H
|
osszú utat
tett meg Ábrahám, mire eljött a hazaérkezés ideje (1Móz 25,1-34). A hosszú út is
eltelik. Vándorlása közben kijárta Isten
iskoláit, voltak ismétlőosztályok is, de célba ért. Mindez az elhívással
kezdődött, Isten beleszólt az életébe, és ő meghallotta, függetlenül a
környezetétől. Nem volt ő Isten szavához szokva, nem ismerte Őt, de engedte,
hogy bemutatkozzon neki az Úr. Isten hozzád is közelít, szól, mert egy új
életre akar elhívni, terve van veled. De meghallod-e a hívást, engeded-e, hogy
bemutatkozzon, hogy ő mondja el neked, ki is Ő, és mire teremtett?
Ábrahám nemcsak meghallotta Isten kijelentését, hanem engedelmeskedett
is, azt tette, amit Isten mondott neki. Ment oda, ahová vezette. Elengedte a
múltját, és az Istentől készített jövőre figyelt. Próbák is voltak, és volt, ami nem sikerült,
de előrébb jutott, és annál erősebbé vált. Így a legnagyobb vizsgát, Izsák
elengedését kitűnőre végezte el. Nem kis dolog elengedni és teljesen Istenre
bízni azt, akit szeretünk, akiben az ígéretek beteljesedése van. Ábrahám
megtette, belehelyezte Isten karjaiba, és visszakapta őt. Kövessük Ábrahám
útját, helyezzük Isten kezébe a legfontosabbakat, és ne engedjük, hogy bármi
megelőzze szívünkben az Urat.
Izsák az ígéret fia, ám az ő életében sem mennek simán a dolgok. Vár
Rebekára, és vár a gyermekáldásra. Aktívan vár, mert mindkét esetben
imádkozik. Izsák tudja, mi a megoldás,
nem tehetetlenül, reménytelenül vár, hanem hittel. Ezért imádkozik. Számára az ima, Isten segítsége a megoldás. Nem követi el apja hibáját, és nem emberi
eszközökkel igyekszik a meddőséget elhárítani. Ezt a problémát is az Úr elé
viszi. Izsák mindent Istentől vár. Minden problémát vigyünk az Úr elé, kérjük
hittel segítségét, megoldását.
Az Úr meghallgatta a könyörgést, ám ilyenek vagyunk, mindenből problémát
csinálunk. Probléma volt a meddőség, de probléma lesz a másállapot is. Ami
valóban más állapot, mint ami eddig volt. Rebeka nehezen éli meg, hogy ikreket
vár, és már azt mondja: minek is élek. Milyen könnyen kimondjuk: minek élek, ha így alakultak a dolgok. Azonban
Rebekát nem győzi le a kétségbeesés, hanem megkérdezi az Urat. Válsághelyzetben
az Úrhoz fordult. Megtanulta, hogy lehet Istenhez fordulni, és ez a jó megoldás.
A gyermekek felnőnek, néha ezt nem is gondoljuk, és erre készülni kell.
Izsák és Rebeka nem jól készültek, nem engedték el őket, hanem magukhoz
láncolták, egyik Ézsaút, a másik Jákóbot. Ez azért is volt lehetséges, mert
valószínűleg eltávolodtak már egymástól. A házastárs helyét a gyermek vette
át. Ennek megvannak a következményei. Ne
engedjük, hogy ez így legyen, törődjünk többet egymással, és foglalkozzunk
többet Isten akaratával is.
Rebeka ismerte Isten tervét, de nem osztotta meg a férjével. Izsák Ézsaú
elsőszülöttségét építgette, Rebeka pedig Jákóbot akarta a joghoz juttatni. Nem
várt az Úrra, hanem be akart segíteni Neki. Jákób pedig mindent bevetett,
hogy megszerezze az elsőszülöttségi jogot. Elfelejtette, hogy nem szerezni
kell, hanem kérni és várni. Meg kell tanulnunk Isten ígéreteit kivárni, mert
nem nekünk kell az áldást megszerezni. Amit az Úr ígért, azt meg is fogja adni.
Nem kell siettetni a dolgokat.
Ézsaúnak a test, a táplálék többet ért, mint az elsőszülöttségi jog, mint
az áldás hordozása. Nem véletlenül
mondja az Úr: több élet, mint a test. Ma is nagy kísértés, hogy a test
vágyainak a kielégítése kerül az első helyre. Azt is látni kell, hogy ha a test nem
kerül az ige fegyelme alá, nem bírunk vele. A test fog irányítani. Így járt
Ézsaú, éhsége csillapításért könnyen és meggondolatlanul lemondott az Istennel
való élő kapcsolatról.
