2016. május 31., kedd

Ki vezet: az ösztön vagy a Lélek?



S
ámson Isten Lelke által formálódik. Szülei megismertették vele az Úr nevét (Bír 14,1-20). Beszámoltak neki születése körülményeiről, arról, hogy Istennek terve van az életével. Beszéljünk az Úrról gyermekeink számára, segítsük őket Isten akarata felismerésében. Nehéz időszakot élt Isten népe, a filiszteusok uralkodtak Izráelban. Ők mindent megtettek Izráel Istentől való elválasztásában, arra törekedtek, hogy gyengüljön a hitük, ne lássanak reménységet, ne ismerjék az Úr hatalmát, és félelemben éljenek. Sátán mindig arra törekszik, hogy minél gyengébb legyen Istenismeretünk és a hitünk.
Sámson életében fontos látnunk: a jó neveltetés, az elhívás ellenére nem Isten Lelke, hanem az ösztönei vezetik. Nem az Úrra figyel, nem az Ő indíttatásához igazítja tetteit, hanem elsősorban a vágyaira hallgat. Sámson ösztönember, azt teszi, amit ösztönei diktálnak, nem figyel Istenre, és nem igyekszik ezeket az ösztönöket Isten erejének fegyelme alá vinni. Így azután nem visz véghez olyan szabadítást, mint a korábbi bírák, nem hadsereggel áll ki az ellenség ellen, hanem magányos akciókkal igyekszik gyengíteni a filiszteusokat. Az Úr elhívása azt jelenti, mindenben Hozzá igazodom, nem magánakciókat hajtok végre, hanem akkor és ott cselekszem, amikor mondja, és ahová küld.
Jó az Úr előtt elcsendesedve magunkba tekinteni és megfigyelni: ki vagy mi vezet? Mennyire vagyok ösztöneim, vágyaim uralma alatt? Melyik az a terület, amelyik teljesen átveszi felettem az irányítást? Sámson meglátott egy nőt, és már nem tudott gondolkodni, az Úrra figyelni. Mi az, ami fölött elveszítem a kontrollt? Nemi vágyaim, vagy az étel, ital, számítógép, vagy a munka? Melyik az a terület, ahol vereséget szenvedek?  Mindenkinek megvan a gyenge oldala, valami igyekszik átvenni az irányítást, azonban ha látom és őszintén elismerem, hogy Uram, ezen a területen tehetetlen vagyok, kérlek, segíts, akkor az Úr megkönyörül, mert Ő szabadító Isten. Általa lehetséges győzedelmeskedni.
Isten Sámson ösztönéletét is képes felhasználni arra, hogy a filiszteusok meglássák, Izráel Istene az Úr. Sámson elhívása üzenet, Isten népét nem lehet elpusztítani, az Úr harcol értük. Az Úr ma is jelen van népe mellett, ma is üzen a világ számára, jelen van és keresi a többi embert is. Általunk tesz az Úr bizonyságot szeretetéről és kegyelméről.
Isten nem hagyja cserben Sámsont, és nem hagy minket sem. A gonosz bizony mindig igyekszik megakadályozni Isten tervének végrehajtásában. Nem akarja, hogy mások is tapasztalják az Úr hatalmát. Nem akarja, hogy az embereknek reménység gyúljon a szívében, elnyomás alatt igyekszik tartani. Sámson elé egy ordító oroszlán ront ki, ekkor azonban megszállta az Úr Lelke, ez fontos, mert ha csak ösztönök vezetik, elfut. A félelem erősebb lett volna. Az ördög gyakran ordító oroszlán képen toppan elénk, igen, csak ordít, így megfélemlít, és nekünk nem is kell több, máris menekülünk. De ne ijedjünk meg, ellen lehet állni neki, és ha így teszünk, megtapasztaljuk a Lélek erejét. Amikor az Úr betölti lényünket, sátán meghátrál.
Mindig azért ordít a sátán, hogy visszafordulásra késztessen. Csak akkor toppan elénk, amikor az Úr ügyében járunk, amikor lelkeket akarunk menteni. Az a célja, hogy ne jussunk el a másik emberhez az evangéliummal. Mennyi mindennel próbálkozott a gonosz Pál apostol missziói útjain, azonban az Úr átsegítette őt a nehéz helyzeteken, és az ige célba ért és győzelmet aratott.
Sámson nem önmagában rendkívüli erejű, mindig Isten Lelke teszi őt képessé a rendkívüli helyzetek megoldására. Ezek megoldása is bizonyságtétel. Nem azért tölti be az Úr Lelke Sámsont, hogy kiélhesse gyűlöletét, hanem azért, hogy ezen eseményeken keresztül meglássák a filiszteusok, lejárt uralkodásuk ideje, és eljött Isten népe számára a szabadulás. Mert Isten soha nem valakik ellen, hanem mindig övéi érdekében cselekszik. Az ellenségnek látnia kell, hogy Isten mindenek felett való Úr, és nekik vissza kell vonulni a saját területükre. Isten munkája nem öncélú, mindig érdekünkben lép fel, és jelzi a gonosz számára, el kell az embert engednie. Eljött az erősebb fegyveres, és megkötözi őt, a foglyok számára pedig szabadulást hirdet. Ezzel azonban már nekünk kell élni, mert ugyan más nyitja ki az ajtót, de nekem kell kilépnem rajta a szabadba. Meg kell tanulnunk Isten Lelke által élni. Mert nem mi rendelkezünk Vele, hanem Ő mivelünk.
Az Úr eljövetelét várva magunkra is figyelni kell: hogyan várom (2Pét 3,14-18)? Miként talál? Krisztusi életfolytatásban, tiszta és feddhetetlen életben? Urunk úgy akar találkozni velünk, mint akik a világtól tisztán megtartóztatják magukat, és csak Neki élnek. Azonban hányszor belemerülünk a világ kívánságaiba, már nem is Őreá figyelünk, már nem Neki akarunk tetszeni, hanem a világnak. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy mindig csak akkor induljunk, ha békességünk van benne, amikor átéljük, hogy az Úr indít.
Az Úr útján való megmaradásban fontos szerepe van a biztos meggyőződésnek. Ezt az ige alapján szerezhetjük meg. De a meggyőződés több, mint bibliaismeret: az Úr személyes megismerése, kegyelmének megtapasztalása. A Vele való élő kapcsolat, az ige bizonyságtétele által tudom, hogy hit által örök életem van. Az üdvbizonyosság nagy kegyelem, de Urunk ezt kínálja, nem zsákbamacskát árul, hanem nyíltan megmondja, aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Aki hittel áll Elé, és kéri bűnei bocsánatát, tudva, hogy megkapja, Jézus kereszthaláláért, annak örök élete van. Jézus azért jött el, hogy a kereszten kifizesse adósságunkat, így az el van törölve, és hit által érvényessé válik számomra is. Nekem mindezt csak el kell hittel fogadnom. Így azután békesség lesz a szívemben, ez a békesség az Úrhoz való tartozásból fakad. Tudom, hogy már nem a magamé, hanem az Úr Jézus Krisztusé vagyok, Hozzá tartozom, és Őhozzá tartok.
A bizonyosság akkor tölti be mindig a szívemet, ha folyamatosan növekedem a kegyelemben. Tehát nem az anyagiakban, hanem a kegyelemben való növekedés a cél. Hiszen kegyelem által tartatunk meg, és kegyelem által kapunk erőt a szolgálatra. Az Úr kegyelme mindenre elég.



Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem


1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.
2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!
3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!
4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.


Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése