Harc a gonosz ellen

A

z Úr Lelke elhívta, felkészítette, vezette Jeftét, és a kezébe adta az ammóniakat (Bír 12,1-15). Győzelmet aratott tehát, de személyes tragédiát is átélt, hiszen a leánya jött ki elsőnek háza ajtaján, így őt mutatta be égőáldozatul. Mivel nem ismerte jól az Urat, nem tudott ezen a döntésén változtatni, így a győzelem fájdalmasra sikeredett. További probléma is támadt a győzelem nyomában. Efraim népe hadba vonult Jefte ellen. Amikor úgy gondolnánk, megszabadultunk az ellenségtől, és örülhetünk a győzelemnek, a békés életnek, onnan jön támadás, ahonnan nem várnánk. Isten gyermekeinek a gonosztól soha nincs nyugta, minden követ megmozgat, hogy megnehezítse az életüket.

Miért támadt Efraim törzse Jeftére? Nehezményezték, hogy nem hívta őket a harcba. De megtudjuk, hogy Jefte őket is hívta, de ők nem akartak menni. Harcolni nem akartak, de a győzelemből, a zsákmányból részt kérnek. Jefte kitaszítottként élt, nem vállalták, mert parázna nőtől született, de most irigyek rá. Sikereit is el akarják venni. Mint megvetett embert odalökték a csatába, ha meghal, nem sírnak utána, de a megküszködött győzelmet irigylik tőle. Ők nem akartak csatázni, inkább megfizették a sarcot, mert az biztonságosabbnak ígérkezett. Úgy gondolkodtak, vigye Jefte vásárra a bőrét a szabadságért.

Mi okozta a problémát? Talán az, hogy nem látják benne az Úr elhívottját. Nem ismerik fel Isten keze munkáját. Pedig látni kellene, hogy nem Jefte győzött, hanem az Úr adta kezébe a győzelmet. Ma is az okozza a legtöbb problémát, amikor megkérdőjelezzük az Úr elhívását. Nem tudjuk elfogadni, hogy az Úr Jézus olyan embereket választ ki magának, akikkel mi szóba sem állnánk. Pedig Urunk ma is az élet pereméről választ ki magának eszközöket. Nem az igazakat, hanem a bűnösöket, a Léviket, a Zákeusokat, a Magdalai Máriákat hívja. Ez azt is jelenti, hogy nekünk is van esélyünk, a bűn nem akadály, mert amennyiben látom bűneim, alkalmatlanságom, az Úr megbocsátja bűneimet, és Vele kezdhetek egy újat. A megkegyelmezett és elhívott bűnösök által viszi előre az evangéliumot.

A bűn mindent megront. Az szabadságot viszállyá alakítja. Ahol nem az Úr van a szívekben,ott önzőkké válnak az emberek. A másik sikerének csak a testvér, a hitben élő ember tud örülni. Az Úrba vetett hit nélkül megkeseredik a szívünk. Az efraimiak nem látták az Urat, nem ismerték fel a tervét, ezért keserűek és irigyek Jeftére. Utólag hősök. Milyen gyakran megtörténik ez, amikor hiányzik belőlünk az odaszánt kreativitás, irigyekké válunk. Gyakran a félelem megbénít, és ha azután látjuk, hogy a másik megvalósítja terveinket, az Úr által a mi szívünkre is odahelyezett feladatot, irigykedünk. Olyan szomorú, amikor testvérek a gonosz helyett egymással harcolnak. Efraimnak az ammónitákkal kellett volna harcba szállni, a bálványimádást kellett volna legyőzni, ehelyett Jefte törzsével háborúztak. Sátán tulajdonképpen ezt akarja, egymással legyenek Isten gyermekei elfoglalva, egymással csatázzanak, egy-egy igehelyen, dogmán, és közben ő pusztíthatja az embert. Könyörüljön rajtunk az Úr, és lássuk meg, ki az igazi ellenség.

Péter a tévtanítókkal küzdő gyülekezet számára az igét adja támpontul (2Pét 3,1-7). Bárki bármit tanít, mindig tegyék az ige mérlegére. Emlékezzenek vissza azokra a történetekre, amiket elmondtak a számukra. Rajtuk keresztül figyeljenek az Úr szavára. A régi történetek bemutatják számunkra Istent, és így könnyebben átláthatjuk a helyzetet. Mert Isten nem az, akinek mások bemutatják, hanem akinek kijelenti magát. Mindig az a lényeg, amit az Úr mond magáról.

Ha tévtanítással bombáznak, vagy kigúnyolnak hitünk miatt, vegyük kézbe az igét, és ahhoz ragaszkodjunk, amit az Úr mond. Akkor is így tegyünk, ha még nem látszik teljesen az ígéret beteljesedése. Isten nem hazudik, amit mond, az mindig úgy van, és a maga idejében be fog teljesedni. Minket is figyelmeztet az ige, lesznek, akik a saját kívánságaik szerint, és nem az Úr akarata szerint élnek. Aki Jézust követi, Rábízza mindenben magát, ígéreteire épít, azt fanatikusnak mondják. Azonban ne erre figyeljünk, hanem Megváltónkra, Ő is mindenben az Atyára bízta magát.

A gúnyolódók azért vetik meg a gyülekezet tagjait, mert úgy gondolják, nem valósul meg az Úr eljövetele. Nincs még erre utaló jel, legalábbis ők úgy gondolták. Ezért megbátorodtak, és ki akarják az élet lehetőségeit minden téren használni. Ezért kicsapongó és pénzközpontú életet vezettek. Péter rámutat, hogy Isten szava által lett a világ, és ez az isteni szó megítélte azt Noé idejében is. A bűn, ha nem bánják meg, ítéletet von maga után. Most bizonyára közbeszóltak a gúnyolódók: de azóta nem történt semmi. Nem következett be újabb ítélet, és Jézus sem érkezett vissza. Péter rámutat, hogy a világ tűz általi ítélet számára tartatik fenn. Az ítélet nem marad el, azonban mi ne ezt várjuk, ne is gúnyolódjunk, és különösen ne Isten kegyelmével való visszaélésre használjuk fel az időt. Az ítélet eljöveteléig lehetőséget kapunk az Úr egyre jobb megismerésére, és arra, hogy Hozzá kiáltsunk és segítségül hívjuk. Mert ha nem ezt tesszük, tűz által pusztíthatjuk el saját magunkat, és az Istentől ajándékba kapott lakóhelyet. A bűn bennünk van, és pusztításra serkent. A gonosz belesugallta az ember szívébe, hogy csak fegyverrel lehet a problémákat megoldani. Háborúra háború, fegyverkezésre még nagyobb fegyverkezés a válasz. Azonban ez nem megoldás, mert az ige szerint a jövő a béke emberéé (Zsolt 37,37), és az Úr Jézus a békét teremtőket mondja boldognak, mert ők Isten fiainak neveztetnek (Mt 5,9). Akik Isten fiai, azok békét teremtenek.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.