„Kinek mondotok engem?”

A

 próféta előtt megelevenednek a babiloni támadás borzalmai (JerSir 4,1-11). Látja maga előtt a nyomorúságos állapotokat, a városba bemenekült nép sokaságát, elfogy az ennivaló, szenvedés és halál mindenfelé. Izráel fiai hamis reménységben éltek, úgy gondolták, a formális hitük és maga templom épülete megmenti őket. Nem tértek meg, és ezért jött az ítélet. A csodálatosan felépített világ, a kialakított jólét szinte az egyik pillanatról a másikra eltűnt, és helyébe lépett a nélkülözés, a szenvedés.

Jeremiás megrendülten éli át a tragikus eseményeket, de nem csak siránkozik, hanem lát is. Látja, mennyire megváltozott minden, megfeketedett az arany, ami ragyogó szép volt, amiről azt gondolták, soha nem változik meg, az megváltozott. Elváltozott a színarany. Jó mindezt előre szem előtt tartani, ebben a világban minden bármikor megváltozhat. A szépen felépített élet, a gazdagság, a jólét egyik percről a másikra eltűnhet. Az Isten nélkül felépített világ összeomlik. Bármennyire elkápráztat bennünket a sok ragyogás, és hamis biztonságérzetet kelt bennünk, az összeomlás bármikor megtörténhet. Mert ha nem halljuk meg Isten hívását, megengedi, hogy szembesüljünk hitetlenségünk következményeivel. Az élet összeomlásai rámutatnak: Isten nélkül nincs igazán jó élet, és azt üzenik: Istenre van szükségünk. Azonban mi ne erre várjunk, hanem már most keressük, kutassuk Isten országát, legyen eledelünk az ige. Vegyük kézbe és tanulmányozzuk, keressük Jézust, mert Ő az élet.

Megdöbbenve látja a próféta, milyen gyorsan elértéktelenedik az emberi élet.  Csak cserépedénynek tekintik Isten alkotását. Nem érték, hanem olyan, mint a tárgy, amit össze lehet törni, ki lehet dobni, ha nincs már szükség rá. Mintha ma is ezt látnánk, nem az élet az igazi érték sokak számára. A pénzt, a hatalmat sokkal többre tartják. A jobb anyagi helyzetért mindent megteszünk, több munkát vállalunk, és közben megfeledkezünk egymásról. Autók, számítógépek, okostelefonok garmadája, wellness, tengerpart és minden, és közben távolodunk egymástól. Ezeknek az elmúló javaknak rendelünk alá mindent, még emberi kapcsolatainkat is. Urunk azonban rámutat, több az élet ezeknél. Bár meglátnánk és Hozzá mennénk, és kérnénk, hogy ajándékozza nekünk ezt az életet.

Az emberek is átalakulnak, a nyomorúságos időszak mindenkit átalakít. A nehéz élethelyzet megváltoztat, belső átalakulást visz végbe bennünk, önzővé tesz. Megdöbbenve és elborzadva írja le a próféta, hogy mennyire megváltoztak még az anyák is. Az éhínség, a szenvedés kivetkőztette őket anyai méltóságukból. Amikor megszakad Istennel a kapcsolat, a megváltozott élethelyzetet magunkban nehezen tudjuk elviselni. Ilyenkor már csak a kapkodás következik. Azonban ilyenkor is lehet kiáltani, az Úr meghallgatja, és kiment az embertelen átalakulás folyamatából. 

Mi sem tudjuk elképzelni, ahogyan a zsidók sem gondolták, hogy akik csemegéket szoktak enni, a szemétdombon turkáljanak. Az elmúlt években azonban láthattuk, mennyire valósággá válhat mindez, hányan vesztették el mindenüket és váltak hajléktalanná. Mi, akiket ez elkerült, nem gondoljuk, hogy valaha is kerülhetünk olyan élethelyzetbe. Pedig jó lenne gondolni arra, hogy az élet bármikor megváltozhat. És akkor talán megtanulnánk megelégedetten élni. Ha az Úrhoz fordulunk, megbecsüljük azt, ami van. Nem pazarlunk, hanem hálásak leszünk még a maradékért is. Urunk adjon hálát a szívünkbe mindazért, amivel rendelkezünk. Nagy kegyelem, egyben felelősség is a jólét - hogyan éljük meg?

