Velünk van az Úr!

I

zráel népe sokkot kapott a követek beszámolója után, hitük kevésnek bizonyult, nem mertek Kálebre és Józsuéra hallgatni (4Móz 14,1-45). Nem merték a kisebbség szavát komolyan venni. Gyakran megtéveszt minket is a sokaság hangja. Úgy gondoljuk, amit sokan vagy többen állítanak, az helyes. Azonban a hit mindig Istenre néz. Milyen sok hitbizonyítékuk volt, mégsem az alapján álltak hozzá a honfoglaláshoz, hanem félelmeik alapján.

Amikor levesszük tekintetünket Istenről, félelmetessé válik az élet körülöttünk. A zsidók is elveszítették reménységüket, magukat siratták, és úgy gondolták, nincs értelme tovább menni, halálra vannak ítélve. Inkább visszatérnének Egyiptomba, mintsem az Úrban bízva haladnának a kitűzött cél felé, az új élet felé. Nem bíznak Istenben, és nem bíznak az általa választott vezetőben sem.

Megdöbbentő, hogy az Isten által elhívott vezető helyett maguk akarnak választani. Tehát már itt megjelenik a választás. Miért akarnak választani? Mert az, akire az ő voksuk esik, azt teszi, amit ők szeretnének. A maguk választotta vezető köteles azt tenni, amit elvárnak tőle. A nép pont erre vágyik, nem kell Isten, mert Ő nem hozzánk igazodik, Őt nem lehet irányítani. Akit mi választunk, azt teszi, amit mi mondunk neki. A pusztában tartózkodó nép belső világa a mai ember tükre is. Mi is magunknak választunk vezetőt még az egyházban is. Nem felfelé figyelünk, és nem azt kérjük, hogy az Úr vezessen és Ő adjon számunkra olyan pásztort, akit Ő hívott el, Ő választott ki. Az ilyen vezető Istenre figyel, az Ő akaratát igyekszik véghezvinni, és nem választói igényeinek akar megfelelni.

Csodálatos Káleb és Józsué bátorsága és hite, nem félnek a lázadó néptől, hanem bátran bizonyságot tesznek. Ők ketten kiállták a próbát, és azt teszik, ami küldetésük célja volt. Bizonyságtételükkel kívánatossá teszik előttük Kánaán földjét. Rámutatnak, hogy a jövő Isten kezében van, ha bíznak Benne, és nem lázadnak ellene, akkor beviszi őket arra a földre. A hangsúly azon van, hogy az Úr viszi be őket. Nem nekik kell oda beverekedni magukat, hanem engedni kell, hogy az Úr vezesse őket.

Nem kell félni az ott élőktől, mert ők magukban vannak, de Izráellel vele van az Úr. Ez a kulcs: Velünk van az Úr. Igen, ha az Úr velünk, ki lehet ellenünk? Ez a felismerés és bizonyságtétel mindig sok erőt adott az Úr gyermekeinek. Ne azokkal törődjünk, akik szemben állnak velünk, ellenünk vannak, hanem az Úrral. Ha Ő velünk van, nem számít, kik és hányan állnak velünk szemben. Mert többen vannak mivelünk, mint ővelük, mondja majd később Elizeus próféta. Bárcsak mindig így látnánk az életünket: velünk van az Úr. Ezért félelem nélkül indulhatunk, nem kell gyáván megfutamodni, mert az Úr cselekszik. Soha ne az akadályokra, hanem mindig Urunkra nézzünk, bármivel is kell szembenézni, bármi történik is.

Megdöbbentő, hogy a bizonyságtétel, a bátorító szavak után meg akarják őket kövezni. Nem merítenek erőt ebből, és nem az Úrra figyelnek, hanem a lázítókra. Úgy tűnik, nem is igazán akarnak ők új hazát és új életet. Úgy látszik, megfelel nekik Egyiptom, a rabszolgaság vagy a pusztai lét. Ma is ezt látni, sokan nem is akarnak új életet kezdeni, megszabadulni szenvedélyeiktől, kitörni a bűnös életből, megfelel nekik az, amiben vannak. Nagyon szomorú, amikor megfelel a bűn, a szenny, amikor a többséghez akarunk igazodni, ahelyett, hogy az Úrral igazi emberhez méltó életet kezdenénk. Vágyom-e új életre? Kész vagyok-e változni és változtatni? Vagy én is beleragadtam a bűn mocsarába, és úgy gondolom, ez jó?

