Az Ő nyomdokain

A

 szabadítást követően negyven évig béke volt az országban (Bír 6,1-25). De mire használták fel? Nem az Urat és az Ő akaratát keresték, nem azt tették, amit az Úr kért tőlük. Igénk elmondja: azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr. Olyan szomorú, hogy a béke időszakában nem az Úr ismeretében igyekeztek egyre jobban elmélyülni. Nem azt keresték, mi az Úr szemében a jó, hanem azt tették, amiről tudták, hogy az Úr szemében rossz. Tudatosan fordultak a bálványokhoz és vették át az idegen népek szokásait. Tudták, hogy az Úr szemeiben ez rossz, ám ők mégis azt tették, mert a világ szemében nem volt rossz. Mert a világ másképp gondolkodik, mást tart jónak és rossznak, mint amit az Úr. A világ sok olyan dolgot jónak tart, ami Isten igéje szerint rossz, és elválaszt Tőle. Igyekezzünk a békés időszakot jóra felhasználni, mélyüljünk el az ige megismerésében, keressük az Urat. Keressük akaratát, és a Szentlélek által cselekedjük is.

Ennek meglett a következménye, a midjaniták átvették fölöttük a hatalmat, kemény kézzel uralkodtak felettük. Mindent elpusztítottak, Isten népét nyomorba döntötték. Az Úr népe elszegényedett, a bálványokkal való kapcsolat elszegényít lelkiekben is, gyakran leépít, de nem kötelező ide eljutni. Izráel népe azonban csak most kiált. Ne várjuk meg a teljes elszegényedést, ne várjuk meg, amíg teljesen eltávolodunk, az ellenség közeledtekor is szabad kiáltani. Sőt, keressük az Urat szüntelen, ne csak a bajban, a számunkra megoldhatatlan helyzetben.

Jó, hogy azért végül Istenhez fordultak, mindig jó, amikor végre felismerjük, hogy Őt kell segítségül hívni. De mi van akkor, ha a Midján-uralom alatt nem szegényednek el, ha nem kell barlangokba menekülni? Ha Midján nem rabol el mindent, akkor vajon felismerik-e, hogy Istent kell keresni? Amikor aránylag jól mennek dolgaink, vajon keressük-e az Urat? Megyünk-e mindig Hozzá? Fontos-e számunkra az ige? És azért keressük-e, mert jó az Úr közelsége? Jó az Úrral lenni, hallani szavát és tapasztalni Lényének kisugárzását, a Belőle áradó békességet és erőt.

Az Úr meghallja a segélykiáltást, de nem úgy válaszol, ahogyan mi azt gondoljuk. Egy prófétát küld. Nem hadvezért erős hadsereggel és modern fegyverekkel, még csak nem is avatkozik be a mennyből. Prófétát küld, beszél velük, rádöbbenti őket, hogy a kialakult helyzet bűneik következménye, és azért alakultak így a dolgok és jutottak ide, mert nem hallgattak az Úrra. Nem Istennel van a baj, mert Ő adta igéjét. Velünk van a baj, mert nem vesszük komolyan Isten szavát. Nem látjuk: azért kaptuk a Szentírást, hogy szerinte éljünk. Nem akarjuk felismerni az általa kínált segítséget.  

Az a megragadó, hogy Isten az engedetlenség ellenére sem mond le róluk, a próféta után angyalát küldi, aki elhívja a következő bírát, azt a személyt, aki által megszabadítja őket. A bíra elhívása mindig azt jelzi, hogy az Úr cselekszik, küld hozzájuk szabadítót. Végül is nem a bíra szabadít, hanem rajta keresztül, hite által tapasztalják meg Isten segítségét. Az Úr ma is hitünkön keresztül közelít hozzánk, felhasználja azt. Az Úr Jézus is többször beszélt a hitről, rámutatott, ha annyi hitünk lenne, mint a mustármag, hegyek mozdulnának el. Nem nagy hitre van szükség, hanem hatékonyra. A hit hatékonyságát az Úr adja. Hiszem, hogy amit kijelentett, azt meg is cselekszi.

Az Úr ma is ilyen egyszerűen szólít meg. Az Úr veled van, mozdulj és tedd, amit mond. Jézus megállt valaki mellett, és egyszerűen azt mondta neki: jöjj és kövess engem. Hagyj mindent most úgy, ahogy van, és tedd, amit mondok. Jöjj, kövess, bízd rám magad. De indulunk, vagy mi is kifogást keresünk, mert a barlang mégis valamennyire biztonságos, a kicsi is több a semminél? Hányszor mi is ahelyett, hogy örömmel indulnánk, miérteket teszünk fel, mert azokkal olyan jól el lehet tölteni az időt. Miért ért bennünket mindez, ha Isten népe vagyunk? Mindig Isten a felelős, és még véletlenül sem látjuk meg benne a saját részünket.

