Hittel

N

ebukadneccar személyes vallomását olvashatjuk most, elmondja, hogy békében élt és boldog volt palotájában (Dán 4,1-14). Ez a vallomás azonban egy Isten nélküli ember szájából hangzik el, és ez látszik is. Egy, a hatalma csúcsán lévő király, aki kora legnagyobb birodalmának élén áll, megosztja velünk szíve tartalmát. Ebből meglátjuk, hogy békéje és boldogsága vagyonából és társadalmi helyzetéből fakad. Olyan megtévesztett ember, mint korunk sok embere, akik úgy vélik, a vagyon és a hatalom jelenti a boldogságot. Ma is sokan a stabil élettől, a fejlődő gazdaságtól és a háborúmentes világtól várják a békességet. A király békességét és biztonságát hadserege jelentette. Mire építjük mi a boldogságunkat és a békénket? Mi is a világ bizonytalan dolgaitól várjuk ezeket? Mi is megtévesztettek vagyunk, és még nem láttuk meg, hogy a külső jólét nem egyenlő a boldogsággal és békességgel?

A továbbiakban láthatjuk, mennyire ingatag ez a békesség és boldogság. Egy álom kimozdítja a királyt belőle. Amikor érzékeli az álom monumentalitását, és szembesül azzal, hogy ő maga képtelen azt megfejteni, elveszíti békességét. A hamis dolgokon nyugvó élet békessége hamar elmúlik, az általa nyújtott biztonság meginog, mert rájövünk, hogy bizonytalanságban vagyunk. A király is rádöbbent, elveszítheti hatalmát; mindaz, amit megszerzett, amit felépített, és amire rátette az életét, egy pillanat alatt összeomolhat és eltűnhet. A világra épített élet olyan, mint a homokra épített ház, amiről az Úr Jézus beszél. Jön a vihar, áradnak a vizek, és a ház összeomlik, amire oly büszkék voltunk, amit másoknak mutogattunk, életünk értelme semmivé lesz. Mire építettem az életem? Krisztusra vagy e világ hiúságaira? Az ige az alap, vagy a világ kincse, mert e világ minden kincse elmúlik, de Isten igéje és a ráépített élet örökre megmarad.

A király megrémült az álomképektől. Miért? Mert nem találta az értelmét, maga volt vele. A világ ura egyedül van, nincs kihez odafordulni, és fél, mert nem érti az álmot. Van valami, ami fölött nem rendelkezik hatalommal. Pedig már kapott álom által üzenetet, tudhatná, hogy az élő Isten szól hozzá. És ha Ő szól, akkor nem kell félni, szabad erre a szóra válaszolni, szabad Őt keresni. De a király nem Istent keresi, csak a megfejtést. Te mit keresel: az élet megfejtését, titkokat, vagy magát az élet Urát? 

Az is szembetűnő, hogy pogány istenei sem adnak békességet, s mivel nem találja a megfejtést, nyugtalan marad. Vallásossága nem jelent semmit. Igen, ezt jó látni, csak az élő hit segít rajtunk, csak a feltámadott Krisztusba vetett hit jelent megoldást. Keressük az Urat, keressük, mert most még megtalálható, és a keresztje megbékéltet minket.

A látomást Dániel ismerteti a királlyal, csak ő képes arra, hogy elmondja, mit látott a király. És ez nem Dániel képességeinek köszönhető, hanem az Istennel való élő kapcsolatának. Isten az, aki feltárja a próféta előtt a király álmát, majd annak jelentését. Isten adta az álmot, rajta keresztül szólítja meg ezt az embert, mert Isten előtt nincs akadály. Keres bennünket, és olyan területen szól hozzánk, amelyen keresztül eljut hozzánk üzenete. Az életünk nehéz pillanatait is gyakran megszólításunkra használja fel az Úr. Addig sürgünk, forgunk, el vagyunk foglalva, nem akarjuk hallani Isten szavát, de egy betegség, baleset, megváltozott élethelyzet fogékonnyá tehet. Talán ebben a helyzetben elcsendesedünk, végiggondoljuk életünket, és nyitunk Isten felé. Mert az Úr mindegyikünket hívogat országába, az örök élet mindenki számára készült, de meghalljuk-e a hívást?

