Tegyük vonzóvá Isten országát!

M

ózes ötödik könyve visszavisz a pusztai vándorlás utolsó időszakához, már közel van a nép az ígéret földjéhez, csak át kell majd kelni a Jordánon, és birtokba vehetik a földet (5Móz 1,1-33). Letelepedhetnek az Istentől kapott területen, és új életet kezdhetnek. Már csak egy karnyújtásnyira van az új kezdet, lezárul végleg a múlt, és egy egészen új kezdődik Istennel. Most kezd kibontakozni, ilyen még nem volt, hogy egy nép Isten vezetésével, Istentől kapott törvényekkel alakul állammá. Izráel bizonysága lesz Isten munkájának, nekik kell bemutatni, hogy lehet Isten akarata szerint élni, lehet másként alakítani egy ország életét, mint ahogy addig tették az emberek. Arra hívatott el Izráel, hogy az Istentől való életet és államformát bemutassa a gyakorlatban. Az volt a szerepük, hogy Isten országát valósítsák meg. A későbbiek során láthatjuk, hogy nem teljesen valósították meg az Úr akaratát. Mi is Isten gyermekeiként élünk, Isten országát képviseljük, de mi valósul meg, mennyi látszik ebből a mindennapokban?

Mózes visszaemlékezik a megtett útra, rámutat Isten munkájára, és világossá teszi, hogy egyedül Istennek köszönhetik, hogy itt tartanak. Ha csak rajtuk múlna, már rég visszatértek volna Egyiptomba. Jó látnunk, hogy mindent az Úrnak köszönhetünk. Nem természetes az, hogy Őhozzá tartozhatunk, hogy egyszer felragyogott életünkben a kegyelem. Ha rajtunk múlna, már nem lenne ige, nem volna jelen ebben a világban Isten szava, de nem rajtunk múlik. Az Úr hű, és ami hűtlenségünk ellenére is könyörül és hordoz minket.

Az Úr indította útnak népét, mert olyan könnyen letelepszünk a cél előtt, nehezünkre esik megmozdulni, tovább menni, de menni kell, amíg birtokba nem veszik az ígéret földjét. Ahogyan Mózes visszatekintett, úgy jó nekünk is visszanézni Isten munkáját az életünkben. Ő azt is látta, amikor felismerte, hogy egyedül képtelen ellátni feladatait, hordozni a terheket. Ez is fontos, meg kell osztani a gondot, a feladatot másokkal. Jó, ha mindjárt az Úrnak el tudjuk mondani dolgainkat, de az is jó, ha felismerjük, nem nekünk kell mindent csinálni. Szükségünk van szabadidőre, amit az Úrral való közösségben tölthetünk. Ha nincs időnk az Úrra, kimerülünk. A szolgálattevőknek is meg kell állni és fel kell töltődni.

Olyan jó látni, hogy az Úr időről időre, állomásról állomásra biztatja népét: ne félj, és meg ne rettenj. Erre a biztatásra nekünk is szükségünk van. Vándorlásunk során állandóan elénk jönnek újabb és újabb akadályok, de az Úr bátorít, ne rettenj meg, menj tovább. Ne engedd, hogy sátán megfélemlítsen, mert ordítani ugyan tud, de láncra van verve, így kárt nem okozhat bennünk.

Hírvivők is voltak, akik azt mondták, jó a föld, amit Isten ad. Mi vagyunk Isten országának hírvivői. Akik korábban hitre jutottak, azok mondják el a kívül levők és az újak számára, milyen is a föld, milyen Isten országa. Milyen hírvivő vagyok? Mit mondok erről az országról? Egyáltalán tudok-e róla beszélni, meg beszédtéma-e? Vagy csak a világ dolgai, a nem hívők élete foglalkoztat? Beszéljünk Isten országáról, fessük le úgy, hogy a még kívül levők számára is vonzó legyen. Beszéljünk úgy erről az országról, mint ahogy mások a külföldi országokról, az ottani munka- és életlehetőségről. Hányan jutnak arra egy ilyen beszámoló után, hogy ők is elmennek külföldre, megpróbálják ott az életet. Tegyük vonzóvá Isten országát, hogy sokan elinduljanak felé.

Ma kezdjük olvasni a Jelenések könyvét, aminek talán nem örül mindenki, amitől többen félnek is (Jel 1,1-8). Pedig nem szükséges félni. Ne úgy tekintsünk rá, hogy egy érthetetlen irtat, ne a különféle képeket és szimbólumokat lássuk, hanem legyen előttünk, hogy ebben a könyvben is az Úr Jézussal, Megváltó Urunkkal van dolgunk. Ő szól ma is hozzánk. Ami itt le van írva, azt az Atya küldi a Fiú által népe számára. A gyülekezeteket szólítja meg a nehéz időszakban, erőt ad számukra, és távlatot, jövőképet kínál az üldözések közepette is. A gyülekezet Isten lámpája ebben a a világban, és bárhogy tombol az ördög, és legyen hatalmas vihar, senki és semmi nem olthatja ki a fényt.

János apostol örömmel írja: boldog, aki felolvassa, aki olvassa ezt a prófétai beszédet. Miért boldog? Mert boldogító, hogy az Úrnak van szava hozzánk, ez azt jelzi, törődik velünk, és van terve övéivel. Ez a könyv jövőképet kínál, meghúzza a mi földi világunkból Isten világába az ívet, sőt, átvezet az új teremtésbe. A jövő az új teremtés, a bűn nélküli világ. Nem az elmúlás a távlat, vagy a pusztulás, amit a gonosz végbevisz ezen a földön, hanem az élet, az örök élet, ez az igazi távlat és reménység. Soha ne vegyük le tekintetünket mindarról, amit Isten ebben a könyvben felvázol előttünk. Ne rémítsen, és ne reménytelenítsen el az oda vezető úton látható sok gyötrelem, mert az új életet szülési fájdalmak előzik meg, de eljön az öröm, az új élet napja.

János annak a nevében szól, Aki hű tanúbizonyság, elsőszülött a halottak közül. Ő hű volt mindhalálig, az Atya pedig kihozta a halálból, és él, örökkön örökké. Urunk vére által megszabadított bűneinktől. Vérét adta értünk, mert tudja, nincs más hatóanyag a bűn ellen. Jöjj minden vétkeddel az Úrhoz, és az Ő szent vére befedez, tisztára mossa ruhánk.

János szívünkre helyezi: az Úr szeret minket. Megdöbbentő ez, mert mi szeretnivaló van rajtam, nyomorult bűnösön. Mit szerethet az Úr bennem, aki annyi fájdalmat okozok Neki? És mégis arról szól az ige, hogy Ő szeret. Azért is jött el a világba, mert szeret, és nem akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy örök életünk legyen. Ma is gondolj arra, hogy Ő szeret, akkor is, ha talán az emberektől nem tapasztalsz szeretetet, ha megvetnek és félretolnak. Ne feledd, Ő szeret és vére által megmentett. Ez adjon erőt és békességet. Szeret az Úr, Hozzá tartozom, és Ő el fog jönni újra, én pedig várom, igen, várom Őt. Hordozzuk azokat, akik még nem várják, hogy időben megismerjék, ne akkor kelljen sírni, amikor rádöbbennek, Jézus valóság, érkezik, de mi nem gondoltunk Vele. Ma még van lehetőség Hozzá fordulni.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.