Alkalmas idő

A

 87. zsoltárban Jeruzsálem, Isten városa kerül a középpontba (Zsolt 87,1-7). Itt található a szent hely, ahol Isten dicsősége megjelenik. Ezért a zsoltáros szíve tele van a város iránti szeretettel. Szereti az Úr Sion kapuit, szereti, mert itt mutatta meg Ábrahám, hogy Istennek mindent, még Izsákot is kész odaadni. Ábrahám engedelmes volt az Úrnak, mert mindent hittel Rábízott. Hitte, hogy Istennek ebben a helyzetben is van megoldása. Istennek mindig van megoldása, ez lebegjen ma is a szemünk előtt. Tegyük, amit mond, ha nem értjük is, és bízzunk Benne. Higgyük, hogy minden helyzettel jót munkál.

Jeruzsálemben bizonyságot tett az Úr Jézus Isten kegyelméről, és itt mutatta be Önmagát áldozatul bűneinkért. Jeruzsálem látta az Urat, átélte hatalmas tetteit, de megtapasztalta a Megváltó elutasítását is.

A zsoltáros örömmel vallja meg, hogy minden forrása a városban van, de ezzel azt is jelzi, hogy ez a forrás Istenből fakad. Az élet forrása Krisztus. Aki Hozzá jön és Rábízza az életét, megtapasztalja, hogy minden forrása Belőle fakad. Számunkra is Ő a forrás. Jöjjünk Hozzá, mert Nála csillapodik szomjúságunk. Nincs más hely, ahol tiszta, üdítő vízre találnánk. Boldog, akinek valóban Ő a forrása, aki nem keresgél máshol, hanem egyenesen az Úrhoz jön. Ő az élet sivatagában az éltető folyóvíz, amihez a szarvas is odamegy, és megújul tőle. Kövessük a szarvas példáját, ne keresgéljünk máshol, hanem tegyünk eleget Jézus felszólításának. Vegyük komolyan a hívogatást: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek” (Jn 7,37-38)! Igyunk már reggel a felkínált élő vízből, hogy azután a mi lényünkből is tovább áradjanak az élő víz folyamai. 
A 88. zsoltárban egy nagy beteg, egy halálos kórral viaskodó ember imádságát olvashatjuk. Megmutatja számunkra, hogy a szenvedés idején is a legjobb megoldás Isten felé fordulni. Őhozzá mindenkor mehetünk, szabad Hozzá kiáltani a betegágyról is.

Őszintén elénk tárja gyötrelmes vívódásait. A Szentírás mindig őszintén beszél, nem hallgatja el az élet negatív oldalát sem. Így azután megtudjuk, hogy a zsoltáros lelkében is viharok dúlnak, de ő ebben az állapotban is Istenhez fordul. A betegség, a szenvedés nem ok arra, hogy elforduljon az Úrtól, mert ismeri és szereti Őt. A zsoltáros vállalja, hogy van betegség és van halál is, nem csap be, nem vezet félre minket. De arra is rámutat, hogy ezekben a helyzetekben is támaszkodhatunk Urunkra. Nem kell egyedül végigmenni a szenvedés útján, hanem Őreá helyezhetjük minden fájdalmunkat, hiszen a kereszten Maga is szenvedett.

A szerző minden nyomorúságával Istenhez fordul, annak ellenére, hogy belső vívódásai talán azt súgják neki, ne törődjön Istennel. Hányszor felbukkan a szenvedők szívében az Istentől való elfordulás gondolata, azonban a zsoltáros nem hallgat ezekre, hanem mindezek ellenére az Urat keresi. Teszi ezt már a nap kezdetén, amikor szembesül az egész napi problémákkal, átéli a tehetetlenséget, de nem düh árad szét benne, hanem bizalom. Mi is ilyen bizalommal forduljunk Urunkhoz, ismerjük fel, nemcsak mi szenvedünk, sőt, vannak, akiknek nálunk is nehezebb az élete. 

A zsoltáros fiatal kora óta beteg, reménykedik, de szembe kell néznie romló állapotával, azonban mégsem adja fel, Istenhez fohászkodik. Betegsége közben átéli, hogy elmaradnak mellőle rokonai, barátai, de az Úr mindig vele van. Ezt soha ne feledjük, Isten mindig elérhető. Őreá lehet számítani, ezt élte meg a 38 éve beteg is, amikor nem volt senki, aki gyógyuláshoz segítette volna, vagy legalábbis ő ezt így élte meg, megállt mellette Jézus. Így áll meg mellettünk is az Úr. És azt kérdezi, akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e a magad siratásából kiemelkedni, velem újat kezdeni? Akarom-e magam mögött hagyni sebeim nyalogatását, és elindulni Vele egy minőségibb életre? Jézus számára nincsenek másodrendű emberek, Neki mindenki érték, és ha ezt látjuk, új remény költözik szívünkbe. Vele könnyebb küzdeni, és Általa győzhetünk önmagunk, bűneink és betegségeink fölött is.

Pál apostol rámutat, hogy mindig a ma az alkalmas idő (2Kor 6,1-18). Mire alkalmas? Megtérésre, hogy végre komolyan vegyük az Úr szavát, és nyissuk meg szívünket a zörgető Jézus előtt. Ne halogassuk holnapra, mert nem tudjuk, lesz-e holnap és lesz-e új lehetőség.

Itt az alkalmas idő a szolgálatra is, a mai napot adta az Úr, hogy szolgáljunk Neki, hogy adjuk tovább a jó hírt. Ezt se halogassuk, ne keressünk alkalmasabb időpontot, mert mindig a mostani a legalkalmasabb. Isten is akkor hallgat meg, amikor kiáltunk, nem halasztja el megsegítésünket, hanem most kínálja fel kegyelmét.

Az apostol beszél szolgálatának nehézségeiről is, így azután megláthatjuk, hogy neki sem volt könnyű. Legtöbbször azt gondoljuk, hogy csak nekünk nehéz az élet, mi szenvedünk a legtöbbet, és minket nem szeret senki. Pálnak küzdelmes volt az élete, és ezeket a küzdelmeket az evangélium hirdetése közben vívta. Azonban Krisztusban megtanulta türelemmel hordozni, Isten erejével megoldani ezeket a helyzeteket.

Tovább haladva rámutat a megalkuvás nélküli hitre. Ő is elkerülhetné a szenvedéseket, ha nem vállalná a krisztusi élet másságát. De vállalja, mert tudja, hogy az evangéliumot nem lehet a pogánysággal összekeverni. Amikor Krisztus belép az életünkbe és megtisztítja azt, nem közösködik bálványokkal, meg kell tőlük szabadulni. A bűn és a gonosz minden formáját kitakarítja lényünkből, és azt a Szentlélek templomává formálja. Mivel a testünk Isten temploma, vigyáznunk kell, hogy mit engedünk be oda. A bűnnek és a gonoszságnak nincs a szívünkben keresnivalója. Ahol Isten jelen van, onnan a gonosznak távoznia kell.

Ha Isten bennem lakik, akkor én sem érzem mindenhol jól magam. Csak oda megyek, ahová az Úr is elmenne. Mindig kérdezzük meg, hogy ahová készülök, jön-e velem az Úr? Legyünk hálásak, hogy Istent Atyánknak nevezhetjük, ma is figyeljünk Rá.

Mint a szép, híves patakra

1. Mint a szép, híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?

2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.

3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!

4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.

5. Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?

6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.

Isten áldásával