Kutasd az igét!

M

egjelent az Úr angyala a nép számára, mert már korrigálni való volt az életükben (Bír 2,1-23). Hamar eltértek az Úrtól, nem a megkötött szövetség szerint éltek. Az Úr megszabadította őket az egyiptomi szolgaságból és bevezette Kánaán földjére Izráelt, azt kérte tőlük, hogy ne kössenek szövetséget annak a földnek a lakosaival. Azonban nem hallgattak az Úr szavára. Azért sem vették komolyan, amit Isten mondott, elérték céljukat, hazához jutottak, letelepedtek, és úgy élnek, ahogy ők akarnak. Miért ne fognának össze a pogányokkal, olyan jó velük lenni? Azonban Isten másképp látja, figyelmezteti őket, mert rossz következménye lett a közösködésnek. Nekik kellett volna az Úr útját felmutatni, és Istenhez vonzani azokat a népeket, ám fordítva történt. Ők igazodtak, ők vették át szokásaikat, nem voltak már bizonyságtevők.

Vajon hallgatunk-e mindig az Úr szavára? És mindenben hallgatok-e Rá? Az ige vezet-e mindenben, vagy inkább a környezetemre figyelek? Az a fontos, mi ma a szokás, mi a népszerű, és azt követem, vagy előveszem az Írást, és keresem benne az Úr szavát?

Mivel nem vették komolyan az Úr szavát, és nem űzték ki a népeket, hanem szövetségre léptek velük, megtapasztalják ennek a szövetségnek a hátrányát. Isten megmutatja, hogy a bűnnek, a makacsságnak következménye van. Mi  a következmény? Csapdává válnak a számukra, elcsábítják őket az Úrtól, és az életük minőségére is hatással lesznek. Nem az lesz az eredmény, amit várnak, nem a pogányok térnek meg, hanem nekik kell küzdeni az elpogányosodás ellen. Azt is meglátjuk, hogy Isten meghagyja a pogányokat azon a földön, most már nem űzi ki előlük. Ha nekik ez kell, akkor lássák. Bizony, gyakran így van, Isten nem fog velünk erőszakoskodni, ha nekünk a világ kell, akkor hagyja, itt van, tessék. A tékozló fiút is elengedte az atyja, és később ő bánta, hogy elment. Az a reményteli, hogy Urunk akkor is vár vissza, ha mi elmegyünk, akkor is kész megbocsátani és tanácsolni, ha nem hallgattunk a szavára.

Izráel hite Józsuéhoz kötődött, amíg ő élt, az Urat szolgálták, de halála után eltértek az Úr útjától. Miért? Mert nem az Úrhoz ragaszkodtak, hanem Józsuénak akartak megfelelni, az ő kedvében jártak. Nem ismerték és szerették személyesen Istent. Számukra a hit és Isten akarata kötelező elvárás volt, aminek meg kell felelni. Mit jelent számomra a hit? Beleszülettem és eleget kell tennem, tartom a szokásokat? Vagy élő kapcsolatot jelent az én Megváltómmal, azzal az Istennel, Aki értem született erre a földre? Kapcsolat azzal a Jézussal, Aki annyira szeret, hogy megmentésemért kész volt meghalni a kereszten? Aki átéli bűnei bocsánatát, szeretet fakad Jézus iránt a szívében, az már nem másoknak akar megfelelni, hanem mindent az Úr iránti hálából tesz, az már Szabadítójának él.

Azt is látjuk, hogy az igazi probléma a következő generációkkal volt. A szabadulás és a pusztai vándorlás már nem az ő történetük, ez már csak mese nekik. Megváltoztak az idők, új istenek jöttek, és azokra kell figyelni. Haladni kell a korral, mondták, és így átvették környezetük vallási és életvezetési szokásait. Nekik az élő Isten már nem jelent semmit. Ez megdöbbentő, de mintha ma is ezt látnánk, a felnövekvő nemzedékeknek már nem kell Isten, az ige, úgy akarnak élni, mint kortársaik többsége.