Az Urat szolgálni, Isten országát képviselni nem könnyű feladat (Mt
10,16-28). Az emberek Jézus szerint farkasok, a tanítványok pedig juhok. Juhnak
születni kell, és ez Isten Szentlelke által történik meg. Az ember eredeti természete szerint farkas.
E megállapítás ellen tiltakozunk, ha a kisgyermekeket magunk elé képzeljük. De
ha kitekintünk a világba, látjuk, mennyire igaz jellemzés ez. A ragadozás a
jellemző. Mindent megszerezni, akár a másik élete árán is. Mivel ilyen lelkület közé küld az Úr, ezért
felkészít. Okossággal és szelídséggel küld a világba, és elmondja, mire
számíthatunk. Ne érjen meglepetésként az elutasítás, a bántás, de nem is kell
belőle nagy ügyet csinálni. Az Úr ott lesz az övéivel. Nem a magunk megmentésén
kell fáradozni, hanem a bizonyságtételen. Az Úr az övéi szenvedését,
bebörtönzését is az evangélium terjedésére, emberek elérésére használja fel.
Ezt látjuk Pünkösd után és Pál életében is. A börtönökbe is bejut általa az
evangélium. Bármerre járunk, az a cél, hogy bejusson abba a közegbe a jó hír. Nem
véletlenül kerülünk abba a helyzetbe, hanem azért, hogy láttassuk Jézust.
Nagyon megrendítő, és ma szinte elképzelhetetlen: mindenki gyűlölni fog
titeket az én nevemért. Mi arra vágyunk, hogy ha hitre jutottunk, még inkább
szeressenek az emberek. El se tudjuk
képzelni, hogy gyűlölhetnek, és hogy mindenki? Ez lehetetlen! Pedig az Úr erről
beszélt, mert a világ eleve nem szereti Isten gyermekeit. Tűz és víz a világ és
Isten országa, mi mégis meg akarjuk békíteni egymással a kettőt. Sőt, az Úr
arról beszél, hogy még családon belül is feszültséget okozhat a Benne való hit.
Mert ha annak csak egy tagja ismeri fel Jézusban a Megváltót és jut élő hitre,
a többi nem fogja megérteni. Túlzónak tartják, mert nekik elég a vallásosság.
Az Úr azonban élő hitet és kapcsolatot kínál.
A Mestert sem fogadták be, akkor mi miért akarunk különbek lenni? Őt
gyűlölték, megvetették és megölték, miért várok én jobbat? Elég, ha olyan, mint
a Mester, de elég nekem, nekünk? Mi
többet akarunk, elismerést, megbecsülést, érvényesülést, hírnevet, de ez téves
elgondolás. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik. Ismét a test kerül
előtérbe, Urunk rámutat: a testet meg lehet ugyan ölni, de az élet emberek, a
gonosz által elpusztíthatatlan, a lelket nem ölhetik meg. Azonban Isten
ítéletre von. De mivel az Úr Jézus
kifizette minden adósságunkat, megmenekülhet a lelkünk. Jézus által van
bűnbocsánat, van kegyelem. Annyi a teendő, hogy meglátom bűnös, kárhozatra méltó
voltomat, és kegyelmet kérve leborulok a kereszt előtt. A megvallott bűnre van
bocsánat.
Van még számomra is bocsánat!
1.
Van még számomra is bocsánat!
Van Jézusom, Ő az enyém!
Nem mardos a bűn, sem a bánat,
Mint a fecske, ujjongok én.
Halálba’ hevertem, de Ő fölemelt,
Az életem ára a szíve vére lett.
A bűnöm, ó, Jézus, a bűnöm, ó, Jézus,
Nem vádol többé engemet.
2.
Ha kísértés hulláma tör rám,
Szembe velem Jézusom jő.
Roskaszt, tövises a keresztfám,
Hű vállára átveszi Ő.
S hazám felé utamat ha nem tudom,
Előttem jár Jézus, mint tűzoszlopom.
A véred, ó, Jézus, a véred, ó, Jézus,
Felhőként vezet utamon.
3.
Az ég alját fürkészve nézem,
Hajnalcsillag felkel-e már?
Vigyázom és hallgatom ébren,
Hárfák hangja zendül-e már?
És én is elkezdem az én énekem,
Repesve, új hangon zeng dicséretem,
Mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus
Jön, hogy engemet felvegyen.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése