Jutalom

I

llés tudta, hogy szolgálati ideje lejárt, várta Isten hazahívó szavát (2Kir 2,1-18). Ehhez nyugalmat akart, egyedül kívánt lenni, és úgy várni a pillanatra, amikor az Úr magához veszi. Egyedüllétre volt szüksége. Vannak olyan pillanatok, amiket magunknak kell megharcolni, nem tud segíteni senki, csak egyedül az Úr közelsége. Jézus is kissé távolabb húzódott tanítványaitól, és úgy tusakodott, egyedül kereste és fogadta el az Atya akaratát.

Azonban ez a pillanat próba is volt, mégpedig Elizeus számára, itt derült ki, mennyire hűséges, és meddig képes elmenni mesterével. Elizeus kész végigkísérni Illést az életből kivezető úton. Nem tevékenykedik, csak ott van idős mestere mellett. Van, amikor csak ennyire van szükség, ott lenni a másik közelében, hogy érezze, itt vagyunk és számíthat ránk. Elizeus kitart Illés mellett, akkor is, ha netán veszélybe kerülne az élete. A tanítványok képtelenek voltak kitartani az imádkozásban és az éberségben. De mi ki tudunk tartani? Nem adjuk fel túl hamar? Nem mondjuk azt, hogy itt már nem tehetünk semmit? Pedig mindig tehetünk, mert mi ismerjük a leghatékonyabb megoldást, ez pedig az imádkozás. Általa mennyei erőforrásokat mozgathatunk meg. Az Úr Jézus is az Atyához fordult, amikor a négyezer ember arra várt, hogy ennivalót kapjon, vagy amikor Jézus ott állt Lázár sírjával szemben. Micsoda erők jöttek mozgásba, a kenyér és hal megszaporodott, a halott pedig feltámadt. Mi pedig ígéretet kaptunk, hogy hit által nagy dolgok történhetnek általunk. Betegek gyógyulhatnak, megkötözöttek szabadulhatnak meg. És ezeket az erőket imádság által juttathatjuk el a kereső, szabadulni vágyó emberek életébe.

Illés kifelé tart a földi életből, tulajdonképpen mindannyian kifelé tartunk, de készülünk-e az elmenetelre? Készülünk-e arra a pillanatra, amikor át kell lépni a látható és a láthatatlan világ határát? Illés készült rá, és készült Elizeus is, az Úr elé mentek, és tudta Illés, hogy az Úr elé fog állni. Azonban az élet során is vannak előttünk lévő akadályok, amelyek elválasztanak Isten országától - hogyan kelünk át rajtuk? A palást a mi hitünket jelképezi. Hit által mehetünk keresztül a problémákon, és léphetünk be Isten országába. Illés nem torpan meg, és nem is fordul vissza, a Jordán nem lehet akadály, nem tartathat távol Istentől. Hányszor megtorpanunk egy-egy akadály láttán, nem merünk hittel rálépni a folyóra, ahogyan Péter is tette, amikor Jézus hívta. Ha Ő hív, és hittel Rátekintünk, nem fogunk elsüllyedni, de mindig nézzünk Rá. Ha a vízre, a viharra tekintünk, süllyedni fogunk. Illés ugyanúgy száraz lábbal kelt át, mint Mózes és a nép a Vörös-tengeren. Illés nem magára nézett, így nem gyengítette hitét sem. Mi sok esetben nem az Úrra nézünk, ezért gyengítjük magunkat, azt mondjuk, ez nekem úgysem sikerülhet. Elizeus nem így gondolkodott, nem mondta, nekem nem sikerülhet, hanem kérte az Illésben munkálkodó lélek kétszeresét. Hitte, hogy neki is sikerülhet az, ami Illésnek, vagyis lehet olyan nagyszerű szolgája az Úrnak, történhetnek általa is nagy dolgok. Azonban azt is meglátta, hogy nem elég annyi, amennyi Illésnek elég volt. Többre van szüksége. És Elizeus többre vágyott. Megelégszem a minimummal, vagy többre vágyom?

Elizeus is megtapasztalja, hogy nem hallgatnak rá. Megmondta, hogy ne keressék Illést, de nem fogadták el, amit mondott, így fölöslegesen fáradoztak. Amikor nem fogadjuk el az Úr üzenetét, fölösleges utakat teszünk meg. Elizeus nem sértődik meg, hanem végzi tovább szolgálatát. Nehéz feladat előtt áll, de ő már kétszeres lélekkel indul. Dupla erőt kap az Úrtól, és így megoldja a rábízottakat. Isten pedig majd bizonyságot tesz mellette: amikor sorra történnek általa a csodák, fel kell ismerni, hogy Illés utóda, az Úr követe ő. Nemcsak felismerni kell, hanem elfogadni üzenetét.

A korinthusiak még kiskorúak, az évek múltak, és ők nem nőttek fel (1Kor 3,1-23). Megmaradtak kisgyermeknek, pedig már kemény eledelen kellene élniük. De ők még testiek, mert a régi természet indulata uralkodik bennük. Ez a természet önmagával van elfoglalva. Nem szolgálnak, hanem vitatkoznak, pártokba tömörülnek, és azon vitáznak, melyik a hitelesebb. Miért van ez? Mert nem Krisztushoz, hanem emberekhez kötik a hitüket. Az emberek azonban csupán szolgák, az élet, az áldás az Úrtól jön.

Az apostol rámutat, hogy amikor Korinthusban járt, lerakta az alapokat. Az új élet alapja Jézus Krisztus. Azonban erre az alapra mi építünk, és nem mindegy, hogy mit. A vagyon, siker, jólét, hatalom mulandó dolgok. Elmúlnak ezzel a világgal együtt, hiszen e világ dicsősége igen hamar elmarad.

Akkor mi marad meg? Csak az, ami hitből születik. Csak az marad meg, amit az Úr szavára teszünk, a megmentett lelkek. Pál apostol sem a saját karrierjét építette, nem is új intézményeket indított útra, hanem embereket vezetett a Megváltóhoz. Az a munkánk marad meg, amit az evangélium hirdetésébe fektettünk. A legfőbb érték Isten országa. Aki ezt építi, annak munkája megmarad, és az Úr jutalmat ad a hűséges munkásoknak. A Jelenések könyve hét gyülekezetének írt levelekben az Úr a győzteseknek különféle jutalmat ígér. A jutalom feltétele a győzelem. A Szentlélek által lehetünk győztesek. Ne adjuk fel, hanem harcoljunk az evangélium ügyéért, merjük vállalni akkor is, ha az az életünkbe kerülne is.

Maradj velem, mert mindjárt este van

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.