Az Úr formál

A

zsoltárok egy imádságos gyűjtemény, Isten ószövetségi gyermekeinek beszélgetése az Úrral ( Zsolt 82,1-8). A mai olvasott is egy imádság, akkor is így van ez, ha nem mindegyiket értjük első olvasásra. Olyan imádságok ezek, amelyekben minden problémát őszintén feltárnak az Úr előtt. A zsoltáros nem fél kimondani magából keserűségét, csalódottságát, félelmét, de megvallja az Úrba vetett reménységét is. Tanuljunk meg mi is őszintén beszélgetni Urunkkal, ne féljük kimondani Előtte azt, ami bennünk van. Mert ha Isten előtt mondjuk ki, nem okozunk vele fájdalmat és sérülést senkinek. Azonban ha magunkban tartjuk, megbetegít minket és a körülöttünk levőket is. Mert a Szentírás szerint a magunkba, a lényünk pincéjébe rekesztett bűnök, sérelmek egy idő után a felszínre kerülnek és elborítanak. Tehát nem elnyomni kell fájdalmainkat, a minket ért sérelmeket, félelmeket, hanem feltárni az Úr előtt. Példa ebben számunkra a vérfolyásos asszony: mindent elmondott az Úrnak. Ezt követően lett egészséges. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a testi betegsége szűnt meg, hanem lelkében is meggyógyult, ismét teljes értékű emberré lett.

Ászáf tudja, hogy Isten jelen van a gyülekezetben, vagyis: Itt van Isten köztünk. És ez nem csupán egy szép ének, hanem a valóság. Az Úr Jézus így ígérte: „Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Az első gyülekezetben ezt komolyan vették, tudták, jelen van az Úr, így meghallja könyörgésüket. Ezzel a hittel boruljunk le mindig, így olvassuk az Igét is, mert egyébként csak monológgá válik. Az imádság azonban párbeszéd az élő Istennel. Nemcsak én beszélek, hanem az Úr is szól hozzám. Engedjük Őt szóhoz jutni.

A zsoltáros számára Isten gyülekezetben való léte azt is jelenti, hogy az életünk is legyen összhangban az Igével. Ha Isten köztünk van, látja az életünket, akkor a mindennapokban is ehhez tartsuk magunkat. A szentíró szerint ez a munkában is becsületességet jelent. Ha az Úr jelen van, nem a magam előnyét, vagyonom gyarapítását tartom szem előtt, hanem odafigyelek a másik emberre is. Az Úr gyermeke odafigyel az igazságra, védelmezi a szegényeket, az árvákat. Isten népe szolgáló közösség, az evangéliummal szolgálunk környezetünknek. A szolgálat a miénk, és nem az ítélet. Az az Istené. De sokszor eltévesztjük ezt, mi akarunk ítélni, mert könnyebb mást elítélni, mint segíteni neki. Azonban számunkra az Úr Jézus a követendő példa, Ő valóban szolgált. Nem ítélte el tanítványai tehetetlenségét, hanem lehajolt hozzájuk, megmosta a lábukat. Így hajol le hozzánk is, de ez a mi feladatunk is. Fejmosás helyett lábmosás.

Pál apostol elmondja, hogy neki nincs szüksége ajánlásra, hiszen az elvégzett munka, a Lélek által létrejött gyülekezetek magukért beszélnek (2Kor 3,1-18). Ezzel a véleménnyel Krisztus nyomában jár Pál, hiszen Ő sem reklámozta magát. Nem a hivatalos vezetők, az egyházi elöljárók hitelesítették életét, hanem a szolgálata. Azért mentek Hozzá az emberek, mert tapasztalták hatalmát, mind szavai, mind tettei által. Az Ő ajánlólevele a megváltozott ember volt. Micsoda hatása lehetett a harmincnyolc éve béna ember gyógyulásának. Mennyire megrendültek az emberek, amikor hazament. Vagy a gadarai, amikor végig étált települése főutcáján, mindenki hozzá futott és megkérdezte: hogyan szabadultál meg? Ő pedig elmondta: a názáreti Jézus kiűzte belőlem a légiót.

Az apostol azt írja: „meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok”. Krisztus munkája meglátszik rajtunk - amikor valóságosan belép az életünkbe, akkor változás megy végbe. Olyan munkát végez el bennünk, hogy az láthatóvá válik. De látszik-e rajtunk valóban, hogy Krisztuséi vagyunk? Miben látszik meg? Az élethez, a munkához, a másik emberhez való hozzáállásunkban és Isten iránti szeretetünkben. Meglátszik Krisztus jelenléte a megbocsátó, türelmes és visszafogadó szeretetben. Ezt láttuk Pálnál is, azt kérte a gyülekezettől, fogadják vissza a megtérő bűnöst. Az ilyen visszafogadás Isten kegyelmét állítja elénk, és ez nem található máshol, csak a krisztusi közösségekben.

Pál beszél a zsidók szívén lévő lepelről, amely miatt nem látják meg az Ószövetség Krisztusra mutató üzenetét. Olvassák ugyan az Írásokat, de mivel lepel borítja a szívüket, a lényeg nem jut el hozzájuk, nem változik meg az életük. Azonban ha megtérnek az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr Lelke vezeti el őket az igazságra. De mindez számunkra is érvényes, megtérés nélkül nem értjük a Szentírást, csak ha a Szentlélek megnyitja a szívünket, és felragyog előttünk a Krisztus, fogjuk érteni az Igét. Már nem lesz födött a szívünk, és így lényünk sem. Amikor átéljük a megtérést, az Úr dicsőségének sugárzóivá válunk. Krisztus dicsősége a változó, formálódó életünkön keresztül tükröződik. A növekedő hit mutatja meg, hogy Krisztus él bennünk. Mert az Úr Lelke folyamatosan formál, alakít, az a célja, hogy Krisztus képére formálódjunk. Olyanok legyünk, mint Jézus.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.