Még jobban kell figyelnünk

Történetünk idején az özvegyet mindig az elhunytnak egy testvére, illetve, ha nem volt, akkor a legközelebbi férfi rokona vette feleségül (Ruth 3,1-18). Ez volt a sógortörvény. Így azután, amikor Naomi meghallotta Ruth elbeszélését, és rádöbbent, hogy Boáz a legközelebbi rokon, úgy látta, most neki kell lépnie. Isten utat mutatott a számukra, elvezette Boázhoz Ruthot, így gondoskodott róla, hiszen abban a korban nem volt nyugdíj. De az Úr megkészítette a jövendőt az Őt kereső számára. Előtte járt az Úr, neki csak bele kellett lépnie a nyomokba.

Ruth még nem tudja, hogy az Úrnak terve van vele, még nem ismeri a szándékait, de mi tudjuk, hogy mindez nem véletlen, az üdvtörténet újabb szereplőjét választja ki és hívja el az Úr. Ezt szem előtt tartva jó látnunk, hogy Isten nem a mi szempontjaink alapján választ, egyetlen zsidó sem Ruthban gondolkodott volna, amikor a Megváltó családfáját kellett kialakítani. De az Úr ezt a pogány nőt emelte Jézus őseinek a sorába. Miért? Azért, hogy így mindenki Megváltója legyen, senki ne sajátíthassa ki, mert pogány vér is csörgedezik ereiben. Ez azt is jelenti, én is bátran jöhetek Hozzá. Nem az a lényeg, melyik néphez tartozom, hanem az, hogy keressem Őt. Mindig az a hangsúlyos, hogy engedünk-e lelkünk éhségének, és keressük-e Istent? Csak ennyi a lényeg, keressem Őt, mindegy, hogy az élet mely szegletén vagyok, csak lássam meg, hogy Őreá van szükségem, és keressem, majd hívjam segítségül.

Ruth, amikor odatelepszik Boáz mellé, tulajdonképpen jelzi számára a kötelességét. Jelzi, lépnie kellene. Van, amikor az Úr jelzést küld, mozduljunk, lépjünk, és vigyük az igét. Hányszor gondoljuk azt, ez nem az én feladatom, és nem mozdulunk, másra várunk.  Boáz is másra várt, mert még volt más nála is közelebbi rokon. Nem látta meg a jelekből, hogy ha van is más rokon, mégis neki kell lépni.

Azt is látnunk kell, hogy sem Naomi, sem Ruth nem erőltetik a dolgot, nem szállnak Boáz nyakára, csak lépnek az Úr vezetése nyomán. Amikor Ruth beszél a férfival, rábízza, mit fog cselekedni. Boáz is meglátja, lépnie kell, és elindítja az ügyet. Másrészt kész vállalni azt, ami az ő feladata lesz. Az Úr munkája válik nyilvánvalóvá ezekben a történesekben, mert Boáz nem hárítja el Ruthot, moábi származására hivatkozva. Nem mondja, ez a törvény pogánnyal szemben nem érvényes. 

Amikor Boáz megtudja, miről van szó, mi az Úr akarata, azonnal cselekszik. Naomi így mondja: Nem nyugszik, amíg végére nem jár még ma ennek a dolognak. Boáz igazi férfi, nem halogat, bátran cselekszik, szívében tűz van. Amikor Jézus megragadja a szívünket, ilyen motivációs lángok csapnak fel benne. Megszeretjük Őt, és ez a szeretet halogatás nélküli tettekre serkent. Így tölti be tűz Jeremiást, és ezt éli meg Pál apostol is, haladéktalanul vinni kell az evangéliumot, el kell mondani azt, amit történt bennem. Az ige továbbadása, a bizonyságtétel nem tűr halasztást. Mondani kell, mert szétfeszít a tűz, csontjaimba van rekesztve. Érzed-e ezt a tüzet? Látod-e, hogy végére kell járni a dolognak? Ott van-e bennünk, hogy nem teszem le addig az igét, nem állok fel addig a térdeimről, amíg nem válik világossá, mit is akar velem az Úr? Keresd, kutasd az Úr akaratát, ne add fel, hanem zörgess, addig, amíg világossá nem válik, mit kell tenni.