Az Úr angyala nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, nem áll le magyarázkodni, védeni Istent, nem kezd teológiai, filozófiai magyarázatokba, hanem felszólít: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt. Ilyen egyszerű, ne a miérteken rágódj, hanem menj az Úr nevében, menj az Úrral, és kérdéseidre is választ kapsz, megtapasztalod jelenlétét, hatalmát.

Gedeon látja alkalmatlanságát, de az Úr így szólt: Én majd veled leszek. Ez a lényeg, veled leszek, Rám tekints, és ne magadra. Nem a te erődön van a hangsúly, hanem azon, hogy maradj mellettem. Ezt üzeni nekünk is, Vele menjünk oda, ahová küld. Merjünk a nevében cselekedni.

Péter rámutat, hogy Isten országa más, mint a világ (1Pét 2,18-25). A benne élők másképp viszonyulnak egymáshoz. Miért más? Mert az Úr Jézus jelenléte hatja át, Belőle merítenek erőt. Másrészt Jézus élte is, amit tanított. Most arról beszél, hogy nem a társadalmi helyzet az elsődleges, hanem a Jézushoz való tartozás, ha ez megvan, akkor a nehéz helyzetben is lehet örömmel élni. Még a rabszolga élete is lehet minőségében más, mint volt eddig. Miért? Mert Istenre néz. Nem a helyzete változott, hanem a szíve. Megtanult sérelmeket is eltűrni. Még egy rabszolga is Krisztus által el tud tűrni a kegyetlen gazdájától sérelmet, igazságtalanságot. Vizsgáljuk meg szívünket, ez a kegyelem jelen van-e bennünk? Tudunk-e sérelmeket eltűrni válasz nélkül? Bizony, ez a kegyelem munkájának nagy mélysége, Isten országának sodró ereje. De hiányzik ez ma. Kérjük Urunkat, töltsön fel ezzel a kegyelemmel, hiszen oly gyakran a sérelmekre sértődéssel válaszolunk. Miért? Mert nem az Úrra nézünk, és így nem látjuk, mennyit szenvedett, mindent igazságtalanul, és mindezt értem tette.

Péter rátapint a lényegre, még a hibánkért kapott szenvedést se tűrjük. Nem szeretünk szenvedni, törleszteni akarunk, pedig az Úr szenvedett értünk, Ő vállalta a kereszt minden fájdalmát. Mit mond? Erre, vagyis szenvedésre hívattatok el. Mit mond? - kérdezzük újra. A mi gondolkodásunkba nem fér bele a szenvedés. Még hogy nem jólétre, egészséges életre, gazdagságra, megbecsülésre vagyunk elhívatva?

Pedig Jézus példát adott, hogy az Ő nyomdokait kövessük. Haladjunk azon az úton, amin Ő haladt, ez pedig a szenvedés, a kereszt útja volt. Nem véletlenül mondja, hogy vegyük fel a keresztet, ami nem ékszer elsősorban, hanem kivégzőeszköz, a meghalás helye. Ezzel jelzi, hogy az Ő követése meghalás önmagam számára. Szenvedései közepette nem gyalázkodott, nem viszonozta, amit kapott, nem adta vissza, hanem imádkozott értük. Ez a mi utunk is.  Nyomdokain járni azt jelenti, hogy mindig és mindenben Őt követem, úgy igyekszem élni, ahogyan Ő élet. Benne van az is, hogy kitaposta az utat Urunk, van járható út, és ez Ő maga.

Bűneink súlya alatt halt meg, hisz felvitte őket a fára, sőt, bűneink miatt kellett keresztre mennie. És azért halt meg, hogy sebei által gyógyulhasson az életünk. Jézus sebei által gyógyulhatunk meg a bűn halálos marásából. Aki meggyógyult, annak Jézus a pásztora, arról Ő gondoskodik.

JÁROM A JÉZUS LÁBNYOMÁT

Járom a Jézus lábnyomát mind a sírig én,

Az égi Jeruzsálemből árad rám a fény.

Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel,

Felnézek hittel Jézusra: Ő sosem hagy el.

R.: Jézus hű barát, drága jó barát,

Gyermekeinknek hordja bánatát.

Bár vihar dúl ...

Nem vétem már el szem elől Jézus lábnyomát,

Nem térek ki a cél elől mellék útra át.

Szent igéje mindig bennem él: buzdít és vezet

Megmentett életem szolgál: hisz remél, szeret.

Mennyben ér véget nemsoká ez a keskeny út,

Meglátom Jézust trónusán, mint dicső fiút.

Dicsfénye betölti lelkem, s ez elég,

Örökre Ő marad nekem a Kezdet és a Vég.

Isten áldásával.