Új látás

E

lizeus élete nagyon pörgősre sikerült (2Kir 6,1-33). Az Úr sok szolgálatot bízott rá, és ezekben mindig megmutatta csodálatos hatalmát. Elizeus próféta feladata az volt, hogy a bálványimádás mélységeibe süllyedt népet megismertesse Isten hatalmával. Ehhez a kudarcok, a katasztrófák és a háborús fenyegetések adták meg a megfelelő alkalmat. Amikor a tanítványai vagy az ország vezetése és népe nem talált megoldást az egyéni vagy közösségi problémára vagy fenyegetettségre, akkor a próféta az élő Urat hívta segítségül. Ezen események által fel kellett ismerni, hogy őseik Istene valóban élő Isten, és valóságos hatalommal rendelkezik.

A próféta az élet több területén rámutatott: Istennél van megoldás, Ő mindenekhez ért, és nincs olyan élethelyzet, ahonnan ne tudná kivezetni a bajba jutottat, ne tudna segíteni. Az Úr Elizeus által cselekszik, de minden prófétai tettében benne van, hogy nem ő vitte végbe, hanem Isten.

Először a bajba jutott tanítványok tapasztalják meg, hogy az Úr irgalmas, és segítségül lehet hívni, még a természeti törvények ellenében is. Isten ezek felett is Úr. Lássuk meg, hogy az Úr számára nincs elveszett ügy, nincs lehetetlen helyzet. A próféta átadott élete abban nyilvánul meg, hogy mindig felismeri, hogy az adott helyzetben mit lehet tenni. Nem ő viszi végbe a csodát, de soha nem veszíti el lélekjelenlétét. Amikor a tanítvány pánikba esve kiáltozik, és úgy gondolja, tönkrement, akkor a próféta meglátja azt az eszközt, amin keresztül Isten csodája megérkezik. Levág egy ágat, ami az ő kezében megmentő eszközzé lesz. Az Úrral élő kapcsolatban lévő tanítvány nem esik kétségbe, mindig talál kapaszkodót vagy egy kis pontot, ami által igénybe veheti az Úr segítségét. Azt is lássuk meg, a tanítványnak is tanulnia kell, azért tanítvány. Ehhez pedig időre van szükség. Mert ha csoda nem is történik általa, de azt megtanulhatja, hogy ne essen kétségbe, hanem bízzon az Úrban.

Elizeus határozottságának és magabiztosságának is megtaláljuk a titkát. Abban rejlik, hogy jól ismeri az Urat, és lát. A szó szoros értelmében lát. Nem csak néz, hanem túllát az előtte levő dolgokon. Látja azt is, ami a háttérben van. Sőt, belelát Isten láthatatlan világába. Így azután mindig tudja, hogy velük többen vannak, mint ellenük. És ez nem egy szép frázis, nem egy optimista gondolat, amivel megpróbálja pozitív gondolatok felé terelni a kétségbeeső tanítványt, hanem valóság, tapasztalat. Mikor mondja ezt? Amikor körül vannak véve, vagyis nagy a baj. Életveszélybe kerültek, és emberileg nincs esélyük, de a próféta látja, jelen van az Úr. Ezt a látást kérjük el, és akkor magabiztosak leszünk. Akkor szűnni fog a félelem is.

Nemcsak a nép, hanem az arámok felé is bizonyságot tett az élő Istenről a próféta. Hogyan? A kiszolgáltatott ellenség megvendégelésével és életben hagyásával. Így megtudták, mennyire más Izráel Istene, mint a bálványok. Ő nem az életünket akarja, hanem a szívünket. Ő a saját életét adta értünk a kereszten.

Fontos még azt is látnunk, hogy aki nem ismeri az Urat, nem Övé a szíve, az a megpróbáltatások idején tehetetlen. Így volt Izráel királya. Látta a bajt, és semmilyen válasza, megoldása nem volt rá. Így azután nem maradt más, mint a bűnbakkeresés. Aki nem akar Istenhez fordulni, az mindig a másikban látja a hibát. Mindig a másik a felelős. Ez a személy most a próféta, rajta keresztül pedig Isten. Végső soron mindig Isten a felelős.

Hányszor vagyunk mi is úgy, hogy nem akarunk az Úrra várni. Azt gondoljuk, mi majd megoldjuk. De milyen jó, ha mégis megtanulunk várni az Úr Jézusra. Ehhez a korábbi csodákból meríthetünk erőt. 

Az apostol rámutat, nem az a lényeg már, hogy körülmetéltek vagy körülmetéletlenek vagyunk, hanem az, hogy az Úrnak szolgáljunk (1Kor 7,17-24). Mi gyakran a külső jelekre tesszük a hangsúlyt, pedig nem ezek a lényegesek, hanem az Úr kegyelme. Ne a külsőnket akarjuk megváltoztatni, hanem engedjük, hogy az Úr újjáformáljon bennünket. A belső változás a hangsúlyos. Mert a tanítványság az életvitel megváltozásában mutatkozik meg.

Azt is látnunk kell, hogy az evangélium az élet minden területét áthatja. Elmegy egészen a rabszolgaságig, megérinti a szolgák szívét is. Isten országa az emberileg mélyen levők számára is új távlatot ad. De nagyon lényeges, hogy a megtérés nem hoz azonnali változást a helyzetükben. A rabszolga a maga országában továbbra is rabszolga marad. Itt élheti meg az Úrtól kapott változást.

Pál nem a mindenáron való felszabadítást szorgalmazza, és nem is az érte való fegyveres harcot. Akit az Úr elhív, az szabad, de a szívében az, így már másképp éli meg még a rabszolgaságot is. Aztán, majd ha a rabszolgatartó is hitre jut, lehet, hogy szabaddá teszi őt. A Krisztussal való élet szabadságot ad, szabaddá tesz arra is, amit eddig kényszerből végeztünk.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.