Ének az Úrnak

F

olytatódik Mózes éneke, és meglepő, hogy nem magáról énekel, nem saját tetteit zenésíti meg, nem a maga nevét dicséri, hanem egyedül Istent (5Móz 32,26-52). Hosszú éneket mond az Úrról, mert Vele van tele a szíve. Éneklünk-e mi Istenről, Vele vagyok-e tele? El tudom mondani mindazt, amit értem tett? Mert Mózes arról beszél, amit Isten cselekedett az ő és a nép életében. Nem magával, hanem az Úrral van eltelve. Jó, ha mi is az igével és Isten tetteivel töltődünk fel. És ha ez így lesz, akkor tudunk majd Róla bizonyságot tenni.

A hűtlenné vált népnek ítélettel kell szembenézni, ebben mindig benne van, hogy a környezet félreérti. Olyan könnyen félreértjük Istent. Aki legyőzi Izráelt, azt gondolja, az ő hatalma tette. Nem úgy tekintik, hogy Isten tette ezt a számukra lehetővé. És hányszor megkísért minket is a gondolat: nem az Úr cselekedte, hanem saját erőnk, a magunk képessége tette ezt lehetővé. Hányan, amikor jól alakul az életük, sikerül elérni valamit, vagy győznek egy bűn vagy szenvedély felett, nem az Úrnak adnak hálát, hanem azt képzelik, saját erejük által érték ezt el. Vagy amikor sikereket tapasztal meg valaki, tanulmányaiban, munkájában, mennyire félreérti, nem Istennek hálás, hanem a legtöbb ember magát dicséri, önmagára büszke. Pedig minden eredmény mögött az Úr áll, Ő tesz képessé az előrehaladásra. Az Úr Jézust is félreértették, nem ismerték fel a tetteiből, kicsoda Ő. Amikor a templom lerombolásáról beszélt, sem értették, hogy feltámadásáról szól. Hányszor mi sem értjük jól az Urat, de gyakran egymást sem. Mennyi feszültség támad abból, amikor félreértjük egymást. Miért? Mert nem igazán figyelünk a másikra, nem éljük bele magunkat a helyzetébe. Milyen jó, hogy Urunk megért. Ő tudja, mi van bennünk, és ennek megfelelően közelít meg. Látta a samáriai asszony lelki szomjúságát, és megszólította, áttörte az elválasztó falat, és ez által megváltozott az élete.

Mózes Istent kívánja velük megláttatni, az egyedüli Urat. A mögöttük lévő történettel rá akar világítani arra, hogy nincs más Isten. Bár mi is meglátnánk: nincs más megváltó, csak egyedül Jézus. Csak Általa van szabadulás és élet. Egyedül Ő ad igazi életet. Igen, ez így van, a világ sok mindent kínál, de az nem élet, inkább tönkreteszi az életünket, kiszipolyoz, de Jézusnál élet található, mert Ő maga az élet. Jöjjünk Hozzá, és részesedjünk az igazi életben, ami teljessé tesz, feltölt és megelégít.

Isten embere nem mehet be hűtlenség miatt az ígéret földjére, ám Isten kegyelmes, megengedi, hogy Mózes megláthassa azt a földet, ahová tartott. Lenyűgöző, ahogyan ezt Isten embere fogadja, nem lázadozik, hanem rábízza magát Isten akaratára. Elfogadja, hogy vannak dolgok, amik nem úgy történnek, ahogy mi szeretnénk. Vágyaink és álmaink nem mindig teljesednek be. Bizony, gyakran megtörténik, hogy eltervezünk dolgokat, nagyon szeretnénk valamit, de az élet átszabja a terveket, és nem valósul meg, amit szerettünk volna. Mózes életcélja Kánaán földje volt, ezért küzdött, oda vezette a népet, és most a határon meg kell állnia, nem mehet be. Elfogadja a programmódosítást, és megelégszik azzal, ha megláthatja az ígéret földjét. Mert az is kegyelem, ha megláthatja. Mennyi kegyelemben részesít az Úr, mennyi mindent megad és elérhetővé tesz a számunkra. Dicsérjük és a magasztaljuk Őt mindenért.

Júdás levele kerül most sorra, ebből várjuk a napi táplálékot (Júd 1-7). A Jelenések könyvének csodálatos üzenete befejeződött, de Isten tárháza nem fogyott ki. Van még tartaléka, van további készlete. Vegyük most kézbe ezt az írást, és figyeljünk Urunkra. Júdáson keresztül küldi a mai napra való ellátást. Ez a Júdás az Úr testvére, de ő csak Jakab testvérének nevezi magát, Jézus Krisztusnak pedig szolgája. Micsoda alázat van a szívében. A mai reggel üzenete az alázat, lássuk meg: az is kiváltság, hogy az Úr szolgái lehetünk. Nem jár ez nekünk, hanem az Ő véghetetlen szeretetének az ajándéka.

A gyülekezet az Úr elhívásának köszönheti létét, Istennek terve van velünk, ezért hív, hogy kövessük Jézust, és hangolódjunk rá az Ő tervére. Jézust követve találjuk meg a helyünket és bontakozik ki az életünk. Jézus nélkül csak vergődünk. De Ő utánunk jön, és kiemel a mélyből, sziklára állítja lábunkat.

Júdás szeretteinek szólítja a címzetteket, pedig biztosan nem mindenki szeretetreméltó, de ő Krisztus szeretetét adja tovább. Azzal közelít feléjük. Vigyük mi is Isten szeretetét, fáradozzunk az üdvösség megismertetéséért. Mert szerzőnk azért fáradozik. Nem több bevételért, nagyobb forgalomért, elismertségért, hanem azért dolgozik, hogy az üdvösséget megismerjék. Ő az üdvösségről ír - miért fáradozunk mi? Mi a fontos számunkra? Miről beszélünk másokkal?

Küzdjetek a hitért, szólít fel Júdás. Azt üzeni ezzel, ne eresszünk le. Ne gondoljuk, hogy minden rendben, ha hitre jutottunk. A hitnek van ellensége: a sátán, aki mindent megtesz, hogy ne hitből folytassuk. Mivel a sátán el akar tántorítani a hit útjáról, harcolni kell érte, küzdeni. Hogyan? Az ige által; nem engedem elkényelmesedni magam, hanem tusakodom a jobb igeértésért. Úgy tudunk az ördög támadásainak ellenállni, ha közeledünk az Úrhoz. Őhozzá pedig az ige által közeledhetünk. Jó végiggondolni, mindig hitből élek-e.

 Másrészt a hitem gyakorlat, életforma is. Már akkor voltak olyanok, akik úgy gondolták, ha a gyülekezet tagjai, minden rendben van, Isten megbocsát, és ők élhetnek, ahogyan akarnak. Ez azonban nem így van, az életünk Krisztust dicsőíti, úgy próbálunk élni, ahogyan Ő élt. Az előttünk járt tanúk élete bizonyítja, hogy lehetséges Krisztus útján járni, lehet krisztusi életet élni. Fontosnak tartja szerzőnk rámutatni, hogy akik nem hittek, nem maradtak meg az engedelmesség útján, megítéltettek. Aki átéli az Úr kegyelmét, megtapasztalja bűnei bocsánatát, az felelős a további életéért. Akinek megbocsátottak, az éljen tisztán, és maga is bocsásson meg másoknak. Isten kegyelme képessé tesz a kegyelemből való életformára.

 Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.