Ének az Úrnak

A

z Úr Izráel kezébe adta Kánaán királyát, Debóra és Bárák ezt nagyon jól tudja, ezért nem magukat dicsérik, hanem az Úrnak énekelnek (Bír 5,1-31). A győzelmet Isten ajándékozta nekik, nem maguknak tulajdonítják, és így hálával van tele a szívük. Lássuk meg mi is, hogy győzelmeink mögött az Úr kegyelme áll, Ő könyörül meg rajtunk és visz előre ott is, ahol úgy láttuk, esélytelenek vagyunk. A hívő ember esélye a kegyelem, ez az egyetlen esély, csak az Úr segíthet rajtunk. Amikor pedig átéljük, megtapasztaljuk a segítséget, adjunk hálát. Aki Jézussal találkozik, bűnbocsánatot nyer, vagy gyógyulást, szabadítást kap, az mindig hálás. A hála kifejezésre juttatja: nem az én művem, és nem is az én érdemem.

Debóra hálás és hálára buzdít, azért is, mert meglátták Izráel vezetői a bajt, és készek voltak önként harcra kelni, az Úr nevében. Itt is előjött, hogy önként kelt harcra a nép, Isten nem kényszerít, kijelenti magát, ígéretet ad - előtted megyek -, de nekem kell ezt az ígéretet megragadni, nekem kell elindulni. Az Úr szól: kövess engem, de elindulok-e? Ő soha nem alkalmaz erőszakot, elmondja, mit kínál, feltárja előttünk országát, de én döntöm el, hogy megmozdulok és elindulok-e az Úr nyomában.

Debóra nem szégyell az Úrnak énekelni, meri vállalni Istent. Hányszor nem merjük mások előtt vállalni az Úr nevét. Mindenkinek hálásak vagyunk, csak épp az Urat hagyjuk ki. Debóra azért tapasztalta meg az Úr segítségét, mert fölismerte, mi a probléma, rájött, mi hiányzik. Nem az Úr ösvényén járt a nép korábban. Egy-egy győzelem után újra elfordultak Istentől, nem figyeltek szavára, nem volt, aki Isten Lelke által vezette volna őket. Debóra az Úrhoz fordult, majd Isten Lelke által bátran a nép élére állt. Vegyük észre mi is, hogy az Úr jelenléte hiányzik az életünkből. A Vele való élő kapcsolat maradt ki. A vereségek, kudarcok mögött gyakran ez húzódik meg, Istent kihagytuk, sőt, sokszor mi is úgy vagyunk, mint Izráel, új isteneket választunk. Nem bűnbánatot tartunk, nem magunkba nézve keressük, mi az oka nyomorúságainknak, hanem a környezetre figyelünk. Általában ez azt eredményezi, hogy átvesszük a világ bálványait és szokásait. De az új istenek nem segítenek, inkább még jobban tönkretesznek. Nem új istenekre, hanem megtérésre van szükség. Végre őszinte bűnbánattal kiáltsunk Hozzá. A szívből jövő kiáltást meghallja az Úr.

Nem mindenki indult a harcba. Voltak, akik fontolgatták: megéri, nem éri meg? Egyéni érdekeiket és kényelmüket tartották szem előtt. Nem akartak az országért harcolni, nem akarták Isten hatalmát megtapasztalni. A mai élet is kényelmessé tesz, inkább hallgatjuk a pásztorfurulyát, vagyis őrizzük megszerzett kényelmünket és jólétünket. Hányan azt nézik megéri-e az Úr népéhez tartozni. Vannak, akik ma is időznek, megvárják, amíg más elvégzi a nehezét, és ők majd akkor jönnek, ha nem jár áldozattal az Istenhez való tartozás.

Azt is látjuk, hogy bárkit fel tud használni az Úr országa munkájában. Jáél, ez az egyszerű asszony, csak az Úrra figyelt, és bátran megtette, amit meg kellett tennie. A magunk helyén járjunk nyitott szemmel, és mindig Isten országát keressük elsőként, az országért éljünk, és akkor mindig tudni fogjuk, mit kér az Úr.

Akik az Urat szeretik, tündökölnek, mint a felkelő nap. Egyre ragyogóbbá válik a hitük és az életük. Ez a ragyogás mindig Istenből árad és Róla beszél. A kérdés mindig az, hogy szeretem-e az Urat? Szeretni Őt önmagáért, ez a lényeg. Debóra és Bárák szívéből a szeretet hálaéneke fakad fel. Ismerik Istent, és ezért szeretik, tudják, hogy Rá lehet számítani. Amikor pedig megtapasztalják hatalmát, átélik szabadítását, még jobban szeretik.

Péter rámutat, hogy Isten országában rend van, így az Ő polgárai is rendben élnek, és a rendet sugározzák magukból (1Pét 2,13-17). Ez azt jelenti, hogy a társadalomban is rendezett életet élnek. A tanítványok tudják, hogy ebben a földi világban képviseljük az Úr Jézust, az Ő országát és ennek az országnak a rendjét. Így azért munkálkodnak, hogy rend legyen ott, ahol élnek.

A tanítványok engedelmesek, vagyis országuk rendjébe beleilleszkednek. Isten gyermekei nem felforgatók, az evangélium változtatja meg az embereket és általuk a társadalmat is. Azonban ez a változás nem erőszakos, a szívek újjáformálása által megy végbe. A hívő ember engedelmessége mindig az ige tükrében megy végbe, amikor olyat várnak el tőlük, ami az igével, az Úr akaratával ellentétes, akkor Istennek engednek. Jó példa erre, amikor Pétert és Jánost hallgatásra akarták kötelezni, amikor azt kérték, hogy ne beszéljenek az Úr Jézusról, akkor ennek nem engedtek. Így szóltak: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). Tehát mindig Istennek kell engedni, akkor is, ha ez következményekkel jár. A tanítványok bátran és örömmel vállalták az Úrért való szenvedést is.

Isten gyermekei szabadok a jó cselekvésére, akkor is, ha a környezet mást tart jónak. A szabadság azt jelenti, hogy képes vagyok az ige szerint élni, szabad Isten szavát komolyan venni. Szabad bűnnek mondanom azt, amit Ő bűnnek mond, és amire azt mondja, jó, azt képes leszek én is jónak nevezni. Az Úr szabaddá tesz arra is, hogy képesek legyünk a rosszra, a világ csábítására nemet mondani. Amíg a bűn útján járunk, gyakran képtelenek vagyunk nemet mondani. Olyan erős a bűn, hogy amit mond, azt tenni kell. Krisztus azonban szabadsággal ajándékoz meg, tudok nemet mondani. Képessé válok kimondani: nekem erre nincs szükségem.

Arra kell vigyázni, nehogy csapdába ejtsen a gonosz, és azt súgja a szívünkbe, ha meg vagyunk váltva, akkor mindegy, hogyan élünk, akkor a bűnt is cselekedhetjük. Péter rámutat, hogy nem így van. Nem élhetünk akárhogy, a tanítvány életének az Úr Jézus Lényét, életét kell tükröznie. A mi életünk által Jézust kellene meglátnia a világnak.

 Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.