Járjunk az Úr világosságában!

A

 fejezet első verseiben olvasható vízió az ötödik vers fényében válik valósággá (Ézs 2,1-5).  Mindaz, amit lát a próféta, akkor lehet több vágyakozásnál, ha az Úr világosságban járunk. Ehhez azonban fel kell ismerni a magunk sötétségét. Meg kell látni, hogy mi képtelenek vagyunk megtalálni az élet útját. Vakon bolyongunk a sötétségben. Mert a nagy tudomány, a technikai fejlődés ellenére sötétségben járunk. Ez akkor is igaz, ha a világ elhiteti velünk, hogy világosság van. Az ember saját eszétől várja a fényt, de látjuk, mi történik, ha az eszünk világít Isten igéje helyett. Mert az ész azt mondta, az ember tudása a világosság, Isten ismerete sötétség. Tehát ismét el kell jutnunk oda, hogy meglássuk, az Úr a világosság. Nélküle azt látjuk, növekszik a fegyverkereskedelem. Ebből szereznek hatalmas pénzeket, pedig a fegyver soha nem hoz békét. A mi világunk fegyverekre épül, azt gondoljuk, békét lehet általuk hozni a földre, pedig a béke Istentől jön.

Jó hallani a hívást: jöjjetek, járjunk az Úr világosságában. Még mindig előttünk van ez a lehetőség, Ő kész megvilágítani lábunk előtt az utat. Az ige ma is megbízható fényforrás. Aki Istenre bízza magát, ma is átélheti, amit a zsoltáros örömmel vall meg: „Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék” (Zsolt 27,1)? Akkor nem félünk, ha közeledünk az Úrhoz, ha egyre jobban megismerjük, és teljesen rábízzuk magunkat. Az igazi világosságot és segítséget az Úr jelenti számunkra. Bármilyen kérdésünk van, vigyük az Ő világosságába, keressük Nála a választ, fogadjuk el, akkor is, ha érthetetlennek, lehetetlennek tűnik is. Zakariás pap kételkedett az angyal szavaiban, amikor az átadta Isten üzenetét: öregkorukban gyermekük fog születni. Ne engedjük a kételkedést a szívünkhöz, mert aki ismeri az Úr hatalmát, tudja, nincs olyan, ami az Úr számára lehetetlen volna.

Milyen üzenetet kap Ézsaiás? Egy csodálatos, egy akkor valóban elképzelhetetlen látomást, az Úr hegyéhez hömpölygő népekről. Azt az időt látja, amikor Istent, Izráel Istenét keresik majd az emberek. Meglátják, hogy Ő az Élet, és nincs más. De nemcsak akkor, hanem ma is hihetetlennek tűnik ez. Azonban eljön majd a nap, amikor valósággá lesz a látomás. Nem megy gyorsan, nagyon nehezen akarjuk az Úrra bízni magunkat, az utolsó napokban fog mindez megvalósulni. Jó sokáig kell rá várni. Ám Istennél minden lehetséges.

Ha azonban az Újszövetség felől nézzük mindezt, akkor azt látjuk, az Úr Jézus által már elkezdődött a megvalósulás. A nem zsidó népek előtt, így előttünk is kitárult Isten országnak az ajtaja. Mehetünk Hozzá, és kérhetjük, tanítson minket útjaira. Az a kérdés: te és én elindulunk-e? Igen, elindultál-e már az Úrhoz, kéred-e, hogy tanítson ösvényére? Akarsz-e az Ő útján járni? Nem azon kell siránkozni, mennyire nem akarnak az emberek Istenhez közeledni, hanem arról van szó, én akarok-e? Az ige mindig hozzám szól, mindig rólam van szó, és az én történetem a fontos, amikor az igét kezembe veszem, és elcsendesedem az Úr előtt. Ne a sok népre figyeljünk, hanem saját magunkra, mert ha én rálépek az Úr útjára, ha én járok a Világosságban, másokhoz is eljut a fény.

