, egyszerűségében hirdette az evangéliumot. Nem az a lényeg, mit mondanak rólam, hanem az, hogy az evangélium tisztán és erőteljesen jusson el az emberekhez. Nem a tudásom csillogtatására van szükség, hanem az Úr erejének az érvényre juttatására. Isten ereje a keresztről szóló igehirdetésen keresztül munkálkodik, és nekünk erre van szükségünk. Azt várjuk, hogy az ige elvégezze azt a munkát bennünk, amit a műveltség, a nevelés és tudomány sem képes, vagyis, hogy új emberré formáljon, új céllal és új értékekkel.

Pál előre elhatározta, hogy csak Jézus Krisztusról akar tudni, csak Róla szól, Őt állítja a korinthusiak elé. Ez fontos, mert világosan látja, hogy Krisztusra van szükség a görög műveltség fellegvárában is.  Ma is Krisztusra van szükség a tudomány fellegváraiban és az élet mélységeiben egyaránt. Ő szabadít meg a bűn hatalma alól. De nem is népszerű Krisztust hirdetett, nem igazította Őt az ottani emberek szokásaihoz, elvárásaihoz, hanem a megfeszítettről tett bizonyságot.

Pál apostol nem emberi fortélyokkal akarta meggyőzni hallgatóit, hanem ezt ráhagyta a Lélekre. Isten Lelke győz meg az evangélium igazságáról. Az apostol nem befolyásolta őket, nem használt pszichológiai trükköket, hanem engedte, hogy a hiteles élet és a Lélek elvégezze bennük a munkát. Engedjük mi is hatni Isten szent Lelkét.

Nagyon fontos, hogy a hitem ne emberek szavain, kidolgozott tételeken nyugodjék, hanem Isten munkáján. Az a csodálatos, amikor átélem az Úr munkáját az életemben. Amikor nyomorult állapotomban Hozzá kiáltok és megtapasztalom, hogy könyörül rajtam. Amikor az Úr Jézus megszabadította a gadarait, neki ez elég volt. Nem tartott igényt teológiai munkákra, kommentárokra, mert megtapasztalta Jézus hatalmát. Az a mai gyülekezetek problémája, hogy csak kevesek hite nyugszik személyes megtapasztaláson. Kevesen álltak meg bűneik miatt sírva a kereszt alatt, és így nem élték át a drága kegyelmet. De ma még megtehetjük, hogy leborulunk a kereszt előtt és segítségül hívjuk az Úr nevét. Amikor az Úr megszabadít, új élettel ajándékoz meg, ez elég, hiszen átéljük, hogy amit senki nem tudott végbevinni, azt Ő megtette. Amikor mindenfelé keressük a gyógyulást, a szabadulást, a segítséget, és nem találjuk, hanem még jobban összekuszálódunk, de végül ránk talál az Úr, ezt semmihez nem lehet hasonlítani. Akkor átéljük, hogy az Ő hatalma elvégzi mindazt, amit más képes megtenni, és így hálából Neki adjuk az életünket. Igen, örvendező, hálás szívvel követjük Őt.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.