Nagyon fontos az a kérdés, amit az Úr Jézus feltesz a tanítványoknak és egyben nekünk (Mt 16,13-28). Az élet legfontosabb kérdése: kinek mondom Őt, kicsoda Ő a számomra? Ezt a kérdést ne engedjük el a fülünk mellett, vegyük komolyan, nézzünk vele szembe, és válaszoljuk meg. De mit mondunk rá? Még azt, amit az emberek? Tanító, híres ember, jó ember? Egy vallásalapító? 

Miért fontos ez a kérdés? Mert ettől függ a boldogságunk, az örök életünk. Amikor Péter előtt feltárul a valóság, és megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten fia, az Úr boldognak mondja. Nagy boldogság, amikor Isten Lelke megnyitja a szemünket, és meglátjuk Jézusban személyes megváltónkat. Csodálatos pillanat, amikor felismerem, Őreá van szükségem. Jézus felismerése bűnismerettel párosul, meglátom, bűnös, elveszett ember vagyok, és pont ezért van az Úr Jézusra szükségem. Ő az, Aki meg tud szabadítani bűneimből, Ő kapcsol össze keresztje által a mennyel. A kereszt a híd, amin célba érhetünk.

Nem elég azonban az elméleti felismerés, a gyakorlatban, a mindennapi életben kell megnyilvánulnia a hitvallásunknak. Hogyan? Akinek Jézus az Isten Fia, az elindul követni Őt. Mégpedig keresztjét felvéve. Tulajdonképpen itt kezdődik a keresztyén élet, elindulok követni Őt. A követés pedig magával hozza a magam megtagadását. Amíg nem mondok nemet magamra, nem adok át minden vágyat és elképzelést Neki, addig követni sem tudom. Miért? Mert Jézus megy előttem a keskeny úton, és ha én nem fogadom el, hogy legyen, amint Ő akarja, vagyis nem mondok nemet a magam útvonalára, elmaradok Tőle. Hiszen úgy nem tudom követni, hogy a saját utamon megyek. Pedig sokan így vannak, hangoztatják, hogy követik Jézust, de nem tagadták meg magukat, nem bízták Rá életük minden mozdulatát. Követni azt jelenti, megyek arra és oda, ahová Ő megy. Megyek magamat megtagadva, keresztemet felvéve. A kereszt jelenti, hogy kész vagyok a szenvedésre, a halálra Jézusért. Azt jelenti, hogy meghalok a magam számára, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

Mi magunk akarjuk megmenteni magunkat, saját megoldásainkhoz ragaszkodunk. Mi keresünk társat, munkát, mi döntjük el, hová menjünk tanulni, miképp töltsük el szabadidőnket. Az életet szeretnénk megmenteni, görcsösen ragaszkodunk hozzá, aztán mégis elveszítjük. Isten országa logikája: ha meg akarjuk menteni az életünket, előbb veszítsük el Őérte. Azt jelenti ez, hogy lemondok saját jogaimról, és átadom magam Neki, rábízom egész életemet.

Az Úr Jézus üzen, ha már megtapasztaltuk mindannak az elvesztését, amiért küzdöttünk, amit saját kezünkkel felépítettünk, akkor ne mi akarjuk megmenteni. Fogadjuk el az Ő javaslatát, Isten országa logikáját. Vagyis engedd el mindazt, amihez annyira ragaszkodtál, ne félj, hanem ragadd meg Jézust, és bízd Rá magad. Ha elengeded, ha nem te akarod mindenáron megmenteni életedet, kapcsolatodat, megnyered. Ne akarj bizonyítani, ne akard megmutatni, hanem engedd el. És az Úr azt üzeni, akkor megtalálod, megtalálod Őbenne és Őáltala mindazt, amit elengedtél, csak jobb minőségben. Ő minőségi életet ajándékoz neked.

 Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.