Az Úr jelenlétében

A

 próféta elmondja fájdalmát Jeruzsálem lakóinak, az ő népe sorsa miatt fáj a szíve (JerSir 3,49-66). Azért, mert Isten választott népe fogságba került, nem ott van, ahol lennie kellene. A csodálatos ország helyett idegenek közt, rabságban él. A szabadság, Isten jelenlétének megtapasztalása helyett rabláncon, idegen uralom alatt vannak. Mindez fáj neki, nem megy el mellette szó nélkül, azt szeretné, ha a nép Isten gyermekeként élne, ha betöltené küldetését, és örülne Urának.

Nekünk fáj-e népünk sorsa, a körülöttünk élő emberek bűnös élete? Fáj-e látni az Isten nélkül, kegyelem nélkül kárhozat felé sodródó embereket? Meglehet, már ezt nem is látjuk. Csak a társadalmi helyzetre, a megélhetési körülményekre figyelünk. Csak azt nézzük, van-e munkája valakinek, meg tud-e élni, és sikerül-e mindent megszerezni, amit ez a világ kínál. De nézzük-e, hogy merre tartanak az emberek? Fáj-e a szívünk a sok széles úton vándorlóért, akik még nem ismerték meg Jézus Krisztust, nem élték át Isten kegyelmét, és sodorja őket a világ áramlata? És bár sok mindennel rendelkeznek, tele van a lakásuk rengeteg holmival, a számítástechnika legmodernebb készülékeivel, udvaraikon több autó áll, de a szívből hiányzik a békesség, nincs megértés és szeretet egymás között. Szülők és gyermekek nem beszélnek egymással. Látjuk, hogy bizony, ezekre nem megoldás a jó anyagi helyzet. Fáj-e ez nekünk, és hordozzuk-e imádságban az embereket?

A próféta úgy érzi, összecsaptak a feje fölött a hullámok, mert nem értik meg, hanem támadják, ellenállnak neki. Pedig ő szeretne segíteni, megmutatja az életváltozás útját. Rámutat, az első teendő: hívjuk segítségül az Urat, de nemcsak javasolja ezt, hanem maga is így cselekszik. Hívjuk segítségül még ma, forduljunk Hozzá és mondjuk el, hol tartunk. Tárjuk fel a szívünket, mondjuk el: Uram, egyedül Ellened vétkeztem, elhagytalak, vagy egyáltalán nem is kerestelek eddig. Nélküled indultam az életnek, azt gondoltam, értek hozzá, de nem, összecsaptak a fejem fölött a hullámok, segíts rajtam.

Jeremiás is megtapasztalta, hogy az Úr válaszol a kiáltására. Igen, Ő válaszol, hamarabb, mint ahogy kiáltunk. Elküldte Fiát, Jézust a világba, Általa közelít hozzánk, és Rajta keresztül szól. Isten válasza Jézus. Bár meglátnánk ezt. Benne és Általa válaszol minden problémánkra, Benne küldte el a megoldást is, Ő tud rajtunk segíteni.

Ismét így szól az Úr: ne félj! Mennyire látja, hogy szükségünk van a bátorításra, mert olyan könnyen teret engedünk a félelemnek. Pedig, ha mindig Rád nézünk, Urunk, oszlik a félelem. Igen, mert Te mindennél nagyobb vagy. Dávid sem rettent meg, amikor rárontott a nyájra az oroszlán és a medve, és nem félt, amikor Góliáttal találta magát szemben. Miért? Mert állandóan az Úr jelenlétében élt, ott érezte maga mellett, és ismerte jól, tudta, hogy nem létezik az Úrnál erősebb, hatalmasabb. Ismerjük mi Urunkat? Meg vagyunk győződve, hogy ezen a világon nem létezik hatalmasabb személy Nála? Olyan jó ezt tudni, mert így, amikor belépünk jelenlétébe és kezére bízzuk magunkat, tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk, ahonnan senki és semmi ki nem ragadhat.

