Nagykorú hit

A

z ítélet napja, amivel Jeruzsálemnek szembe kell nézni, az új teremtés időszaka is lesz (Ézs 4,2-6). Mert az ítélet mindig együtt jár a kegyelemmel. Az Úr célja nem az elítélés, a pusztítás, hanem az új teremtés, az új élet felé való segítés. Amikor a kegyelem kiárad, minden megújul. Megújul az ország, a föld. Mert Isten ennek az egész világnak az Ura, az Ő áldásától függ a termés minősége és mennyisége is. Izráel meglátja majd, nem a bálványkultusz megtartásától függ az élet áldása, hanem az Istennel való élő kapcsolat, az engedelmes élet gyümölcse mindez. Az ékes és dicső sarjat, a jövő reménységét nem mi biztosítjuk, hanem az Úr hozza létre. 

Az Úr áldásai által mutatja meg népe számára, hogy rossz úton jártak eddig. A magukba vetett bizalom, a "majd mi megmutatjuk", vagy a "mi magunk is képesek vagyunk rá" hozzáállás nem vezetett eredményre. Ezt meg kell látni, és így az Úrhoz kell közeledni. Isten munkája alázatra késztet, és rádöbbent, nem én oldom meg a problémákat, hanem Ő. Istent nem lehet semmivel sem helyettesíteni. Pedig pont ezt akarja az ember, Istent kihagyni, és Nélküle uralkodni, eredményeket elérni, azonban ez a fajta gondolkozás pusztuláshoz vezet. Miért? Mert az ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Igen, bűnösök vagyunk, és ez meghatározza életünket. A bűn eltávolít Istentől, pedig nekünk épp Isten közelségére van szükségünk.

Amikor Isten cselekszik, ott mindig megtisztulás és belső megújulás megy végbe. Nemcsak a föld, hanem az ember is újjá lesz. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy az ember csak vétkezni, rombolni, a bűn útján tud járni, a megtisztulás és az új élet azonban már Isten munkája. Bizony, nem mi tesszük újjá sem magunkat, sem egymást. Az Úr mossa le Sion leányainak szennyét. Az Úr cselekszik azért, hogy megtisztulhassunk. És mi már tudjuk, hogy a megtisztulás Jézus kereszten kiontott vére által megy végbe. Nincs más mód a bűneinktől való megtisztulásra, mint az Úr Jézusba vetett hit.

Adventben látnunk kell, az Úr azért jött, hogy megtisztítson minket. Isten látta, hogy mi nem boldogulunk a bűnnel, képtelenek vagyunk megváltozni, ezért a Fiút adta a számunkra. Ő azért jött, hogy Isten Bárányaként magára vegye bűneinket. Mindazok, akik ezt felismerve Hozzá jönnek és kegyelmet kérnek, új emberré lesznek. Ez az új ember már nem magára épít, hanem az Úrra. Végre valósággá lesz, az Úr dicsősége lesz az oltalom. Jöjjünk most is Hozzá, keressük közelségét, mert az igazi oltalom Nála található. Nincs biztonság és béke Isten jelenléte nélkül. És Ő Jézus Krisztusban van jelen.

Az Úr az egész gyülekezetet oltalmába vonja, ami azt jelzi, az egyház nem pusztítható el. Sok nyomorúságon megy keresztül Isten népe ezen a földön, de kétezer év alatt sem tudták elpusztítani, pedig voltak rá törekvések. Az egyház él, mert Jézus a feje, és élni is fog. Bár sok vértanút adott és fog még adni a világnak, de higgyük, hogy a tanítványok vére ma is magvetéssé válik. Igen, az egyházon még a pokol kapui sem vehetnek diadalt, mindig itt lesz, mert az Úr általa tesz bizonyságot kegyelméről. Az egyház az örömhír hordozója. Az Úr felhőbe burkolja népét, de ez nem azt jelenti, hogy egy-egy gyülekezet nem élhet át nehéz időszakot, vagy nem szűnhet meg. Azonban az ige az Úr visszajöveteléig jelen lesz. Népe is majd csak az elragadtatáskor távozik a földről. Ezt fontos látni, mert az egyház, a hívők összessége a világ világossága. Isten általunk világít, és ha ezt a lámpást eltávolítja az Úr, sötétségbe borul a világ. Ezt kicsiben is láthatjuk: ahonnan eltávolítják Isten gyermekeit, kiszorítják az igét, eluralkodik a sötétség. Bizony, egyre nagyobb a sötét, ahogy egy ének mondja, sűrű sötét van mindenfelé. De ne feledjük, van világosság is. Ma még itt az Úr Jézus, és Ő az igazi fény.

