A
|
87.
zsoltárban Jeruzsálem, Isten városa kerül a középpontba (Zsolt 87,1-7). Itt
található a szent hely, ahol Isten dicsősége megjelenik. Ezért a zsoltáros
szíve tele van a város iránti szeretettel. Szereti az Úr Sion kapuit, szereti,
mert itt mutatta meg Ábrahám, hogy Istennek mindent, még Izsákot is kész
odaadni. Ábrahám engedelmes volt az Úrnak, mert mindent hittel Rábízott. Hitte,
hogy Istennek ebben a helyzetben is van megoldása. Istennek mindig van
megoldása, ez lebegjen ma is a szemünk előtt. Tegyük, amit mond, ha nem értjük
is, és bízzunk Benne. Higgyük, hogy minden helyzettel jót munkál.
Jeruzsálemben
bizonyságot tett az Úr Jézus Isten kegyelméről, és itt mutatta be Önmagát áldozatul
bűneinkért. Jeruzsálem látta az Urat, átélte hatalmas tetteit, de
megtapasztalta a Megváltó elutasítását is.
A zsoltáros örömmel
vallja meg, hogy minden forrása a városban van, de ezzel azt is jelzi, hogy ez
a forrás Istenből fakad. Az élet forrása Krisztus. Aki Hozzá jön és Rábízza az
életét, megtapasztalja, hogy minden forrása Belőle fakad. Számunkra is Ő a
forrás. Jöjjünk Hozzá, mert Nála csillapodik szomjúságunk. Nincs más hely, ahol
tiszta, üdítő vízre találnánk. Boldog, akinek valóban Ő a forrása, aki nem
keresgél máshol, hanem egyenesen az Úrhoz jön. Ő az élet sivatagában az
éltető folyóvíz, amihez a szarvas is odamegy, és megújul tőle. Kövessük a
szarvas példáját, ne keresgéljünk máshol, hanem tegyünk eleget Jézus
felszólításának. Vegyük komolyan a hívogatást: „Ha valaki szomjazik, jöjjön
hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő
víz folyamai ömlenek” (Jn 7,37-38)! Igyunk már reggel a felkínált élő
vízből, hogy azután a mi lényünkből is tovább áradjanak az élő víz folyamai.
A 88. zsoltárban egy nagy beteg, egy halálos kórral viaskodó ember imádságát olvashatjuk. Megmutatja számunkra, hogy a szenvedés idején is a legjobb megoldás Isten felé fordulni. Őhozzá mindenkor mehetünk, szabad Hozzá kiáltani a betegágyról is.
A 88. zsoltárban egy nagy beteg, egy halálos kórral viaskodó ember imádságát olvashatjuk. Megmutatja számunkra, hogy a szenvedés idején is a legjobb megoldás Isten felé fordulni. Őhozzá mindenkor mehetünk, szabad Hozzá kiáltani a betegágyról is.
Őszintén elénk tárja
gyötrelmes vívódásait. A Szentírás mindig őszintén beszél, nem hallgatja el az
élet negatív oldalát sem. Így azután megtudjuk, hogy a zsoltáros lelkében is
viharok dúlnak, de ő ebben az állapotban is Istenhez fordul. A betegség, a
szenvedés nem ok arra, hogy elforduljon az Úrtól, mert ismeri és szereti Őt. A
zsoltáros vállalja, hogy van betegség és van halál is, nem csap be, nem vezet
félre minket. De arra is rámutat, hogy ezekben a helyzetekben is
támaszkodhatunk Urunkra. Nem kell egyedül végigmenni a szenvedés útján, hanem
Őreá helyezhetjük minden fájdalmunkat, hiszen a kereszten Maga is szenvedett.
A szerző minden
nyomorúságával Istenhez fordul, annak ellenére, hogy belső vívódásai talán azt
súgják neki, ne törődjön Istennel. Hányszor felbukkan a szenvedők szívében az
Istentől való elfordulás gondolata, azonban a zsoltáros nem hallgat ezekre,
hanem mindezek ellenére az Urat keresi. Teszi ezt már a nap kezdetén, amikor
szembesül az egész napi problémákkal, átéli a tehetetlenséget, de nem düh árad
szét benne, hanem bizalom. Mi is ilyen bizalommal forduljunk Urunkhoz, ismerjük
fel, nemcsak mi szenvedünk, sőt, vannak, akiknek nálunk is nehezebb az élete.
