Ő adja a diadalt

J

ósiás királyt az Úr szemében rossz királyok követik, olyanok, akik azt teszik, amit Ő rossznak lát (2Kir 24,1-20). Ebben benne van, hogy egyáltalán nem is figyelnek az Úrra, nem kérdezik, és ezért nem tudják, hogy Isten szerint mi lenne a jó.  Mert amikor félretesszük az igét, és nem keressük az Úr közelségét, nem tudjuk, mi is az Isten akarata. Ha nem kérdezem, ha nem keresem, honnan is tudjam, mit akar Ő. Sokan vannak így, mennek a maguk feje szerint, nem keresik az Úrral való élő kapcsolatot, a környezetük pedig lehet, hogy meg is erősíti őket ebben. Jójákim király is a nép jó része és a vezető emberek előtt lehetett népszerű uralkodó, mert úgy cselekedett, amivel ők is egyetértettek. Azonban az is benne lehet ebben, hogy sok mindenben ismerte az Úr akaratát, de mégsem aszerint irányította az életét. Mert olyan is van, hogy nagyon jól tudjuk, mit mond az Úr abban a témában, de mi mást akarunk, ezért nem figyelünk rá.

A most következő királyok mindig a nagyhatalmak politikai játszmájához igazították saját politikájukat. Ahhoz a birodalomhoz húztak, amelyik nagyobb fenyegetettséget jelentett, amikor lazult a gyeplő, mindjárt fellázadtak. Tulajdonképpen csak saját pozíciójuk, hatalmuk megmentése érdekében fáradoztak. Nem Isten akaratát keresték. Mennyire jellemző ma is ez a politikára figyelő magatartás, annyit teszünk, amennyit megengednek számunkra. Hányszor az egyház is belelép ebbe a csapdába. Pedig ha figyeljük az apostolok életét, ők nem ahhoz igazodtak, mit enged a hatalom, hanem mindig az Úrtól kapott megbízatást tartották szem előtt. Ők ki merték mondani, hogy Istennek kell inkább engedelmeskedniük, mintsem embereknek.

Mi rám a jellemző? Taktikázom, vagy az Úrra figyelve élem a krisztusi életet, és végzem azt, amit rám bízott? Soha ne engedjük, hogy a világ határozza meg mozgásterünket, mert azért vagyunk jelen ebben a világban, hogy az Úr nevét megismertessük minél több emberrel. Az Ő világosságát vihetjük bele ebbe a világba. Amennyiben nem világítunk, az Úr lecseréli a lámpást.

Isten Izráelt is terelgette, a rablócsapatok felbukkanása, a babiloni nép ostroma azt jelzi, rossz úton járnak. Még mindig lehetne az Úrhoz kiáltani, de nem teszik. Természetesen itt nem formális, hanem őszinte kiáltásról van szó, amely azt üzeni, kész vagyok változtatni. Kész vagyok Isten szerint rendezni az életemet. Megtörtént az első deportáció, elvitték a nép vezető rétegét és a mesterembereket, tehát az alkotóképes gárdát. De ez sem késztette őket életváltozásra. Nem látják, hogy Úrhoz kell fordulni, ha jól akarnak kijönni ebből a helyzetből. Mert csak Isten segíthet rajtuk. Vele még ebben a helyzetben is újra lehet kezdeni az életet. Azonban ők továbbra is Isten nélkül mennek, meg akarják mutatni, hogy akkor is talpra állnak, és meg fognak maradni. Azonban az Úr kegyelme nélkül nincs megmaradás. Egyedül nem tudunk megmaradni, és képtelenek vagyunk újrakezdeni. Ezért jött el az Úr Jézus. Az Atya látta, hogy az ember magában képtelen megváltozni, képtelen Neki tetsző új és tiszta életet élni, ezért adta segítségül Jézust. Isten segítsége az emberiség számára a názáreti Jézus. Fogadd el ezt a segítséget, fordulj Hozzá, és kérd, könyörüljön rajtad. Indulj el Őt követni, mert jó irányba vezet. Aki Jézust követi, nem téveszti el az irányt, célba ér.

Az apostol az Úr feltámadásáról való bizonyságtétel után leírja a test feltámadásának a lényegét (2Kor 15,35-58). A lényeg, nem ugyanazt a testet kapjuk vissza, amiben itt élünk, hanem új, romolhatatlan, halhatatlan testet ajándékoz övéinek. Ez a testünk elenyészik, de új testet kapunk, amin már nem lesz hatalma a romlandóságnak. Tehát az új test már nem szenved betegségtől, fájdalomtól, öregedéstől, mert ezek mind a bűn következményei. A feltámadást követőn már nincs jelen a bűn, mert eltöröltetik, a halállal együtt. 

Ádám leszármazottai földből valók, de a Krisztus által újjászületettek mennyei emberekké válnak, mivel Jézus mennyei ember. Ő már minőségileg új élettel ajándékoz meg. Nagy kegyelem, hogy már most ebben a földi életben viselhetjük a mennyei ember képét. De vajon látszik-e rajtunk? Érzékelhető-e, hogy Hozzá tartozunk? Felragyog-e valami a mennyei ember lényéből a mi életünkben? Jézus átformál minőségileg más emberekké, az Ő képéből, életformájából már most megjelenhet sok vonás a mi életünkben.

Pál hite és látása szerint eljön majd a pillanat, amikor felkiálthatunk: teljes a diadal a halál fölött! Igen, teljes, mert Jézus legyőzte, azonban ez majd akkor válik számunkra állandóvá, amikor a halandó halhatatlanságba öltözik. Azonban addig is élhetünk Jézus diadalából, mert a mindennapokban is megtapasztalhatjuk a halál munkája fölötti győzelmet. Hiszen Jézus ma is megszabadít függőségekből, meggyógyít betegségekből, és ezek által egy időre visszafordítja a halál munkáját. A gonosz nagy erőkkel munkálkodik, mindent a halál felé sodor, ám Jézusban megjelent az élet, amely lassítja a pusztulás folyamatát. Hiszen Urunk nem azt akarja, hogy földi életünk minél hamarabb összeomoljon, hanem épp azt, hogy életünk legyen. Azért jött, hogy valóságos, szabad, Istennek örülő, bővelkedő életünk legyen. Amit a gonosz elrontott, azt az Úr képes helyreállítani. Krisztusban lehet győzelmes életet élni.

 Jöjjetek Krisztust dicsérni

1. Jöjjetek Krisztust dicsérni, Bízó szívvel hozzá tér -ni, Énekekkel zengve kérni, Krisztus népe, jöjjetek.

2. Bűn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen, Üdvösségünk szent ölében Már levetjük mind a bút.

3. Küldte Őt az Úr kegyelme Öröklétre, győzelemre, Hogy szívünket felemelje Boldogságos ég felé.

4. Irgalommal szánva minket, Nagy jósága ránk tekintett, S ördögcsalta bús szívünket Mennymagasból látni jött.

5. Áldott óra, boldog óra, Nagy hitünknek meghozója, Ajkunk zengő hálaszóra Nyílik, édes Jézusunk.

6. Jászol-ölben drága Gyermek, Ég felé vigyen kegyelmed, Hol dicsérve énekelnek Édes hangú angyalok.

Isten áldásával.