A zsidókhoz írt levél szerzője szomorúan írja, eltompult a hallásuk (Zsid 5,11-14). Ez azt jelenti, nem értik az igét, nem értik azt, amit az Úr mond nekik. Annyi mindent képesek vagyunk ma megérteni. A tudományok nagy magasságba léptek, fantasztikus dolgokat kutat az ember, de Isten igéjét gyakran nem értjük. Pedig az ige érthető, Isten úgy szól, hogy megértsük. Akkor mi a baj? Eltompult a hallásunk, annyi mindennel foglalkozunk, hogy az ige már nem jut el lényünk mélyébe, már nem jelent örömöt. Megszoktuk, hozzátartozik mindennapjainkhoz, és nem úgy fogadjuk, mintha ma hallanánk először. Nagy veszély, amikor úgy állunk hozzá, mi már ezt ismerjük. Ha így teszünk, nem növekszünk.

Ezt a szakaszt olvasva, az Úr előtti csendben fel kell tennünk a kérdést: hol tartok? Csecsemő vagyok még mindig a hitben, vagy van növekedés? Mi mutatja meg a növekedést és azt, hogy hol tartunk? A szentíró szerint a tanításra való alkalmasság. Ott látjuk meg igazán, hol is vagyunk, ha megnézzük, tudunk-e másokat a hitre tanítani. Tudok Jézusról, a kegyelemről másoknak beszélni? Mert ez a cél. Az Úr azért emel ki a bűn mocsarából, hogy elmondjam másoknak azt, amit az életemben elvégzett.

Bizony, gyakran újra kell kezdeni az alapokat, mert nemhogy nem vagyunk tanítók, hanem mi is visszafejlődünk. Aki nem növekedik, az visszafejlődik. Tehát aki nincs élő kapcsolatban az Úrral, nem táplálkozik rendszeresen az igével, az vissza fog fejlődni.

Az igazi növekedés a gyakorlat eredménye. Minél többet olvassuk az igét, és aztán minél inkább cselekedjük, növekedni fog a hitünk. Minden növekedés feltétele a gyakorlat. Mert az Úr nem elméleti szakembereket akar belőlünk formálni, hanem gyakorlatiakat. Olyan emberekké akar alakítani, aki élik is azt, amit az igéből megismertek. Élem-e a hitem? Aki rendszeresen táplálkozik, növekszik és nagykorúvá válik, ami azt hozza magával, hogy képes lesz felismerni Isten akaratát, és amit felismert, azt teszi. A nagykorú hívő különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A hitben nagykorú tanítvány az ige által ismeri fel, mi az ami az Úr szerint jó és azt választja, azt követi, aszerint cselekszik.

Sűrű sötét van mindenfelé

Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;

Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.

Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!

Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.

Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.

Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.

És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,

Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.

Nem vagyok más, csak üres edény, tölts meg hát Lelkeddel engem!

Igédnek áldott, szent ereje hadd munkálkodjék már bennem!

Rajtam keresztül áradj, Uram, ragyogjon fényed szerte,

Hogy általam sok-sok árva szív békéjét Benned meglelje.

Amerre járok, merre kelek, Te légy, Uram, a vezérem,

Hogy saját tervem, akaratom ne legyen többé énnékem.

Ne éljek többé már soha én, Lelkeddel élj Te bennem!

Majd általlépve a gyöngykapun, Uram, engedj Hozzád mennem!

Isten áldásával.