Kipróbált hit

A

 törzsek birtokba veszik azokat a területeket, amelyeket eddig még nem foglaltak el (Bír 1,16-36). Kiűzik onnan a kánaánikat. Mindez harccal jár. Harc nélkül nincs győzelem, és nem lehet a kánaániakat sem kiszorítani. Mindaz, amit ma olvasunk, borzalmas lehet a számunkra: kiirtották az ott lakókat. Azonban ne a mából kiindulva próbáljuk megérteni, hanem az ő helyzetükből, az ige világosságából. Bár ma sem lehetnénk érzelgősek, hiszen a mai ember is öl, pusztít. Mennyi háborút, terrorcselekményt láthatunk ma is.

Erre azt mondjuk, de hát mégiscsak a Bibliát olvassuk, miért kerülnek bele ilyen brutális dolgok. Meg kell látnunk, hogy szinte csak a tények vannak közölve, nincsenek a véres események túlhangsúlyozva. Annál inkább a mai hírportálokban, amikor képanyaggal is beszámolnak egy-egy tragikus eseményről. Ma nem minden esetben háborodunk fel azon, ami történik, pedig több ezer év eltelt a bibliai idők óta. Csak annyi változott, hogy modernebb fegyvereket gyártunk. 

Miért is kellett kiirtani az ott lakókat? Miért nem élhettek tovább egymás mellett? Azért, mert a honfoglalás idején ez volt a feladatuk, de akkor nem tették meg. Isten felhívta a figyelmüket arra, hogy mindenkit űzzenek ki arról a földről, ne most gyakoroljanak irgalmasságot, mert annak a későbbiekben meglesz a következménye. A bűnnel, a pogány szokásokkal, a bálványimádással szemben nem lehet szeretetszolgálatot gyakorolni. A bűntől meg kell szabadulni, mert előbb-utóbb le fog húzni magához. Izráel a későbbiekben sokat szenved amiatt, hogy nem tett eleget Isten akaratának. Állandó veszélyt jelent számukra a keveredés, és általa az Úr iránti hűtlenség, mert átvették a pogány népek szokásait, vallási kultuszát. A pogányok hite és kultusza, a belőle fakadó élet gyakran vonzó még a hívők számára is. Szabadabbnak tűnik, hiszen nincs a tíz ige, nincsenek elkülönítve a bálványkultuszban a férfiak és a nők. 

A legtöbbször ma is azt látjuk, hogy nem a hitetlen válik hívővé a tanítvány mellett, hanem a hitben élő ember távolodik el. Persze, kivételek vannak, de a legtöbb esetben az kerül egyre messzebb az Úrtól, aki közel van Hozzá. Miért? Mert nem mi változtatjuk meg a másikat, hanem egyedül az Úr képes erre, Szentlelke és igéje által. Ne szövetkezzünk, hanem hirdessük ma is az evangéliumot, hiszen Isten népe azért van jelen a világban, hogy általa Krisztus jó illata terjedjen.  Az ige ma is átformálja a szíveket.

Júda szembesül a kánaániak fejlettségével. Ők már vas eszközöket használnak, Izráel népe pedig még nem tart ott. Így azután meghátrál, mert a fegyverekre, a fejlett technikára, és nem az Úrra néz. Ha nem lehetett volna legyőzni őket, ha nem lett volna esély, nem küldi őket harcba az Úr. Tehát a megfogalmazás: nem lehetett kiűzni őket, utólagos bizonyítványmagyarázásnak tűnik. Nem mertek velük szembeszállni. Meg sem próbálták, mert előre megmagyarázták, hogy nem lehetséges kiűzni őket, nem fog sikerülni, ezért ne is fogjunk hozzá. Szomorú, amikor mi is így cselekszünk, előre feladjuk, mert az ellenségre, a létszámára, vagy tudásbeli és technikai fölényére nézünk. Az ellenségnek csak velünk szemben van fölénye, az Úrral szemben mindez eltűnik.  Jézus az erősebb fegyveres, Aki megkötözte a sátánt, ne féljünk hát tőle. Merjünk ellenállni neki. Ne adjuk fel előre, hanem nézzünk az Úrra. Júda is tapasztalta, hogy velük van az Úr, így volt Kire építeni. Nekünk nem magunkra és a lehetőségeinkre, hanem a Lélek erejére kell építeni. Isten Szentlelke készít fel a bűn elleni harcra, ad lehetőséget a bűn, a betegség, minden nyomorúság elleni küzdelemre. Mert az evangélium ma is győztes, szabadító hír.

