Szívből

I

sten nem vallásoskodásra hívta el Izráelt, hanem gyakorlati életre (4Móz 2,1-34). A mindennapoknak kellett megmutatnia, hogy kihez tartoznak. A pusztában sem lehetett összevissza futkosni, szanaszét sátort verni. Isten a rend Istene, és rendet kér övéitől is. A fegyelmezetlen közösség veszélynek van kitéve, a rendezett, fegyelmezett törzsek látványa tiszteletet parancsol. Izráel tábora a jelenlétével is bizonyságot tesz Uráról.

A törzsek a bizonyság sátra körül helyezkednek el, a sátor van a középpontban, és ez is jelzés. Azt üzeni, Istenre figyelnek, Hozzá hangolják mozgásukat, életritmusukat. A mi életünk középpontja is legyen az Úr. Hangoljuk Hozzá életünket, mozogjunk Vele egy ritmusban. Ezt tették a tanítványok is, amikor az Úr Jézust követték. Mindig oda mentek, ahová Ő ment, vagy ahová küldte őket. Nem maguk szabták meg idejüket, nem ők döntöttek feladataikról, hanem az Úr vezette ezekben is a népet. Ez fontos lelki egészségünk szempontjából is, hiszen gyakran olyan kiszámíthatatlanok vagyunk, kapkodunk, rohanunk, nincs vezetésünk. Így azután nincs békességünk sem. Magunk találjuk ki, mit tegyünk, érzelmeink és vágyaink határozzák meg cselekvéseinket. Az Úrral való kapcsolatunkból is kimarad a csöndben való várakozás, mi döntünk arról, hogyan szolgáljuk az Urat. Izráel népe megtanulta, hogy a pusztában is figyeljen Istenre, nemcsak a táborozás, hanem a csapatmozgások is az Úrra voltak hangolva. Ha Isten mozdult, mozdultak ők is, ha az Úr megállt, megálltak ők is.

A szentíró a szent sátort bizonyság sátrának nevezi, ezzel hangsúlyozza, hogy a sátor Isten jelenlétéről tesz bizonyságot. Az a szerepe, hogy meglétével az Úrra mutasson, Őreá hívja fel a figyelmet. A sátor bizonyságot tesz arról, hogy Izráel számára Isten az első, akarata, törvénye határozza meg az életüket. A bizonyság sátrának nem az emberről kell vallania, nem a nép ügyességére, áldozatkészségére kell felhívnia mások figyelmét, hanem Istenre mutat. Az a szerepe, hogy hirdesse: ez a nép mindent Istentől kapott, mindent Neki köszönhet.

Ezt hirdesse a mi életünk is. Ezt hirdessék az épületeink is. Milyen gyakran az emberi erőforrások jutnak szerephez egy-egy építkezés során. A templomok és a többi egyházi objektum építésénél, javításánál legtöbbször az ember kerül a középpontba. Egy mondatban hálát adunk Istennek, azután hosszú perceken keresztül méltatjuk azokat, akik anyagilag és emberileg támogatták a beruházást. A templomainknak és minden épületünknek bizonyságtétellé kell válnia, azt kell hirdetni, hogy azon a településen jelen van az élő Isten, hogy hitből élünk, és fontos számunkra Isten akarata.

Tovább készítgeti a korinthusiakat az adakozásra az apostol (2Kor 9,1-15). Látja buzgóságukat, és dicsekszik velük macedóniában. Az ő készségük a macedónokra is jó hatással volt. Életünk, az Úrnak való szívből fakadó szolgálatunk másokra is hatással van. Jó, ha azt látják, hogy szeretjük az Urat, és amit teszünk, azt Iránta való szeretetből visszük végbe.

Továbbra is fontos Pálnak, hogy ne a rábeszélés, mások elvárása vagy a többi gyülekezettel való versenyzés motiválja őket, hanem az önkéntesség. Nagyon fontos, hogy ne kelletlenül adjanak, ne úgy végezzék ezt a szolgálatot, hogy muszáj, mert ha nem adunk, mit fognak szólni. Azért adjanak, mert szeretik Istent, és Neki adnak. Az apostol azzal motiválja őket, hogy rámutat: „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Tehát az Úr azt szereti, ha valaki önként, hálából ad, mert látja, mit tett érte Isten, és így örömmel ad. Bármit adunk az Úr számára, azt azért tegyük, mert tudjuk, hogy Ő már előbb adott. Egyszülött Fiát adta oda a kereszten, hogy nekünk örök életünk legyen. Aki ezt felismeri, hogyne adná oda egész életét és mindenét hálából az Úrnak.

Mennyire más lenne a hangulat a gyülekezetekben, ha nem azt élnék meg az emberek, hogy dobni kell a perselybe, adni kell Isten dicsőségére, be kell fizetni az egyházadót, hanem mindig az Úr szava és tette indítana adakozásra. Milyen csodálatos az, amikor nem csak beszéd az, hogy akit a Lélek indít, hanem valóság. Mert nagy és csodálatos dolgok mennek akkor végbe, amikor valóban a Lélek indít valaminek a megtételére. Simeont a Lélek indította arra, hogy menjen fel a templomba, és ennek nyomán egy találkozást élt meg a várva várt Megváltóval.

Soha ne feledjük, hogy ha adunk az Úrnak, azzal nem lesz kevesebbünk, nem attól fogunk szegénysorba kerülni vagy eladósodni. Mennyi pénzt kidobunk fölösleges dolgokra. Istennek van hatalma arra, hogy úgy megáldjon minket, hogy az adakozás nem fog hiányt jelenteni. Isten bőségesen ránk árasztja kegyelmét, Ő nem szűkmarkú. Aki mer adni abból, amit kapott, az megtapasztalja az Úr áldását. Nem lesz kevesebbje, mert Isten matematikája csodálatos: aki ad, annak nem fogynak, hanem szaporodnak javai.

Isten adott eddig is mindent a számunkra, Ő adta a magot a termelőnek, és Ő gondoskodik arról, hogy az a mag bőségesen teremjen, legyen kenyerünk, és legyen, amit másokkal is megoszthatunk. Mindig a megosztott kenyér szaporodik. Jézus megtörte és a tanítványoknak adta a kenyeret és a halat, és a megosztott élelem megszaporodott.

Adjunk mi is hálát Istennek kimondhatatlan ajándékáért, Krisztusért. Hiszen a legnagyobb ajándék számunkra Jézus. Általa leszünk megajándékozottak, és Általa válunk mi is ajándékozóvá. Adni az tud, aki maga is kapott az Úrtól.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.