Erős torony

A

dventben várakozásról beszélünk, azt mondjuk, várjuk az Urat, és igyekszünk is várakozó lelkülettel készülni az ünnepre (Ézs 5,1-7). Várjuk a visszatérő Úr Jézust is, ott van az Övéi szívében Jézus visszajövetelének a reménysége, és várják, hogy el fog jönni. Szeretnénk, ha az ünnep is az Ő várásáról szólna, ha Ő lenne a legfontosabb a számunkra. Mai igénk azonban az Úr várakozásáról beszél. Elmondja a próféta, hogy nemcsak mi, hanem Isten is vár. Mit vár? Várja a szőlő termését, várja, hogy jó szőlőt teremjem. Az ige gyakran beszél úgy Isten népéről, mint szőlőről, akiért a Gazda mindent megtett. Itt is elmondja, biztosította a terméshez szükséges feltételeket, fölásta és megtisztította, vagyis foglalkozott vele. Ám ez a foglalkozás nem hozta meg a várva várt eredményt, nincs gyümölcs.

Így a mi életünkkel is mindent megtett az Úr, velünk is törődik, de van-e gyümölcs? Ezzel a kérdéssel szembe kell nézni: Van-e gyümölcs az életemben? Termő szőlő vagyok-e? Jó szőlőt termek-e? Tornyot emelt a közepére, amely védelmül is szolgál. „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál” (Péld 18,10). Ez a torony ma is áll, az Úr nevénél találunk védelmet, ebben a névben csodás erő van.  Az Úr ad védelmet a gonosz minden támadásával szemben, hiszen a magunk ereje mit sem ér, de Jézus neve erősség.

Isten felteszi a próféta által a kérdést: „mit kellett volna még a szőlőmmel tennem?” Tehát nem háríthatják Istenre a felelősséget, mert Ő megtett mindent. Mindig magunkba kell tekinteni, a baj velem, és nem Istennel van. Mivel hiába várta Isten a gyümölcsöt, meglesz a következménye. A szőlőtő azért van, hogy gyümölcsöt teremjen, az értékét a gyümölcs adja. Nem az árnyékáért vagy szépségéért tartják, hanem a gyümölcséért. Mi is gyakran sok hasznos dolgot felsorolunk magunkról, vagy a környezet is sorolja a gyülekezet jelentette áldást, de van-e gyümölcs? Hiszen az Úr nem elsősorban dísznövénynek, hűs helynek állította a világba a gyülekezetet, hanem azért, hogy elmenvén tanítvánnyá tegyen másokat. A gyümölcs az új élet, ezért kell fáradoznunk. Azért van itt a gyülekezet, hogy továbbadja az örömhírt, a Krisztusról szóló drága üzenetet.

A gyümölcs nélküli szőlő megítéltetik, az ellenség eltiporja és Isten hagyja. Miért? Mert a nyomorúság, a szenvedés által döbbennek rá, hogy nem töltik be rendeltetésüket, azonban még a fogság ideje alatt is lehet kiáltani. Isten pont azt akarja, hogy végre kezdjük el Őt őszintén és igazán keresni. Egyedül Őt keressük, ne arra figyeljünk, mit ad, hogyan áld meg, hanem keressük Őt magát. 

A keresztyén élet növekvő élet, az alapokról tovább kell lépni, az alapra építeni kell (Zsid 6,1-12). Erről olvasunk most. Lépj tovább, ne ragadj le a hívő élet alapjainál, hanem menj tovább. Az Úr nagykorúságra akar eljuttatni. A gyermekből is felnőtt ember válik. Ha gyermek marad, az betegséget jelent.  Határozott felszólítást kapunk, ha eddig nem tértünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra, akkor térjünk rá. Az iskolában is az első osztályból a másodikba kell lépni, nem maradhatunk mindig elsősök, nem lehet állandóan ugyanazzal a tananyaggal foglalkozni. Azonban a hívők gyakran megrekednek a megtérésüknél, mindig az alapokkal foglalkoznak, és nincs mélyebb ismeret, nincs előrelépés. Hol tartok én? Van-e előrelépés a hitemben? Átléptem-e már az első osztályból a másodikba? Ha egy feladat nem sikerül, tovább kell menni, nem kell állandóan újrakezdeni, sem leállni, tovább kell menni. Amit ma nem értek, azt holnap megnyithatja előttem a Szentlélek.

Tovább kell menni, nem lehet leállni, de nem lehet leragadni egy-két ember mellett sem. Ha valaki tudatosan elfordul a Megváltótól, nem biztos, hogy ismét vissza tud térni Hozzá. Van, amikor el kell engedni embereket, és rá kell őket bízni az Úrra. Aki hitre jutott, az az Úrtól mennyei ajándékot kapott, az belekóstolt Isten országa ízeibe, és ha ennek ellenére elment, csak a kegyelem tudja ismét megragadni.

Megízleltem-e az eljövendő világ erőit? Talán azért nem tudunk előrébb lépni, mert csak egy emberi közösséget látunk, de nem tapasztaljuk Isten országának erejét. Mert az eleséstől is az óv meg, ha ismerem az Urat és az Ő országának erejét. Itt nem emberi erőkről, lehetőségekről van szó, hanem Isten országának az újjáformáló erejéről. A mi erőnk magában mit sem ér, de erőt kapunk a Szentlélek által. Őreá lehet számítani és lehet építeni.

A szentíró reménységet táplál a gyülekezet tagjai iránt. Nem elesésükben gondolkodik, hanem jobbat gondol felőlük. Azt gondolja, hogy üdvözülnek, hogy az üdvösségben növekedni fognak. Isten nem feledkezik meg róluk, nem felejti el azt, hogy szeretik Őt. Ez a közösség szerette Istent, minden tettük az Iránta való szeretetből fakadt. Szeretem-e én az Urat? Karácsonykor a szeretet hangsúlyossá válik, sokat beszélünk róla, de vajon az Isten iránti szeretet is előkerül? Gondoljuk végig, jut-e Istennek a szeretetünkből? Igénk arra mutat rá, hogy minden jó cselekedetet Isten szeretete motivál. Vannak jó példák, és azt kéri, mindenki kövesse ezeket. Kiket? Akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. Szükség van a türelemre az Úr útján, mert a hit nem jelenti, hogy kényelmes és sikeres élet jár vele. Talán azért estek el némelyek, mert Krisztus követése küzdelmet, szenvedést és üldözést hozott. Ők pedig úgy gondolták, ha Krisztust követik, akkor ebben a világban minden jól alakul, az áldások mindig jelen lesznek. Urunk a szenvedés útján vezeti Övéit.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.