Péter első levelébe tekinthetünk bele mától kezdve (1Pét 1,1-9). A kőszikla apostol tolmácsolja az Úr üzenetét, és amit elmond, úgy teszi, hogy az a saját életét is átformálta. Már nem az az ember, aki elhívása és Jézus földi életének idején volt. Már nem hirtelen haragú, nem önmagát féltő, nagyszájú, de gyáva. Most már valóban kőszikla. Az ige az évek során kimunkálta benne a kősziklajellemet. Most már kész és képes Megváltójáért szenvedni, áldozatot hozni. Az ige minket is új, más emberré akar formálni. Urunk azért hív ki régi életünkből, hogy messze ragyogjon általunk is az új élet fénye. Azt akarja, hogy mindenkiben remény támadjon: lehetséges megváltozni, lehetséges a bűnöktől megszabadulni. Azonban ez nem a magunk erejéből megy végbe, hanem a feltámadott Úr Jézus Krisztus által.

Újjászült minket Jézus halottak közül való feltámadása által. Ez mutatja, hogy a változást nem mi visszük végbe. És nem is néhány szokás megváltozásáról van szó. Nem emberi javítgatás, foltozás, ami történik, hanem Isten munkája ez. Ezt a születéshez hasonlítja az apostol. Csak nem testben születünk meg ismét, hanem a lényünk születik újjá, megszületik bennünk az új, krisztusi ember. A megtérésben a születéshez hasonló esemény megy végbe, olyan természet részesei leszünk, amiben eddig nem volt részünk. Az atyáinktól örökölt hiábavaló természet helyére istenit kapunk, mindezt kegyelemből. Óriási lehetőség ez, éljünk vele.

Mire szül újjá az Úr? El nem múló örökségre, örök életre. Ebben a világban minden elmúlik, de ami az ige által újjászületik, az örökre megmarad. Krisztusba vetett hitünknek célja van, és ez már nem a földi élet jobbá tétele, nem az anyagi gyarapodás, a sikeres földi pálya, hanem az üdvösség. Ebben az életben vándorok vagyunk, a mennyei haza felé haladunk, és szeretnénk oda megérkezni. Bár a világ csábít, és el akar ettől a céltól tántorítani. Megkísért ennek a világnak a ragyogása, szeretnénk mi is a nem hívők életéhez igazodni, mi is az ő életformájuk után kívánkozunk. De az Úr jobbat kínál nekünk, mert e világnak kívánsága igen gyorsan elmarad.

A világ különféle kísértésekkel operál, szeretné, ha a krisztusi fény elhalványulna, ennek érdekében mindent megtesz. Péter korában az üldözések által igyekezett elfordítani Krisztustól az embereket. Ma a jólétet használja fel arra, hogy elszakítson az Úrtól. Jól élünk, és ez elég sokaknak, belesüppedünk a világ gondjaiba, mert olyan jól esik, amikor a társadalom tanácsot kér. Olyan jó, amikor nekünk is megadja mindazt, amit mások is élvezhetnek, és közben megfeledkezünk Urunkról. Olyan hamar eljuthatunk a lelki alvás állapotába, megvan mindenünk, nincs szükségünk semmire. Ezt már a laodíceai gyülekezet is megtapasztalta, és az Úrtól nem dicséretet kapott. 

Nekünk is az Úr szavára kell figyelnünk, a kísértés nem azért jön, hogy feladjuk hitünket, hanem azért, hogy hitünk erősebbé, tisztábbá váljon általa. A kísértés megpróbálja, tisztíja a szívünket és a hitünket. Az Úr a próbák idején sem hagy magunkra, merítsünk erőt Belőle, és harcoljuk meg Vele az előttünk lévő pályát.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.