Az Úr visszatér

I

smét szól az Úr, és olyan csodálatos, újra és újra szól, mert szeret velünk beszélni (Zak 8,1-8 ). Szeret hozzánk szólni, és várja a választ, várja, hogy mi is szóljunk Hozzá, mert Isten szeretet kapcsolatot akar, erre alkotott minket.  Hányszor panaszoljuk, nem szól senki hozzánk, nincs ránk ideje senkinek. Mindenki, aki így érez, hallja meg most az Úr szavát. Lássuk meg, hogy Ő szól hozzánk, de mi nem mindig vesszük észre, nem akarunk Rá figyelni. Pedig rendkívül megrendítő, hogy a világmindenség Ura velem, porszemmel, akit gyakran még az emberek sem vesznek semmibe, szóba áll. Neki fontos vagyok, van mondanivalója a számomra, és Ő is várja, hogy én is szóljak, mondjam el, ami a szívemben van. Így jöjjünk most Hozzá, engedjük, hogy közelünkbe jusson, tárjuk ki lényünk ajtaját, és mindjárt más lesz a napunk.

Olyan jó olvasni, hogy az Úr félti népét, félti a Siont, és ebből biztosra vehetjük, hogy minket is félt. Igen, az Úr szeret minket, és félt. Mitől? Hiszen nem kell engem félteni – mondod. Attól félti Izráelt, hogy nem akarnak visszatérni, ott maradnak idegenben. A népek közé való beolvadástól félti. Minket is attól félt, hogy a világ beszippant, hogy jól érezzük magunkat abban, amit korunk kínál. Pedig Ő többet akar adni, Önmagát, országa teljességét, a szentséget. Új életfelfogást kínál, és ez a szentség útja. Ez nem egy valamikori állapot, hanem egy életforma, a krisztusi életút. Ezen az úton Ő él bennem, és Ő irányítja mindennapjaimat. Olyan akarok lenni, mint Ő. De nem sikkadt el ez a vágy, tényleg ott van még bennünk, hogy olyanok szeretnénk lenni, mint Jézus? Ha igen, engedjük Őt növekedni.

Az Úr haragja és is értük van, nem ellenük haragszik, hanem értük, vagyis azért, mert hűtlenné lettek, de Ő visszaállítja a kapcsolatot. Jó olvasni: visszatér az Úr. Nemcsak visszatérő fiúról olvashatunk tehát a Bibliában, hanem a hűtlenhez visszatérő Úrról is. Visszatér hozzám, pedig nem érdemlem, és ezért ismét láthatjuk, hogy nem érdemről van szó. A Szentírás Isten kegyelméről beszél, én képtelen vagyok hű lenni, akarata szerint élni, de Ő ennek ellenére szeret, és belép az életembe. Számára az ember a fontos, és azt akarja, hogy jelenlétének örüljünk, és kegyelme által új életet kezdjünk. Örömünk, békességünk Belőle fakad.

Az Úr visszatérése pedig így, adventben, még inkább Őreá irányítja gondolatainkat és szívünket. Igen, Ő visszatér, meg fog jelenni, és magával viszi népét. Aki azt ígéri, hogy visszajön, azt várni kell. De várom-e Őt? Várakozásról szól-e számomra advent?

Nagyszerű jövőképet, az élet jövőjét vetíti eléjük az Úr, de a nép nem tartja ezt lehetségesnek. Úgy gondolják, Jeruzsálemben már nem lesz élet, nem fognak benne születni és megöregedni. Emberileg valóban lehetetlen, de az én számomra ez mégsem lehetetlen – mondja az Úr. Mennyi minden lehetetlennek tűnik fel előttünk, hányszor kesergünk, és úgy véljük, kihalt életek nem jönnek rendbe. Aztán ha a gyülekezetekre tekintünk, azt mondjuk, nem lesz itt már élet, árad belőlünk a pesszimizmus, de most figyeljünk csak az Úr szavára. Figyeljünk Urunkra, Ő így szól: számomra mégsem lehetetlen. Engedjük hát Őt munkálkodni. Bízz ebben ma is. Számára nem lehetetlen életet adni oda, ahol ma még nincs.

Milyen könnyen megrekedhet az életünk, gyakorlat helyett elméletté válik (Jak 2,14-26). Ez történt Jakab korában is. A gyülekezet hite elméletivé vált, és ezt akarja most a levél írója helyreigazítani, hiszen Krisztus nem elméletet, hanem gyakorlatot hozott. Ő minden tanítást megélt, bemutatott a számunkra. Ő valóban megmutatta, mit jelent Isten gyermekekeként élni ebben a világban. 

Elsősorban érzékenységet jelent, vagyis azt, hogy érzékeny vagyok a testvérek életére, szükségeire. Meglátom, ha valakinek melegedésre van szüksége, és azt biztosítom is számára. Mert igével szükséges a lelkünket táplálni, de a testnek továbbra is a kenyér az eledele. Van, aki számára ezt kell biztosítani.

Tehát a hitünket cselekedeteink teszik láthatóvá, a cselekedetek bizonyítják, hogy valóban élő hitünk van. Ábrahám hitét is az engedelmesség tette nyilvánvalóvá. Amikor elindult az áldozat bemutatására, majd a fiát az oltárra helyezte, nyilvánvalóvá vált, hogy hiszi Isten halál fölötti hatalmát. Tetteink, engedelmes életünk teszik nyilvánvalóvá mindazt, amit szavakban már kifejeztünk.

Nem elég hinni Istent, hanem szeretni és tisztelni kell, vagyis komolyan kell venni. Az ördögök is hiszik, hogy Isten létezik, de ezt komolyan is veszik, félnek Tőle. Sőt, az ördög pont azért, mert tudja Isten létezését, és ismeri hatalmát, mindent megtesz ellene. Az ördög cselekszik, kihasználja lehetőségeit, és igyekszik az embert Istentől távol tartani. Mi pedig igyekezzünk az embereket közel vonzani az Úr szeretetéhez. Használjuk jól fel az időt. Merjünk hitben cselekedni, merjük megélni mindazt, amit Jézus hozott a világba. És Ő az ember iránti szeretetet, a bűnös mentésére irányuló kegyelmet hozta és gyakorolta. Legyünk mi is a kegyelem eszközei ebben a világban, merjük felvállalni mindazt, amit Jézus hozott és tanított. Merjünk az Ő irgalmas szeretetéből élni, és merjük gyakorolni a megbocsátást, az irgalmasságot.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.