Krisztus a mérce

M

inden munkafázis elvégzése után ismétlődik: úgy tettek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek (4Móz 4,1-49). Az Úr szava volt számukra a mérvadó, nem tértek el tőle semmiben, hanem ragaszkodtak hozzá. Megértették, hogy számukra is az a jó, ha mindenben Isten akaratához igazodnak. Nincs bennük ellenállás, lázadás, hanem alázatos engedelmeskedés. Nem Mózes szavait cselekszik, hanem az Úrét. Ezért nem fáradnak bele, ezért nem lázadnak. Tudják, Isten megmentette őket Egyiptomból, Ő szabadította fel a népet a rabszolgasorból. A szabadulást soha nem lehet elfelejteni.

A hívő élet alapja a szabadítás, a bűnből való megtérés. Aki ezt kihagyja, és csak megszokásból, vallásosságból vesz részt a gyülekezet életében, az belefárad. Ha csak azért vagyok keresztyén és azért tartozom az adott gyülekezetbe, mert beleszülettem, az önmagában kevés. Azonban nem a menekülés, a közösségváltás a megoldás - mert nincsenek tökéletes közösségek - hanem a belső megújulás. A személyes és élő kapcsolat újít meg, ha megtapasztalom a kegyelmet, amikor rádöbbenek, hogy nincs életem, eddig csak eljátszottam a hívőt, de most őszintén keresem az Urat. Csodálatos, amikor meglátom, hogy nekem Őreá van szükségem, Jézusra, Aki nekem született. Azért lett emberré, hogy megmentsen és élő kapcsolatra vezessen az Atyával. A szabadítás mindig erőt ad, ez egy alap, amire építhetek, egy olyan esemény, amihez visszatérhetek csüggedésem során is. Aki az Úr szavára figyel, a monoton munkába sem fárad bele, mert nem a maga karrierje a fontos, hanem az Úr ügye. Az a fontos, hogy az Úr neve megjeleníttessék világunkban, általam is.

A léviták három nemzetségének a tisztéről, feladataikról olvasunk. Kehát, Gérsón és Merári fiai kapják meg a szent sátor körüli személyre szabott feladatot. Mindenkinek van munkája az Úr ügyében, vannak, akiknek személyre szabottan jelöli ki az Úr, amit tenniük kell. A sátor szétszerelésekor sok feladat van, ügyelni kell, hogy minden alkatrész biztonságban legyen a szállítás során. Komolyan és odafigyeléssel kell végezni a szent feladatot. Sok tartozékot kék ruhába csomagolnak.

A kék az ég színe, jelzi: beborítja a menny a sátor minden tartozékát, jelen van Isten, így biztonságban van minden. Ez által a kék szín belső megnyugvást vált ki azokból, akik látják, akik körülveszik a hajlékot. Nincs mitől félni, mert az Úr velünk van. Így azután a kék a reménység színe is, ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk, célhoz érünk. Amikor félünk vagy elcsüggedünk, álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk fel az égre, és engedjük, hogy a kék ég békességet sugározzon felénk. A kék megnyugtat, és az Úr jelenlétéből fakadó biztonságérzéssel tölt el. Ha Ő jelen van, nem kell félnem, bízhatom Benne, bízhatok a győzelemben, az eredményességben.

A szentséges dolgokkal óvatosan kell bánniuk Kehát fiainak, mert Isten közelsége veszélyes a bűnös ember számára. Isten jelenlétében magasfeszültség van, ezért vigyázni kell magunkra és egymásra. Nem mindegy, hogyan közeledünk az Úr felé. Isten Jézusban a magasfeszültséget transzformálta, így biztonságosan megközelíthető. De csak Jézus által biztonságos, ezért nem lehet Őt megkerülve Istenhez menni. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam, mondta az Úr Jézus. De Általa bármikor és bármilyen állapotban mehetünk. Ő senkit sem küld el magától. Ez nagyszerű, mehetünk az élet mélységeiből, nem számít, ha hajléktalan, ápolatlan is vagyok, az Úr vár. A tékozló fiúnak sem kellett először megmosakodnia, hanem előbb az Atya nyakába borult, megölelte, és majd csak utána öltözött át. Ezért jöjjünk bátran az Úrhoz.

Pál apostol nem önmaga mércéje, hanem az Úrhoz szabja életét és munkásságát (2Kor 10,12-18). Az Úr Jézus teszi mérlegre életünket és szolgálatunkat. Nagy kísértés, hogy másokhoz mérjük az életünket. Ebbe a hibába esett bele a farizeus is a templomban, a mellette levő vámszedőhöz mérte magát, és így gőgössé vált. Soha ne máshoz szabjuk magunkat, még csak ne is magunk legyünk a mérce, mert akkor megelégedettekké válunk. Másrészt csak a saját életünket, munkánkat tartjuk megfelelőnek. Gőgösségünkben azt gondoljuk, csak mi szolgálunk, vagy csak mi végezzük jól a ránk bízott feladatot.

Pál, mivel az Úrra figyel, jól tudja, hogy nemcsak ő viszi az evangéliumot az emberekhez, tisztában van azzal, hogy más eszközei is vannak Istennek. Sőt, mások munkáját nem tulajdonítja magának, mert Krisztus szolgája becsületes is. Nem ékeskedik más tollaival, nem felejti el, hogy már előtte is munkálkodtak. Rómába is másokon keresztül érkezett meg az örömhír, és ő ezt elfogadja. Értékeli és megbecsüli mások szolgálatát, hiszi, hogy rajtuk keresztül is munkálkodik az Úr, mert Ő nincs hozzánk kötve. Az Úr Jézus eredményessége nem rajtam múlik, Ő nélkülem is el tudja végezni a munkáját. Megtiszteltetés, hogy ennek ellenére számít rám.

Kipróbáltságunkat nem a magunkkal való megelégedettség erősíti meg, hanem az, amikor az Úr van megelégedve velünk. Az lesz majd a boldog pillanat, amikor Urunk munkában találva így szól: „Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!” (Mt 25,21). Ez a munka azonban nem a mi kedvenc elfoglaltságunkat jelenti, hanem azt, amit Ő bízott ránk. Az Isten országában való munkálkodásról van itt szó, annak a feladatnak az elvégzéséről, amit az evangélium szolgálatában rám bízott, amit csak én végezhetek el. Adja az Úr, hogy mi is ezt a csodálatos értékelést kapjuk majd. Addig is az Ő ereje által munkálkodjunk örvendezve, megfáradás nélkül.

Úrnak szolgái mindnyájan

1. Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az ő házában éjjel Vigyázván, vagytok hűséggel.

2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan!

3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!

Isten áldásával.