Az Úr jelen van

J

ó visszaemlékezni a megtett útra és látni mindazt, amit az Úr tett értünk (5Móz 1,34-46). Jó látni, hogy minden kegyelem, az Úr irgalmasan hajolt le hozzánk, és kegyelmének tulajdoníthatjuk, hogy még nincsen végünk. Mózes népe engedetlenségét, bűneit is meglátja. Nemcsak a szépre emlékezik, hanem őszintén szembenéz a múlt bűneivel is. A megtisztuláshoz erre is szükség van. Nekünk is meg kell látnunk a mögöttünk lévő életút bűneit is. Mindazt, ami miatt nem úgy haladtunk, ahogyan az Úr akarta. Mert az engedetlenség hátráltató tényező. Isten nem azt akarta, hogy negyven évig bolyongjanak a pusztában, Ő úgy tervezte, hogy Egyiptomból azonnal oda fognak menni. Azonban mégsem így történt, mert fellázadtak az Úr ellen, hitetlenkedtek, kétségbe vonták szavait, és ennek lett az eredménye a több évtizedes vándorlás.

Általában hálát adunk Urunknak a megtett útért, megköszönjük, hogy elsegített oda, ahol tartunk, de elgondolkodtunk-e azon, hogy ott tartunk-e, ahol az Úr látni akar minket? Nem előrébb kellene már lennünk hitben és szolgálatban? Ott tartunk, ahol ennyi éves hit után tartanunk kell? Bűneink, engedetlenségünk, hitetlenségünk, gyávaságunk, kényelmünk, a világ felé való kacsintgatásunk mennyire fogott meg minket? Jó bűnbánattal az Úr elé borulni és megvallani: Uram, nem tartok ott, ahol tartanom kellene ennyi év, ennyi bibliaolvasás és istentisztelet után. Még Mózes sem mehetett be az ígéret földjére, csak Káleb, ő tökéletesen követte az Urat. Bízott Benne, a többség véleménye ellenére is. Miért? Mert ismerte, tudta, hogy kicsoda, hogy Ő valóban élő Isten, és még az óriások sem akadályozhatják meg Őt semmiben. Hiszem-e, hogy az Úrnak van hatalma tervét végigvinni, és hogy Őt senki és semmi nem akadályozhatja meg?

Izráel még most is vétkezik, megvallják ugyan, hogy vétkeztek az Úr ellen, de továbbra sem hallgatnak Rá. Először nem akartak bevonulni, megütközni az ottani lakosokkal, de most, amikor az Úr szól, hogy ne menjenek, harcolnak. Mennyire fordítottan cselekszenek, és hányszor vagyunk mi is így. Formális bűnvallás, és megyünk a fejünk után. Isten engedelmességet vár, és számunkra is az jelent jót, az jelenti az áldást, ha hallgatunk Rá.

János Patmosz szigetén van, de nem kirándulás ez a számára, nem a szabadságát tölti ott, hanem száműzték a birodalom területéről (Jel 1,9-20). Nehéz körülmények közt van, szenved, de mindezt Jézusért, az élete Uráért teszi. Látta Jézust a bűneiért meghalni a kereszten, most ő is vállalja Megváltójáért a szenvedést. Miért száműzték? Mert idős korában és a hatalom akarata ellenére is vállalta Jézust, hirdette az igét, mentette az embereket. Jézusról, a Szabadítóról tett bizonyságot, rámutatott, hogy mindenekfelett való Úr Jézus, és egyszer vissza fog jönni. Ő a föld királyai fölött is Úr. Melyik vezető akarja tudni, hogy Jézus Úr fölötte, és neki is el kell majd számolni? És mi szeretjük-e ezt hallani, mert mi is gyakran megfeledkezünk erről, hogy Jézus az Úr.

Valószínűleg kőbánya volt azon a szigeten, és az apostol ott is tartja a kapcsolatot Urával. A szenvedés, a nehéz helyzet sem választja el Jézustól, nem kezdi ki hitét, megmutatja, hogy még olyan embertelen körülmények közt is rá lehet az Úrra hangolódni, ott is lehet élő a kapcsolat. Mi hányszor elkeseredünk, és úgy gondoljuk, abban a helyzetben nem lehet Jézusra figyelni. Jánosban nincs csalódás, nem mondja, ennyi ideig hittem és szolgáltam, és öreg koromra ezt kapom? Nem, ő nem a maga kényelmét tartotta szem előtt, hanem mindig felfelé nézett.

Megtapasztalja, hogy ott is lehet kapcsolatban az Úrral, elragadtatik lélekben, és hangot hall a láthatatlan világból. Megbízatást kap, tehát mindaz az élmény, amin keresztülmegy, nem önmagáért van. Üzenetet kap, amit tovább kell adni. Isten hírnöke ő, aki a rábízott üzenetet átadja a címzetteknek. Mi is lehetünk az Úr szócsövei, Ő adja az üzenetet, mi pedig célba juttathatjuk.

Amikor János megfordul, látja azt, aki szólt hozzá, és akkor rádöbben, hogy az Úr van jelen. Az Úr hét gyertyatartó között járt. A gyertyatartók a gyülekezeteteket jelentik, az Úr közöttük van. Ez nagy vigasztalás, az Úr nincs messze népétől, köztünk van. Legyen mindig ott a szívünkben, az Úr velünk van, ismeri az életünket, és nem hagyott magunkra. Ha mi nem is látjuk Őt, de Ő látja életünket.

A feltámadott Úr megszólítja Jánost: ne félj! Ne félj, mert az a Jézus vagyok, Aki a földön járt, Akit láttál meghalni, és találkoztál Vele a feltámadáskor. Jézus örökké él. Amit megmutat a számára az Úr, azt kell továbbadnia. János a gyülekezeteknek, a szenvedő, az ebben a világban küszködő tanítványoknak mondja el mindazt, amit kijelent számára az Úr, amit lát. Ezekkel erősíti, bátorítja őket. Meg kell látnunk, hogy az életünk, a gyülekezetek mindennapjai is az Úr kezében vannak. Nem a világé, a gonoszé a győzelem, hanem az Úré. A menny dicsősége körülragyogja az életünket. Nem vagyunk egyedül, az Úr velünk van. Ő a győztes.

Velem vándorol utamon Jézus

1. Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő, a győzelmes, hű vezér,

Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény.

Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét.

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.