Isten szerinti megszomorodás

D

ávidról szól tovább a tanítás, arról a férfiról, akit Isten választott ki és hívott el arra, hogy népe pásztora legyen (Zsolt 89,20-38). Nem Dávid törekedett felfelé, nem ő akart király lenni, Isten keresett magának szíve szerint való királyt. Tehát Isten kereste a megfelelő embert, és ehhez a szíveket vizsgálta. Isten Dávidot gondos keresés után választotta ki, vagyis más személyeket is megvizsgált, és őt találta megfelelőnek és alkalmasnak. Mi alapján döntött Isten? Dávid szíve alapján - nem az volt a lényeges, hogy ez a pásztorfiú alkalmasnak tartja e magát, hanem az Úr szíve tartalma alapján döntött. Dávidnak pedig az Úré volt a szíve, már a juhok mellett is Őt szolgálta. Mert az Úrnak való szolgálat nem egy pozíció vagy hivatal elnyerésével kezdődik, hanem akkor, amikor az Úr belép az életünkbe. Így azután a szolgálat mindig ott veszi kezdetét, ahol vagyunk. Az Úr szolgálati hellyé változtatja a munkahelyet, a családot, minden helyet, ahol épp vagyunk. Pál apostol is úgy látta, hogy bármi dolgot végzünk, az szolgálat, ha az Úrnak végezzük. Az a lényeges, hogy úgy tegyem a dolgom, hogy én azt az Úrnak teszem. Tehát nem embereknek elsősorban, hanem az én Uramnak, és így minőségi lesz a munka, és bizonyságtétellé alakul környezetünk számára. Dávid már a juhok közt az Úrnak szolgált, kész volt életét is kockára tenni a nyájért. Itt is mindig az Úr nevére támaszkodott, általa győzte le a ragadozókat.

Dávid nagysága nem önmagában volt, nem a saját tudása, ereje, bölcsessége tette naggyá. A zsoltáros úgy látja, hogy mindent Istentől kapott. A király életére visszatekintve világosan kimutatható, hogy az Úr volt ereje, és hogy az Ő keze volt vele. Látható-e életünkben az Úr jelenléte? Fel lehet-e ismerni, hogy velünk volt az Úr, Ő segített meg életünk nehéz helyzeteiben? Vagy csak mi vagyunk láthatók a mögöttünk lévő úton? A mi életünknek is Őt kell láttatnia, világosan rá kell mutatnunk az Úr tetteire, hogy mindenki lássa, nem a magunk erejéből jutottunk el oda, ahol vagyunk, hanem Urunk műve ez.

Isten hűséges marad Dávidhoz és utódaihoz, ez csodálatos hír, mert úgy ismerhetjük meg Urunkat, hogy Ő a hűség Istene. Volna oka arra, hogy magunkra hagyjon, mégsem teszi, mert szeret, és hűséges a hűtlenekhez is. Kegyelmét kínálja útravalónak a mi számunkra is. Kiváló elemózsiát kapunk, mert a kegyelem soha el nem fogy, mindig meríthetünk belőle, és ha így teszünk, megújul az életünk. A hívőknek is folyamatos megújulásra van szükségük, és ezt az Úrból nyerjük. Minél többet vagyunk Vele, annál jobban átformál és felszabadít a félelmek alól. Az Úrral való közösségben másképp látjuk magunkat, mindennapi gondjainkat, és felismerjük, hogy nem kell feladni, nincs okunk a kesergésre. Jézusban erőt kapunk a folytatásra, a probléma megoldására. Istennel járni nem azt jelenti, hogy nincs probléma, nem ér baj, hanem azt jelenti, hogy Vele leküzdhető minden probléma, még a kőfalon is átugorhatok, ha Ő velem van (Zsolt 18,29). Küzdjük le Vele problémáinkat, menjünk nekik hittel, és tapasztaljuk meg, amit a sírhoz induló asszonyok, hogy mire odaérünk, el lesz hengerítve a nagy kő.

Dávid utódja, aki tovább viszi Isten kegyelmét, az Úr Jézus, Ő általa szólíthatjuk Istent Atyánknak. Nagy kegyelem ez, Isten az én Atyám, így menjünk Hozzá, keressük fel gyermeki bizalommal, csüngjünk szaván, és járjunk Vele. Mert Ő a szabadítás és a kőszikla, ami biztonságot és stabilitást ad. Építsünk a kősziklára, Krisztusra, az Igére, mert ha így teszünk, nem dől össze a ház viharok idején sem. Mert vihar mindig lesz, azonban, ha jó az alap, nem tesz kárt bennünk, sőt, még jobban eggyé kovácsol, még jobban megerősíti hitünket. A tanítványok is megerősödött hittel kerültek ki a viharból, meglátták, hogy Jézus nagyobb a viharnál.

Ismét a könnyhullatással írt levélről beszél Pál (2Kor 7,8-16). Mély nyomokat hagyott ez benne, mégpedig azért, mert lett hatása, lett eredménye. Úgy látja a hatást, hogy a levél által megszomorodott a gyülekezet, és ez a szomorúság megtérést eredményezett. Hogyan? Hát nem voltak megtérve? Akkor hogyan lettek hívővé? De, megtértek, azonban a megtérés nem csupán egyszeri esemény, hanem mindig, amikor vétkezünk, megtérésre van szükség. A megtérés azt jelenti, felismerem, hogy hibáztam, és kész vagyok kijavítani, rendezni. A korinthusiak szomorúsága azt jelentette, meglátták, hogy nem Pálnál van a hiba, hanem bennük. Az igazi szomorúság, amikor látom, hogy nálam van a hiba. Előbb az apostolt okolták, de ennek a levélnek a hatására rádöbbentek, hogy ők a felelősek - ezt megvallották és bocsánatot kértek az apostoltól, majd rendezték a konfliktust.

Pál örül, hogy ez a szomorúság jó gyümölcsöt termett. Mert nem úgy szomorodtak meg, hogy megsértve maradtak, hogy nem beszéltek tovább Pállal, hanem úgy, hogy fájt nekik, amit tettek, és most már igyekeztek másképp viseltetni az apostol iránt. Milyen jó, amikor így szomorodunk meg, megtérve keressük, mit tehetünk másképp, mit tehetünk azért, hogy rendeződjenek dolgaink, és ismét békesség legyen, hiszen mi a megbékélésre kaptunk elhívást. Krisztus békekövetei lehetünk.

Az apostol leírja, hogy van a világ szerinti szomorúság is, mégpedig az, amikor nem látjuk magunkat bűnösnek, amint a templomban imádkozó farizeus sem látta magát bűnösnek. Úgy vélte, nála minden rendben van, tökéletesen meg volt elégedve magával. Csak a mellette álló vámszedőben látott hibát, így a világ szerint szomorodott meg, mert más bűnei okoztak nála felháborodást, és nem a sajátjai. A vámszedő ellenben nem törődött a farizeussal, csak saját bűneivel, így azután bűnbánattal állt Isten elé. Megszomorodott saját életét látva, mert az Isten szerinti szomorúság nem magát siratja, hanem a bűnei fölött sír, őszinte bűnbánattal. Ez a szomorúság új életet eredményezett a számára. Kövessük a vámszedő példáját, és szomorodjunk meg megtérésre, Isten szerinti szomorúsággal. A bűn megszomorodást okoz, a kegyelem felszabadulást és örvendezést. Még a mennyben is öröm van a megtérő bűnös fölött.

 Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.