Az új nemzedék nem ismerte az Urat, sem a tetteit. De vajon miért? Nem azért, mert nem mondták el? Nem adták tovább? Szégyellték gyermekeik előtt Istent? Nem merték elmondani, hogy mindent Istennek köszönhetnek. Soha ne szégyelljük Urunkat az emberek előtt. Merjük vállalni Őt és tetteit, hiszen Neki köszönhetjük az életünket és az üdvösséget. Ne szégyelljük Őt, mert az Úr szava ad életet, vezet a jó irányba. Ha eltérünk Istentől, lelkileg is megbetegszünk. Mert ugyan a világ sok mindent kínál, de lelkünknek Istenre, a Vele való kapcsolatra van szüksége. Amit az Úrtól kapunk az igén keresztül, azt semmi sem pótolhatja a számunkra.

A Baal- és Astarté-kultusznak meglett a következménye, akiknek átvették isteneiket, azok leigázták őket. A világ mindig magába akar olvasztani, rabbá akar tenni és megfélemlít. De Isten nem hagyta őket magukra. Küldött bírákat, és általuk megszabadította őket. Isten mindig kész a bűnbánattal segítséget kérőt megszabadítani. Neki van egyedül hatalma kimenteni a gonosz világ bűvköréből, Ő leoldja a ránk került rabbilincset.

Azonban mindig csak egy-egy bíra működésig tartott a javulás, aztán visszaestek, és még romlottabbak lettek. A bálványimádás nem játék, a bűn útján való járás sem, aki nem kezd egészen új életet, visszaesik, mert a gonosz nem mond le. Csak az újjászületés, a teljes szabadulás ad új életet. Erre van szükségünk, Jézussal egy egészen új életre, az ige világosságában.

A Szentlélek a mennyből érkezett, az Úr küldte tanítványai számára (1Pét 1,10-12). Így tehát a Lélek nem a mi belső erőnk megnyilvánulása, hanem Istentől lép be a szívünkbe. A Lélek által maga az Úr él az övéiben. Mivel felülről jön és bennünk akar szállást venni, üressé kell tenni a szívünket. Helyet kell biztosítanunk a Szentlélek számára. Ő nem fér be tele szívbe, nem valahol a sarokban akarja meghúzni magát, hanem Ő akar az életünk Gazdája lenni. Övé a főhely.

Péter úgy beszél minderről, mint aki maga is átélte a Lélek kitöltetését. Megtapasztalta, mit jelent Szentlélek nélkül élni, de azt is tudja, milyen változást hoz Isten Lelkének a jelenléte. A Lélek megérteti velünk az igét, úgy, amint már a prófétákkal is megértette Isten kijelentését. De megvan az emberi oldal is. Nekünk kell keresni is kutatni az igét. Nem megy csak úgy magától az ige megértése, nem lesz azonnal világos Isten akarata. Kutatni kell az igét, ez azt jelenti, időt kell a Bibliára szánni, mégpedig rendszeresen. De nem olyan keserves időtöltés ez, nem úgy, hogy legszívesebben mást tennénk. Az igazi igekutatás belülről fakadó vágy. Szeretnék az Úrral lenni. Egyre jobban meg akarom Őt ismerni, ehhez a Bibliára van szükségem. Az ige Istennel, az Ő világával köt össze, a Lélek pedig általa feltárja az Úr életemre szóló tervét. 

Az igében az üdvösséget, a Megváltót keresték. Mit keresek én? Hajtom a jobb munkát, a több pénzt? De vajon fontossá lett-e számomra az üdvösség? Keresem-e Isten országát, az örök életet? Kérdés-e a számomra, hogy hol töltöm az örökkévalóságot?

Már a régiek is felismerték, hogy a Krisztus útja szenvedésen keresztül vezet a dicsőségbe. A szenvedést nem lehet elkerülni, ez az egyház útja is. A gonosz mindent megtesz az Úr népe ellen, de ne csüggedjünk, hanem hirdessük bátran tovább az evangéliumot. Ma is a jó hírre van szükség, ne zárjuk el, hanem tegyünk róla nyíltan bizonyságot.

OLVASD EGYRE SZENT BIBLIÁD

Olvasd egyre Szent Bibliád, Szent Bibliád, Szent Bibliád!

Minden nap mondj buzgó imát, nőni így fogsz hát.

Nőni így fogsz hát, nőni így fogsz hát!

Olvass Igét, mondj hő imát, nőni így fogsz hát!

Isten áldásával.