A
|
z Úr
kijelentette magát a csaló és menekülő Jákóbnak (1Móz 29,1-35). Beszélt hozzá,
de ő nem igazán hallotta meg a hangot, ezért megy tovább, ugyanolyan szívvel,
amilyennel elindult. Mintha az lenne
benne: szép ez, álom, Isten szól, de nem igazán érdekel engem ez az Isten
dolog. Élni kell, kezembe kell venni a sorsomat. Majd csak akkor foglalkozok
ezzel a kérdéssel, ha épségben visszatérek, akkor majd Ő lesz az Istenem.
Feltételhez köti Isten imádatát és a Neki való életet. Hányszor mi is így vagyunk, most nem
foglalkozom Istennel, nincs időm, vannak fontosabb dolgaim, de majd ha ezt és
ezt megadja, elrendezi, előveszem a kérdést. Azt gondoljuk, mi szabhatunk Istennek
feltételt. Pedig nagy kegyeletem már az is, hogy egyáltalán szóba áll velem,
van üzenete, ígéretet ad. Hiszen Ő
mindent megtett, hogy el ne vesszek, most már az én térfelem van a labda. Ne
késs tovább, ne várj tovább, ma kérd Atyád bocsánatát.
Jákób megérkezik Lábán házába, az Úr célhoz vezeti őt, annak ellenére,
hogy ő ezt nem Neki tulajdonítja. Amennyiben összevetjük a szolga útjával,
megnyilvánulásaival Jákóbot, nagy különbséget látunk. Jákób nem kéri Isten
segítségét, és nem dicsőíti apjának Istenét. Itt nincs imádság, nincs az Úrról
szó. Jákób megy a maga feje után, viszi atyáitól örökölt természete. Azt
gondolja, itt is mindent gyorsan megszerez. Kinézi Ráhelt, és úgy véli, mindjárt
az övé lesz, mehet vissza atyja házába. Olyan mai ember ez a Jákób, mindent, de
azonnal, és ha kell, tisztességtelen eszközöket is bevetek, csak megszerezzem,
amit kinéztem magamnak.
Azonban Isten beíratja a maga iskolájába, meg kell tanulnia a leckét, és
így átéli, hogy a csalót becsapják. Lábán pont úgy viszonyul hozzá, ahogyan ő az
élethez és a saját családjához. Isten iskoláját ki kell járni. Menet közben
ismerem meg magamat, ki is vagyok én tulajdonképpen, és így ragyog fel előttem
Isten Lénye is. Jákób is tanul,
kitanulja a másik embert is. Rá kell döbbennie arra, hogy nem csak ő a ravasz, hanem apósa
is. Előbb a gyors házasság hiúsul meg, hét évet kell szolgálnia, aztán nem
Ráhelt kapja meg, hanem Leát. Minden renden át akart hágni, nem az Úrra bízta,
majd ő megnyitja Ráhel felé az utat, hanem ő mellőzte Leát, mert Ráhel szebbnek
tűnt. A szemeire figyelt, és nem az Úr vezetésére. Ideje az Úrra figyelnünk,
mert amikor csak az érzelmeink, testi ágyaink, a szemünk vezet, az tévutat
eredményez. Sok bonyodalom származik az ilyen lépésekből.
Az Úr neve csak úgy jön elő ebben a fejezetben, hogy: de az Úr látta Lea
megvetett voltát. Az emberi játszmák
eredménye megvetés, szenvedés, az egyiket jobban szereti, mint a másikat.
Teljes a gubanc, de az Úr látja ezt, és cselekszik. Lehajol a megvetetthez,
akit csak játékszernek használtak. Ilyen az Úr, Neki mindenki ember és fontos.
Nem játszik senki életével, mindenkivel terve van. Ő most is cselekszik, és könyörül Leán. Mert
igen igen irgalmas és könyörületes az Úr.
A Nagyobb vonul tovább, Ő mindeneknél nagyobb, az uraknak Ura (Mt
12,1-8). Bár látnánk, hogy Ő minden általunk felállított szabálynál és
tradíciónál nagyobb! Hányszor megkötöz bennünket a saját hagyományunk, pedig
semmi nem lehet nagyobb az Úr szavánál. Mindez azt jelenti, hogy mindent az igéhez mérjünk,
és ha az igével ellenkezik a hagyomány, merjünk kilépni belőle. Mert a magunk
szabályai fojtogatják hitünket és az életünket. Az Úr Jézus az élet szabadságát
hozta, és ezt nem lehet emberi korlátok közé szorítani. Jézusnál az első helyen
az élet szabadsága áll, ami az ember javát, és nem az anyagi érdekeit helyezi
előtérbe.
Jézus követésében nincs görcs, szabad - nem szabad, és a tanítványok ezt
érzékelik. Ezért bátran vesznek a kalászokból, és elfogyasztják a
szemeket. A szemek kimorzsolását
tartották munkának a farizeusok, és ezért szólnak Jézusnak. Nem tiszta szívből figyelik Jézust, szinte
örülnek, hogy valamivel vádolhatják. Milyen hit is az, ami mindig a másik
hibájára figyel, és nem a maga életét teszi mérlegre, Isten világosságában. Milyen jelentéktelen dolog ez ahhoz képest,
hogy ők majd halálos ítéletet hoznak Jézus felett. Azt nem veszik észre, milyen indulat lakik
bennünk, de ezt meglátják. Milyen a szemünk? Mit veszünk észre? Meglátom-e
saját életem gerendáját, vagy csak mások szálkáira fókuszálok?
Az Úr igével válaszol ellenfeleinek, mégpedig a betűn túl, a Lélek
erejével. Nem csupán a betűt látja, hanem benne Isten akaratát. Jó, ha mi is ilyen széleskörűen ismerjük és
alkalmazzuk az igét. Nem csak szavakat
idézgetünk, hanem a Lélek erejében élünk is.
Rámutat az Úr arra, ami a farizeusok életében kimaradt: az
irgalmasságra. Ismerik ugyan a törvény
betűjét, de a szívükből kimaradt az ember iránti szeretet és irgalom. Nem elég
csak az áldozat, hanem szükséges az Úrnak való engedelmesség, az ige cselekvése
is. Már Saulnak is ezt üzente Isten, többet ér az engedelmesség az áldozatnál.
Így van ez ma is, többet ér a gyakorlati hit a pusztán elméletinél. Kérjük
Urunkat, hogy töltse be szívünket az Ő szeretete és irgalmassága.
Siessetek, hamar lejár
Siessetek, hamar lejár,
Kegyelme már régóta vár!
Ma még lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!
Ma még lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!
2.
Ha késlekedsz, mi lesz veled?
Hogy mented meg a lelkedet?
Bezárul a kegyelmi út,
Lelked örök halálba jut.
Bezárul a kegyelmi út,
Lelked örök halálba jut.
3.
Elszáll a perc, az életed,
Ma még ha jössz, elérheted.
Ne késs tovább, ne várj tovább,
Ma kérd Atyád bocsánatát!
Ne késs tovább, ne várj tovább,
Ma kérd Atyád bocsánatát!
4.
A szűk kapu ma még nyitva,
Vár téged is Isten Fia!
Jézus szeret, vár tégedet,
Ne keményítsd meg szívedet!
Jézus szeret, vár tégedet,
Ne keményítsd meg szívedet!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése