Aki szomjazik, jöjjön!

M

ózes, a búcsúzó szolga énekkel dicséri az Urat (5Móz 32,1-25). Nincs benne keserűség, csak hálás emlékezés az Úr tetteire. Bizony, az Úr nevét hirdetem, mondja Mózes. Vajon a mi életünk, szavaink és tetteink is az Úr nevét hirdetik? Mózes nem a maga tettit hagyja hátra, nem magáról, hanem Istenről beszél. Mi szeretünk magunkról beszélni, kiemelni tetteinket, ám Mózes úgy gondolja, a legjobb, ha mindig Istent látja a nép. Miért? Mert Mózes mögött is az Úr áll, Ő hívta el és tette képessé a nép vezetésére. Mózes negyvenévi juhpásztorkodás után nem akart már szabadító lenni. Úgy gondolta, ez már nem az ő feladata, csinálja más, jól elvan ő a juhok mellett. De Isten másképp gondolta, elhívta és megerősítette, jelekkel támogatta, és Mózes engedelmeskedett. Igen, nem csinált mást, csak, amit az Úr mondott neki. Ez a tanítványság, azt teszem, amit az Úr mond. És amikor beszélni kell, ezt vállalom is, elmondom, hogy Isten cselekedett. Mi szeretjük a saját nevünket szerepeltetni, nevünket megörökíteni, pedig Urunk azt akarja, hogy Róla beszéljünk, az Ő tetteiről tegyünk bizonyságot.

Mózes elmondja saját tapasztalatát, azt, amit az elmúlt évek alatt megismert Istenből. Arra jutott, hogy Isten hűséges, nem hitszegő. Hosszú évtizedek tapasztalata ez, ezért mi is bízhatunk Benne. Igen, Isten hűséges, ezt Izráel élete is bizonyítja, és a saját életünk is. Mi olyan könnyen elhagyunk társat, barátot, de Isten nem hagy magunkra, még amikor hűtlenek vagyunk sem. Ezért küldte el a Fiát, Jézust is. Hűségét mutatja Jézus élete, utánamegy a bűnös, elveszett embernek, annak is, aki elfordult Tőle. A vámszedők hűtlenné váltak Istenhez és a népükhöz, kiszolgálták az elnyomó rendszert, az Úr mégis megkereste őket. Nem kollektív mentességet kaptak, hanem az elhívás kegyelmét, és amelyikük meghallotta a hívó szót, és leszállt a maga fügefájáról, kegyelmet nyert. Az Úr téged is hűségesen keres, mindent megtesz, hogy tanítvány légy. Ő nem mond le rólad és rólunk.

Mózes úgy látja, népe hálátlan lett Istennel szemben. Fellázadtak Ellene, idegen istenekhez fordultak, olyan bálványokhoz, amelyek nem élnek, és így nem is tudtak értük tenni semmit. Hányszor vagyunk mi is így, hálátlanul elfordulunk szabadító, megváltó Urunktól, pedig Neki köszönhetjük az életet. Hiába a sok megtapasztalás, de csábít a környezet életvitele. A világ laza erkölcse, a siker és gazdagság sokakat elfordít az Úrtól. Kegyelmét megtapasztalták ugyan, de azt látják, hogy Jézus nyomában járva nem lesznek gazdagok, sikeresek, népszerűek, és eltántorodnak.

Mózes rámutat: olyan helyzetben találta meg az Úr Izráel fiait, amikor reménytelenül sínylődtek, csak munkájukért voltak fontosak. Puszta földön talált rájuk, kietlen vad sivatagban. Olyan csodálatos, hogy az Úr addig keres, amíg meg nem talál. Még a puszta földön is észrevesz. Hányan töltik az éjszakát a puszta földön, senki nem törődik velük, és most kiderül, az Úr Jézus még ilyen állapotban is törődik velünk. A másoktól megvetett és lenézett emberek is fontosak a számára.

A mások által megvetett életekre mint szeme fényére tekint az Úr. Jézust adta oda, mert annyira szeret. Jó ezt olvasni, népe a szeme fénye, mindennél fontosabb, kész a legtöbbet adni érte. És nemcsak kiment a nehéz helyzetből, hanem hordoz is. Izráelt úgy hordozta, amint a sas fiókáit. Így törődik velünk is, óvja és vigyázza övéit.

A mennyei városba azok jutnak, akik megmossák ruháikat (Jel 22,8-21). Csak megtisztulva lehet bemenni és eljutni az élet fájához. Semmi szenny, tisztátalan nem juthat oda be. Ha be akarok menni az új teremtésbe, meg kell tisztulni. Talán úgy gondoljuk, tiszták vagyunk, azonban az ige arról tesz bizonyságot, hogy nincs egyetlen bűn nélküli ember sem. A megoldás ruhánk megmosása, de nem akármiben, hanem Jézus vérében, mert ez az egyetlen olyan tisztítószer, ami elboldogul a bűnnel. Aki nem tisztul meg Jézus áldozata által, aki nem kéri a kegyelmet, és megmarad a bűnben, az nem léphet a mennyei városba. Miénk a döntés: akarok új életet Jézussal, vagy megmaradok eddigi bűnös utamon?

Jézus még mindig kínálja a megújulás lehetőségét. Élő vizet ad annak, aki Hozzá jön. És jöhet bárki, a legszegényebb is, mert ingyen adja. Egy a lényeg, szomjas legyek a lelkemben, és ismerjem fel, hogy semmi nem csillapítja ezt a szomjúságot. Ha az élet vizéből merítek, megtapasztalom a szomjúság elmúlását. A világ sem képes megszüntetni a szomjúságot, csak egyedül az Úr által felkínált élő víz. Olyan jó, hogy nem kell érte fizetni. De nem azért, mert értéktelen, hanem azért, mert Jézus kifizette az árát. Mivel én soha nem leszek képes megfizetni, így csupán egyet kell tennem, hálás szívvel elfogadni.

Az Úr megerősíti türelmetlen egyháza számára: hamar eljövök. Igen, Ő el fog jönni, ezért várjuk kitartóan, szolgálatunkat elvégezve. Hívogassunk másokat is az élet vizéhez. Ha nem is tudjuk az időpontot, várjuk reménykedő szívvel. A gyülekezet válasza: Jöjj, Uram Jézus! Legyen ez a mi imádságunk is. Jöjj, Uram Jézus!

JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1.        

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2.        

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3.        

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.