A szentíró határozattan kijelenti: még jobban kell figyelnünk a hallottakra, még jobban, mint eddig (Zsid 2,1-4). Mire kell figyelnünk? Az igére, az Úr szavára. Mivel Jézusban maga szólt hozzánk személyesen, így mindazt, amit szavai és élete által hallunk, még komolyabban kell vennünk. Ha komolyan vették az Ószövetséget, akkor még komolyabban kell venni mindazt, amit Jézusról olvasunk, mindazt, amit az Újszövetség mond.

Nekünk is szól a figyelmeztetés, nem elég annyira figyelni, mint eddig, még jobban kell. Miért? Mert felerősödött a vihar, sötétedik az ég, így veszélyesebb az utazás. Ha nem figyelünk az Úrra, az igére, mint sötétben világító szövétnekre, elsodródunk. Körülöttünk egyre erősebb szelek fújnak, egyre jobban beborul az ég, de ne félj, van lámpás, van útjelző, és ez az Úr szava.

Az Úr ment meg, de megmentő kegyelme az igén keresztül érkezik meg hozzánk. Ha nem törődünk az Úr szavával, ha nem figyelünk lényére, nem menekülünk meg. Mert nincs más megmentő, csak egyedül az Úr Jézus. Figyeljünk Rá adventben és karácsony idején is, lássuk meg, hogy minden Róla szól, és így Őt várjuk. Ne a fenyőünnepet, ne a kis Jézust, hanem a Megváltót, az Isten Fia Jézust.

Az Úr Jézus az Atya kegyelmét hozta el a világba, elmondta, nincs más lehetőség, mint a kegyelem, amit az Ő halála hozott el a számunkra. Azonban a kereszt ma is áll, felkereshetjük, és ott megtapasztaljuk bűneink bocsánatát. A Jézusról szóló hír valóságát sokan megerősítették az elmúlt két évezred alatt. Sokan élték át a bűnbocsánatot, és nyertek általa új életet. Mindjárt a tanítványok tapasztalták mindezt. Ők átélték saját életükben is a feltámadott Úr hatalmát. Mert a kegyelem nem csak az ő életükben, hanem rajtuk keresztül mások életében is munkálkodott. A Szentlélek Isten hatalmas munkát végez a világban, szíveket nyit meg Krisztus előtt, és ebben a tanítványok az eszközök. A Lélek rajtunk keresztül árad tovább.

Tehát ma is figyeljünk az Úrra! Figyeljünk jobban Rá, mint eddig tettük, vegyük komolyabban a Szentírást, lássuk meg, az Úr szól általa. Csendünkben azt is vegyük észre, hogy mennyivel másképp alakultak volna dolgaink, ha már eddig is mindenben Rá hallgattunk volna. Szabad azt is megvizsgálni, milyen kérdésekben nem vettük komolyan az igét. Milyen területen gondoltuk, ott nem érvényes, vagy ma már modern korban élünk, nem lehet a Bibliára építeni? Az ige üzeni, ne ezekre a hangokra figyeljünk, hanem Jézusra, szavára és egész életére. Mert nem mindegy, kire vagy mire figyelünk. Mert Jézus élete az egyetlen megbízható és hiteles élet, ezért érdemes komolyan venni.

Vasárnapi harangszóra

Vasárnapi harangszóra,

Induljunk el a templomba!

Szívünk nyíljon imádságra,

Figyeljünk az Úr szavára!

Templom után hazamenjünk,

Mindent szépen megjegyezzünk,

Másoknak is elbeszéljük,

Amit Isten mondott nékünk!

Isten áldásával.