Visszatekintve még a négyezer ember megvendégelésére, annyira megragadott engem, hogy három napig egyvégtében Jézussal voltak az emberek (Mt 16,1-12). Ennyire vágytak Rá és üzenetére, és mindennél fontosabb volt a számunkra. Megtudták, hogy most ott lesz a vidékükön, és Érte, az igéért mindent félretettek. Nem egy program a sok közül az igehirdetés, a Jézussal való találkozás. Nem, ez a legfontosabb lehetőség, és ezt megragadják, ezzel élnek. Olyan szomorú látni, hogy nem így van ez körünkben, politikai, kulturális rendezvényre és mindenre elmegyünk, de amikor az igét hirdetik, olyan kevesen vagyunk. Hiányoznak a lelkészek is, mert valami fontosabb, valami előrébb van, mint az Úr, a Mester. Gondoljuk végig, tényleg Ő a mi Mesterünk, Tőle akarunk tanulni? Lelkünk megfeszül, csak hallja Őt? Ezek az emberek mindent félretettek Jézusért. Nem foglalkoztak azzal, mi van otthon, ki ügyel a jószágra, hanem maradtak. Még azután is maradtak Jézussal, hogy elfogyott az útravalójuk. Uram, adj ilyen Utánad való vágyat a szívembe. Mert bizony, késő éjjel ott ülünk a hírek, a megosztások mellett, de vajon ott ülünk-e igéd mellett is? Ó, Uram, könyörülj rajtunk, töltsd be Lényeddel szívünket, és adj megújulást.

Jönnek a farizeusok is, de milyen szomorú, hogy nem éhség van a szívükben, hanem kísérteni, támadni és ellehetetleníteni akarják Jézust. Hogyan jövök én az Úrhoz? Mi van a szívemben, amikor egy alkalmon vagyok? Őutána vágyakozom, éhes és szomjas a szívem?

Mindig jelet akarnak, valami mást, mint ami épp van. Ott van Jézus, és Ő nem elég nekik, nem látják, hogy az Ő Lénye, élete és igéje a jel. Hiszen soha nem élt, soha nem hajolt le az összetört szívű, bűnös, nyomorult emberhez még így senki, mint Ő. Nekem elég-e Ő? Elég-e az ige, vagy mindig valami mást várok? 

Fontos az a kérdés is, hogy az idők jeleit meg tudjuk-e ítélni? Annyi mindenhez értünk, de látjuk-e, hol tartunk? Tudjuk-e követni az ige által Isten üdvtervét? A farizeusok nagy tudásúak voltak, mégsem látták meg, hogy új idők jönnek. Nem ismerték fel Jézus életét látva, hogy eljött a kegyelem esztendeje. A törvény helyére a kegyelem lépett. Nem a beleszületés, hanem az újjászületés a belépő a mennyek országába. Vajon még mindig a születés a fontos a számodra, vagy rádöbbentél: újjá kell születnem?

Nehezen tartják a lépést Jézussal a tanítványai is. Annyira csak a megélhetésre, a kenyérre koncentrálnak, hogy nem értik Jézust. Másrészt a csodák nem érték el azt náluk sem, hogy igen, ha Jézus megsokasítja a kenyereket, akkor nem kell félteni magunkat, Ő gondoskodik rólunk. A múlt csodái a jelen erőforrásaivá válhatnak. Ezekből meríthetünk erőt és reménységet, ha tegnap az Úr ezt tette, és még maradék is van, ma is kisegít a bajból, ma sem vall kudarcot.

Fontos még, hogy ne a megélhetés felől, a test tápláléka felől aggódjunk, hanem figyeljünk oda, mivel tápláljuk a lelkünket. Nem mindegy, kire hallgatunk, milyen tanítást szívunk magunkba. Figyeljünk a Lélek vezetésére, azt az üzenetet vegyük komolyan, ami által a Pásztor hangját halljuk.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.