Krisztus szelídsége

T

ovábbra is a Sínai-hegy lábánál táborozik Izráel népe (4Móz 3,1-51). A hegyen kap Mózes eligazítást az Úrtól, és ő mindent ennek megfelelően tesz. Isten szava szerint alakítják ki a nép életét, most szerveződnek igazán néppé, és itt tanulnak meg az Isten szerinti rendhez igazodni. Isten népe nem lehet szervezetlen, nem lehet a menekülők csoportja, hanem tükröződnie kell életükön Isten jelenlétének. Isten népe is az Úrra figyel, ma is látszódnia kell, hogy az Úr körül zajlik az életünk. A tegnap olvasott letelepedési rendnél láttuk, hogy a törzsek sátrai a bizonyság sátrát vették körül. Isten került életük középpontjába, Hozzá szabták ritmusukat. Számunkra az Úr Jézus a középpont, figyeljünk állandóan Rá.

A pusztában kialakult a papi tisztség és az istentisztelet rendje. Áron fiai lettek az Úr papjai, de látjuk, hogy őt sem kerüli el a tragédia, a fájdalom. Két fia meghalt, mert idegen tűzzel áldoztak. Még a főpap családjában is történik fájdalmas esemény, a hívőket sem kíméli az élet, az ő gyermekeik sem biztos, hogy mindjárt az Úr útján járnak. Azonban az Úrtól kaphatunk minden élethelyzetben erőt, általa léphetünk tovább, Ő gyógyítja a sebeket. Áron a személyes tragédia ellenére is megmarad az Úr iránti hűségben. A nehéz és tragikus események is erősíthetik hitünket.

Az Úr az elsőszülöttek helyett Lévi törzsét választotta ki arra, hogy egész életükben az Övéi legyenek, Neki szolgáljanak. Ők végzik a bizonyság sátra körüli szolgálatokat. Nincs csodálatosabb feladat az Úrnak való szolgálatnál. Amikor megtapasztaljuk az Úr kegyelmét, a szívünket betölti az Iránta való hála és öröm. Szeretnénk egész életünket az Úr szolgálatára rendelni. Nagy kegyelem, amikor az Úr elhív valakit arra, hogy teljes idejében szolgálja Őt. De nemcsak az egyházi szolgálatokat végzők, hanem minden tanítvány az Úrnak szentelt életet élhet. Aki belépett Isten országába, az a Király szolgálatában áll. Tulajdonképpen ez életünk nagy feladata, hogy szolgáljuk Urunkat, Aki előbb szolgált nekünk. Ebben az országban mindenkinek jut feladat, mindenki kap lehetőséget és talentumot. Rajtunk áll, hogyan éljük ezt meg. Valóban az Úr szolgálata a legfontosabb a számunkra, vagy csak valahol életünk peremén jut neki hely? Urunk azt mondta, hogy előbb az Ő országát és igazságát keressük, vagyis ez legyen az első helyen, ez legyen a legfontosabb.

A léviták minden nemzetségének megvan a maga feladata, az Úr gondoskodott arról, hogy senki ne érezze magát feleslegesnek. Az Úr előtt nincs felesleges élet, Ő mindnyájunknak elkészítette a maga helyét. Kérjük el Urunktól azt a látást, amivel felismerhetjük, hol a helyünk, mi az a feladat, ami ránk bízatott. Pál apostol is hangsúlyozza ezt, amikor testnek láttatja az egyházat, amelyben sok tag van, de mindegyiknek megvan a maga nélkülözhetetlen feladata. Jó, ha elfogadjuk, amik vagyunk, és nem akarunk más tag lenni. Isten gyermekének is meg kell tanulnia az Úrban elfogadni önmagát. Csak az tud felszabadultan élni és szolgálni, aki az Úr kezéből fogadja el alkatát, külsejét, belső tulajdonságait. Ha nem fogadjuk el magunkat, és nem az Úrra nézünk, mindig magunkkal foglalkozunk, elégedetlenekké válunk. Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak és újjá lett minden. Vagyis másképp látjuk már magunkat, az Úr lesz a legfontosabb a számunkra, és azokkal az értékekkel szolgáljuk, amiket Tőle kaptunk. Pál apostol is elfogadta töviseit, azokkal együtt szolgált, és megtapasztalta, hogy a kegyelem számára nincs akadály.

 Pál apostol ismét a korinthusi gyülekezetben fellépő problémáról beszél (2Kor 10,1-11). Igaz ugyan, hogy a könnyhullatással írott levél rendezte a dolgokat, de úgy látszik, van még mit írni ezzel kapcsolatban. Először is belelátunk az apostol lényébe, Krisztus szelídségével igyekszik fellépni, tehát komolyan veszi, amit az Úr mondott övéinek: tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok. Pál tanulgatja, nem engedi, hogy régi életének indulata irányítsa, hanem Krisztus szelídségére, az Ő lényére bízza magát.

Számunkra is fontos, hogy a konfliktusos helyzetekben ne saját indulatainkat igyekezzünk érvényre juttatni, hanem engedjük Jézust hatni. Pál azért kényszerül leírni ezeket, mert voltak, akik azt mondták, levelében szigorú, de amikor itt volt személyesen, gyengének bizonyult. Azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy krisztusian igyekszik megoldást találni a feszültségekre. Nem a világhoz alkalmazkodik, nem test szerinti fegyvereket, módszereket használ. Mi is igyekezzünk krisztusi eszközöket felhasználni minden probléma megoldásában. Ne saját okoskodásunkra támaszkodjunk, hanem ejtsük foglyul Krisztusnak gondolatainkat. Vagyis ne azonnal reagáljunk, hanem vigyük az Úr elé a problémát. Kérdezzük Őt, és merjünk várni válaszára.

Azonban Pál rámutat, hogy ha nem változik meg a helyzet, akkor keményebben fog beszélni. Mert tud kemény is lenni, de tegyenek meg mindent, hogy ne kelljen keményen fellépni, hanem valóban Krisztus szelídségével jelenhessen meg.

Pál alázatot kér, ami azt hozza magával, hogy elismerjük a másik tanítványságát is. Az alázat megóv a gőgtől. Hányszor azt gondoljuk, csak mi vagyunk igazán hívők, és így felülről kezeljük a másikat. Korinthusban is voltak ilyen személyek, azonban Pál nem ezekre, hanem az Úrra figyel. Provokálni sem hagyja magát, mert tudja, hogy a Krisztustól kapott hatalom nem rombolásra, hanem építésre adatott. Isten gyermekei építésre kapják hatalmukat. Krisztus minket is a gyülekezet építésére rendel, ehhez adja meg a szükséges erőt és képességet. De ha arra van szükség, akkor jelenlétében is tud olyan kemény lenni, mint levelében. Azonban ő mindenkor Krisztusra néz, és olyan módszert használ, ami a gyülekezet javát szolgálja, Krisztust dicsőíti.

Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.