Nagy dolog, amikor az ember Istent kéri, hogy tanítsa útjaira, mert ezzel megvallja, hogy a saját tudása nem hozta meg azt, amit szeretett volna. Csak az Úrral való személyes kapcsolat megélése, a Tőle való tanulás által juthatunk el oda, hogy megszűnnek a fegyverek. Ez lesz a világ legnagyobb átképzése, amikor a haditechnika fejlesztői és gyártói mezőgazdasági termelőeszközöket gyártanak a fegyverekből és a fegyverek helyett. Álomnak tűnik, de ha Krisztus lesz a királyunk, mindez valósággá lehet. Mert Ő a békesség fejedelme. Benne és Általa kapunk békességet, ez a békesség az Istennel való megbékülés, és ebből fakad a magammal, és a másik emberrel való békesség is. Krisztus nélkül nem tudunk nem hadakozni. Esetleg fegyverszünet létrejön, de nem lesz béke. A békét Ő hozza meg életünkbe. Ő tudja elvégezni, hogy ne hadakozzunk egymással. És nemcsak a népek, hanem gyakran férj és feleség, gyermekek és szülők is csatákat vívnak egymás ellen. Legyőzni akarja egyik a másikat. Azonban hallgassunk az igére, menjünk az Úr világosságához, és ott kihullik a fegyver a kezünkből, mint az írástudók kezéből a kő. Mert az Ő lényébe tekintve látjuk meg, hogy mindegyikőnk bűnös, ezért nem fegyverre, hanem a kegyelemre van szükségünk. Kérjük az áldó kegyelmet, tegye újjá szívünket.

Mennyire sürget a szentíró, igyekezzünk bemenni az Úr nyugalmába (Zsid 4,1-11). Óva int a vigyázásra, nehogy lemaradva kimaradjunk. És ez most nem a reklám, hogy aki lemarad, az kimarad. Nem a világ kínálatából maradunk ki, hanem Isten nyugalmából, az üdvösségből maradhatunk ki, akkor, ha bezárul a kapu, mire odaérünk. Annál tragikusabb pillanata nem lesz az életünknek. Nem az lesz a tragédia, ha valamit nem sikerül megkapni vagy megszerezni. Az sem tragédia, ha egyedül töltjük a karácsonyt, ha az egyedüllét az az Úrhoz emel, és így Vele belépünk a szoros kapun. Az lesz örök életünket meghatározó, döntő pillanat, amikor a kapu zárva, és a zörgetésünk nyomán azt halljuk: távozzatok, nem ismerlek benneteket.

Pont ezért figyelmeztet a mai ige is: ügyeljünk, hogy senki le ne maradjon erről. Le lehet maradni? Igen. De hogyan és miért? Hát úgy, ahogy megtörténik a vidékről nagyvárosba feljutó emberrel, hogy a sok új dolog, a kirakatok és reklámtáblák vonzereje megállítja, így lemarad a csoporttól, és ottmarad egyedül. Ez a világ mindent megtesz, hogy elcsábítson és elvonja figyelmünket Urunkról. A kirakatokon keresztül vágyakat ébreszt bennünk, annyi minden után felkelti a kívánságunkat, és leragadva csodáljuk a világ portékáit. Eközben a Pásztor és nyája továbbhalad. Vigyázz, ma is vigyázz, le ne ragadj, le ne maradj.

Tegnap és ma is elhangzott: ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket.  Vegyük komolyan az ismételt felszólítást. Adjunk hálát, hogy még most is megadatott a ma, de nem tudjuk, a holnapból is lesz-e számunkra ma. Így éljünk a lehetőséggel, vegyük komolyan, fogadjuk hittel az igét. Izráel nem fogadta hittel, nem hitt az Úr beszédének, ezért nem ment be a nyugalomba az a generáció. Mi halljuk az igét, de hittel fogadjuk-e? Fogadd ma hittel és vedd komolyan a mai napot. Lásd meg, arra kaptad, hogy jöjj szent közelébe, jöjj egyre közelebb Hozzá, és maradj mindig a nyomában. Mert a nyugalomba csak Vele együtt mehetünk be.

'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.