A részletes jelentés előtt már most megtudjuk, rá kell döbbennünk, hogy a legnagyobb pozícióból is le lehet csúszni, mert a hatalom sem saját szerzemény, Isten akaratából lehet a királyé. Isten uralkodik, ezt meg kell látnunk, annak adja a pozíciót, akinek akarja. Olyan jó, ha mindent az Úr kezéből fogadunk, ha nem mi akarjuk megszerezni, hanem mindent rábízunk Urunkra, aki tudja, mire van szükségünk. Mert nincs mindenre szükségünk, ami után vágyunk, amit ez a világ ránk akar erőltetni. A tizedik parancsolat arról szól, ne kívánd, ami a te felebarátodé. A mai világ a reklámok által pont azt akarja elérni, hogy kívánjuk meg azt, ami a másiknak van. Mindezt azért teszi, hogy vásároljunk, fogyasszunk. Így azután amiért fáradsággal megdolgoztunk, azonnal menjen el. Így az életünk nem áll másból, mint állandó rohanásból és félelemből. Félelem a munka elvesztésétől, mert bizony, a számlák akkor is jönnek, ha fizetés nem érkezik a számlánkra. Mennyivel jobb Pál apostol hozzáállása: „mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt” (Fil 4,11-12).

Urunk folytatja útját a kereszt felé, és amerre csak jár, az élet illata árad belőle (Mt 21,1-22). Általa nyerik vissza látásukat a vakok,  és indulnak el követni Őt. Mennek Jeruzsálembe, és majd a kereszt alatt döbbennek rá, mibe is kerül Jézusnak a látásuk. Itt jutnak el a felismerésre: Jézus szemei csukódnak le azért, hogy az övékéi megnyílhassanak.

Csak ők látnak, előttük tárul fel a kegyelem, a kereszt titka. Láthatjuk ezt a bevonulási történetből, a körülötte levők félreértik Jézust. Még mindig földi királyságot várnak, még mindig a hatalom és a bosszú tartja fogva az embereket. Nem akarják meglátni, hogy Ő az életünkbe akar bevonulni. Az életünk Ura kíván lenni. Mi döntünk, hogy beengedjük-e Őt, és Rábízzuk-e életünk irányítását. Mert egy országot a király irányít. Ezt kéri tőlünk, engedd, hogy én irányítsalak, hogy minden úgy történjen, ahogyan én akarom. Hányszor rugódozunk ez ellen, pedig számunkra az a legjobb, amit az Atya akar.

A bevonulás után a templomba megy Jézus, ide vezet az első útja, királyi palota helyett az Atya házába. A templom az Atyával való találkozás helye. Itt van jelen, itt várja népét. De már nem ez a rendeltetése, Isten kiszorult, és kiszorult az Őt kereső emberek csoportja is. Jézus azonban visszaadja eredeti rendeltetésének azt a templomrészt, a pogányok udvarát. Urunk, tisztítsd meg szívünket, mert annyi mindent befogadtunk, amik azután Téged szorítottak ki. Pedig találkozni akarsz velünk. Köszönjük, hogy most kitakarítod életünk mindattól, aminek nem ott a helye, és így szabaddá válunk a számodra. Urunk, ma is Veled akarunk találkozni. Szükségünk van a csendre, az imádságra.  Könyörülj, hogy mindig úgy menjünk istentiszteletre, hogy a házadba lépünk, és Veled akarunk találkozni. Ott mindig Istennek kell a középpontban lenni, és a bűnös ember pedig leborulva, imádva jelenhet meg Előtte. Ne legyen az istentisztelet semmi másnak a helye, csak a Veled való találkozásnak, az imádság általi összeköttetésnek.

Jézus, amit mond, azt éli is, kimegy a városból, és belép Isten jelenlétébe, az imádságos csöndbe. Mi is napunk végeztével, a napi fáradalmakból, gondokból lépjünk be Isten jelenlétébe, lépjünk a csöndbe. Az imádság fontosságát és erejét a fügefa elszáradásával is jelzi az Úr. A hitből fakadó imádságra Isten válaszol, megadja, amit kérünk. Éljünk ezzel a lehetőséggel.

CSODÁLVA, IMÁDVA TEKINTEK

1.  

Csodálva, imádva tekintek

Kegyelmének tengeribe,

És hallgatom édes örömmel,

Mit Róla tanít az Ige.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

2.  

Ó, mennyi időt veszítettem,

Sóhajtva a terhek alatt,

De hogy magam Őneki adtam,

Lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

3.  

Gyöngéd keze szívemet érte:

„Meggyógyítalak, fiam, én”.

S megfogva ruhája szegélyét,

Erő s öröm szállt énbelém.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

4.  

Most vélem a béke Királya,

Vezéreli lépteimet,

S oly édes az ajkán e szózat:

„Békém adom én teneked!”

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

Isten áldásával.