A zsoltáros fiatal kora óta beteg, reménykedik, de szembe kell
néznie romló állapotával, azonban mégsem adja fel, Istenhez fohászkodik. Betegsége
közben átéli, hogy elmaradnak mellőle rokonai, barátai, de az Úr mindig vele van. Ezt
soha ne feledjük, Isten mindig elérhető. Őreá lehet számítani, ezt élte meg a
38 éve beteg is, amikor nem volt senki, aki gyógyuláshoz segítette volna, vagy
legalábbis ő ezt így élte meg, megállt mellette Jézus. Így áll meg mellettünk
is az Úr. És azt kérdezi, akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e a magad siratásából
kiemelkedni, velem újat kezdeni? Akarom-e magam mögött hagyni sebeim
nyalogatását, és elindulni Vele egy minőségibb életre? Jézus számára nincsenek
másodrendű emberek, Neki mindenki érték, és ha ezt látjuk, új remény költözik
szívünkbe. Vele könnyebb küzdeni, és Általa győzhetünk önmagunk, bűneink és
betegségeink fölött is.
Pál apostol rámutat, hogy mindig a ma az alkalmas idő (2Kor 6,1-18). Mire
alkalmas? Megtérésre, hogy végre komolyan vegyük az Úr szavát, és nyissuk meg
szívünket a zörgető Jézus előtt. Ne halogassuk holnapra, mert nem tudjuk, lesz-e
holnap és lesz-e új lehetőség.
Itt az alkalmas idő a szolgálatra is, a mai napot adta az Úr, hogy
szolgáljunk Neki, hogy adjuk tovább a jó hírt. Ezt se halogassuk, ne keressünk
alkalmasabb időpontot, mert mindig a mostani a legalkalmasabb. Isten is akkor
hallgat meg, amikor kiáltunk, nem halasztja el megsegítésünket, hanem most
kínálja fel kegyelmét.
Az apostol beszél szolgálatának nehézségeiről is, így azután megláthatjuk, hogy neki sem volt könnyű. Legtöbbször azt gondoljuk, hogy csak
nekünk nehéz az élet, mi szenvedünk a legtöbbet, és minket nem szeret senki.
Pálnak küzdelmes volt az élete, és ezeket a küzdelmeket az evangélium hirdetése
közben vívta. Azonban Krisztusban megtanulta türelemmel hordozni, Isten
erejével megoldani ezeket a helyzeteket.
Tovább haladva rámutat a megalkuvás nélküli hitre. Ő is elkerülhetné a
szenvedéseket, ha nem vállalná a krisztusi élet másságát. De vállalja, mert
tudja, hogy az evangéliumot nem lehet a pogánysággal összekeverni. Amikor
Krisztus belép az életünkbe és megtisztítja azt, nem közösködik bálványokkal, meg
kell tőlük szabadulni. A bűn és a gonosz minden formáját kitakarítja
lényünkből, és azt a Szentlélek templomává formálja. Mivel a testünk Isten temploma, vigyáznunk kell, hogy mit engedünk be oda. A bűnnek és a gonoszságnak nincs a
szívünkben keresnivalója. Ahol Isten
jelen van, onnan a gonosznak távoznia kell.
Ha Isten bennem lakik, akkor én sem érzem mindenhol jól magam. Csak oda
megyek, ahová az Úr is elmenne. Mindig kérdezzük meg, hogy ahová készülök, jön-e
velem az Úr? Legyünk hálásak, hogy
Istent Atyánknak nevezhetjük, ma is figyeljünk Rá.
Mint a szép, híves patakra
1. Mint a szép, híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra,
És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed
eleiben Mikor jutok, élő Isten?
2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik
éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol
a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál
Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja
szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek,
Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal
Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.
5. Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim
vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban
megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?
6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál
Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt
kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése