Csak

A

z uralkodók váltják egymást Júdában és Izráelben is (2Kir 14,1-15,38). Mindkét országrész időt és lehetőséget kap az Úr akaratának megismerésére és megvalósítására. Az északi országrész folytatja Jeroboám útját, egyre jobban eltávolodnak Istentől, és egyre mélyebbre süllyednek a bálványimádásban. Ennek megvannak az ország életére nézve is a következményei. Külső és belső harcok következnek, még testvérháború is végbemegy. Ebben a küzdelemben Júda marad alul. Igaz, ők kezdeményezték, nem vették észre, hogy Isten nevében nem fegyverrel kell meggyőzni, mindig az ige és az életmód az, ami által az Úr népe hatást fejthet ki. Minket is megkísért az erő alkalmazása, pedig mi egyedül a Szentlélek erejét kaptuk. Őreá támaszkodva végezhetjük szolgálatunkat. A Szentlélek nem legyőz, hanem meggyőz a bűneink felől, arról, hogy szükségünk van megváltásra, szükségünk van kegyelemre. Az Úr egész másképp végzi munkáját, mint ahogy azt mi tesszük, Isten országa másként működik, mint a mi világunk. Ezért mindig felfelé, mindig az Úr Jézusra figyeljünk, mert az Ő élete az egyedüli jó minta.

Mindenféle probléma ellenére is azt látjuk, az Úr nem hagyta el népét, még a hűtlen Izráelt sem. Velük volt és adott egy kiváló embert a számukra, ez a személy Jónás próféta volt. Igen, az engedetlenkedő próféta, azonban az Úr általa küldött üzenetet Izráel számára. A prófétán keresztül jelen van az Úr, szolgálata által megtapasztalják szabadítását.

Júdában három, az Úr szemei előtt is helyesen cselekvő király kerül trónra, mindhárman azt teszik, amit helyesnek lát az Úr. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz döntéseik, vagy nem találkoznak kísértéssel, próbával. A hívő ember életében is vannak nehéz időszakok, de igyekszik teljes mértékben az ige irányítása alá helyezni a dolgokat. Minket is megkísérthet az elbizakodottság, amikor eredményt tudunk felmutatni, könnyen azt hisszük, ez a mi érdemünk. Egy kis siker gyorsan azt sugallja, bármit megtehetünk, így gondolta Amacjá is. Ha Edómot legyőzte, miért ne támadná meg Izráelt is. Ez azonban hiba volt. Az Úr könyörüljön, hogy ne tulajdonítsuk magunknak a győzelmeket, ne gondoljuk, előttünk nincs már akadály, legyőzhetetlenek vagyunk. A hiúság a gonosz munkája, így akar veszélybe sodorni.

Azarjá király életét is pozitívan értékeli az ige, de egy "csak" azért megjelenik. Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg. Csak egy valamihez ragaszkodtak, csak egy dolgot nem szüntettek meg. De az az egy dolog is bűn az Úr előtt. Az én életemben mi az az egy, aminek a megszüntetésére, megváltoztatására vár az Úr? Mi az, amihez ragaszkodom, amit nem akarok elengedni? Egy dolgot se hagyjunk meg azok közül, amiket az Úr ki akar takarítani az életünkből. Ne tegyünk úgy, mint Saul király, aki az állatok javát meghagyta, mert az Úr nem áldozatot, hanem engedelmességet vár. Az Úr mindig a teljes szívünket kéri, azt akarja, hogy teljes szívünkből szeressük és szolgáljuk Őt.

Pál apostol nemcsak a hibákat látja meg, hanem észreveszi a jót is, és ezért megdicséri a gyülekezet tagjait (1Kor 11,2-26). Tud dicsérni is Pál, pontosan úgy, ahogyan azt az Úr Jézus is tette. Megmondja a hibákat, de elismeri azt, ami jó. Meglátjuk-e mi azt, ami jó, ami dicséretre méltó? Észrevesszük-e a másik jó oldalát, vagy már csak a hibákra összpontosítunk? Az apostol értékeli, hogy ragaszkodnak a tőle átvett tanításokhoz és életgyakorlathoz. Értékeli, hogy megbecsülik, amit mond, komolyan veszik azt. Vegyük mi is komolyan az Úr szavát, lássuk meg, hogy az Úrtól kapott életgyakorlat jó, és ez életre vezet. Az Úr szavát komolyan venni azt jelenti, cselekszem, élem, amit mond.

Amit Pál az asszonyok fejének befedéséről mond, azzal védeni akarja a közösséget a pogány hatásoktól és szokásoktól. A pogány kultuszokban nagy szerepük volt a női prófétáknak, és ők nagy hangsúlyt fordítottak nőiségük kiemelésére. Pál azt akarta, hogy a gyülekezetben ne a test kiemelése legyen hatással a jelenlevőkre, hanem az ige. Mert a keresztyén istentiszteleten mindig az ige hat. Nem szabad elterelnünk róla a figyelmet. Az Úr nevében való összejövetel ne a test vágyaira épüljön, ne szórakoztatni akarjon, hanem az Urat megismertetni. Az istentisztelet feladata Isten tisztelete. Jó magunkba nézni és bűnbánatot tartani, mert gyakran mi is eltereljük az igéről a figyelmet, vagy sokszor nem az van a középpontban, nem engedjük hatni.

A dicséret után elmondja azt is, amiért nem jár dicséret, ami probléma. Elmondja, hogy a baj az úrvacsorával való élés gyakorlatával van. Megállapítja, hogy kárukra jönnek össze. Milyen szomorú ezt látni, az úrvacsora nem javukra, hanem kárukra van. Pedig az Úr azért szerezte, hogy javunkra legyen. Erőt meríthetünk belőle, mert elénk tárja az Úr értünk való halálát. Azonban az úrvacsorából vendégség lett, mindenki a saját ennivalóját vette elő, félrevonult vele és azt ette. Ezzel a tettükkel megvetették a szegényeket, a nehéz helyzetben élőket. Az úrvacsora nem közös vacsora, itt nem megszégyenítés folyik, hanem hálaadás az Úrnak szeretetéért és kegyelméért. A gyülekezeti alkalmon oda kell figyelnünk egymásra, itt nem az evés van a középpontban, hanem az Úrral és az egymással való közösség. Itt mindenki megtapasztalhatja, mennyire szereti őt az Úr, és mennyire fontos neki. Itt a még a rabszolgák is átélhették, hogy embernek tartják őket és tartoznak valahová. Mert ez nagyon fontos. A gyülekezet, Krisztusba vetett hite által, üde színfolt volt abban a korban. Sehol máshol nem karolták fel a szegényeket, és nem tartották embernek a rabszolgát. Hogy van ez a mi életünkben? Üde színfolt-e ma a gyülekezet?

Az úrvacsora szereztetési igéit olvassuk még ebben a szakaszban. Jól ismerjük, sokat halljuk, de nem vált-e már megszokottá? Úgy élünk-e vele, hogy mindig az Úr értünk való halálára figyelünk? Jó látni: azért halt meg, hogy megmentsen a kárhozattól, hogy átéljük bűneink bocsánatát. Az úrasztala az a hely, ahol letehetjük bűneinket, minden terhünket, és felszabadulhatunk Urunk szeretetére, a Neki való szolgálatra. Az úrasztala a megújulás helye, innen új szívvel mehetünk tovább. Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Az új szív új életet eredményez, azt jelzi, most már mi tudunk megbocsátani a másiknak.

 Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.