 Megjelenik az Úr dicsősége az egész nép számára, meg kell látniuk, hogy Istennek fáj az, amit tesznek. Fáj, hogy nem hisznek Neki mindazok után, amit közöttük cselekedett. Hiszek-e az Úrnak? Hiszek-e mindannak, amit az Igében kijelentett? Bizonyára rávágjuk, hiszek Uram, de ez akkor lesz valósággá, ha meg is teszem, amit mond, ha merek hitben lépni, akkor is, ha emberileg lehetetlen vállalkozásnak tűnik, amit kér az Úr. Isten el akarja veszíteni őket, és Mózessel szándékozik újrakezdeni, őt akarja egy új erős néppé tenni. Ez a terv azonban Mózes számára  próba, kiderül, mi van a szívében, lecsap-e a lehetőségre, és azt mondja, itt vagyok, én vagyok a megfelelő egy új kezdethez. Mit tennénk Mózes helyében?

Mózes számára ez nem lehetőség, nem magára tekint, hanem az Úr nevének szentségére. Istennek Izráelt kell tovább vezetnie, mert ha elveti őket, a környező népek Isten kudarcának könyvelnék el a történteket. Azt gondolnák, az Úr megoldhatatlan feladattal találta magát szembe, azonban Isten számára semmi sem lehetetlen. Erre épít Mózes, és ezt erősíti meg az Úr Jézus. Istennek mindig van megoldása, még a leglehetetlenebb helyzetekben is.

Mózes szíve teljesen az Úré, nem akar saját karriert, hanem szeme előtt egyedül Isten dicsősége lebeg. Számára az Úr sikere a fontos, Érte munkálkodik, de fontos neki ez a lázadó nép is. Nem akarja vesztüket, nem akar az ő pusztulásuk által jobb helyzetbe kerülni. Bárcsak minden ember szíve ilyen lenne: Bárcsak ne akarnánk mi sem mások kárára előnyökre szert tenni, hanem a még ellenünk vétőkért is tudnánk közbenjárni.

Isten megkönyörül Izráelen, nem pusztítja el őket, de meglesz a következmény. Mindenki, aki kivonult Egyiptomból, a pusztában fog meghalni. Negyven év lesz a vándorlás, és majd csak a pusztában születettek mennek be az ígéret földjére. Megmutatja az Úr hatalmát: akiket féltettek, akikért aggódtak, azok túlélik a vándorlást, és bemennek az új hazába. Azonban a lázadók elvesznek a vándorlás során. Milyen jó, ha az Úr kezébe helyezzük jelenünket, jövőnket és gyermekeinket. Az aggódás és a félelem nem visz előbbre. Mi nem tudjuk megóvni gyermekeinket a nyomorúságtól, csak egyedül az Úr. Azt is meg kell látnunk, hogy minden rosszat magunknak, a hitetlenségünknek köszönhetünk.

A nép most sem figyel az Úrra, amikor meghallják Isten döntését, úgy gondolják, mégis bevonulnak a földre, és készek harcolni. De most már nem lehet megtenni azt, amit korábban elutasítottak. Mivel elfordultak az Úrtól, nem járnak sikerrel, már megint ők akarnak cselekedni, Istent befolyásolni, és nem ők engedelmeskednek Istennek. Még mindig azt gondolják, ők irányíthatják Istent, de ez nem így működik. Ő az Úr, Neki van szava, és a mi feladatunk komolyan venni Őt.

Pál apostol az imádság embere, leborul a börtönben is az Úr előtt, és magasztalja Őt (Ef 3,14-21). Ez a jó hozzáállás, meghajtani térdünket Isten előtt. Ez nem formalitás, hanem kifejezi, hogy meghajlunk a nagyobb előtt. Isten a nagyobb, és mi meghódolunk előtte, várjuk parancsát, és készek vagyunk megtenni. Ez hiányzott Izráel népéből, nem hajoltak meg Isten előtt. Meg tudok-e hajolni az Úr előtt?

Pál azt kéri az Úrtól, hogy Krisztus lakjon a szívükben. Ez a legfontosabb, Ő lakjon a szívemben, Ő üljön a trónszéken. Ki lakik a szívemben? Jézus az Úr? Mindenben Ő igazgatja gondolataimat és tetteimet? Ha Ő van a szívemben, akkor állandó kapcsolatban vagyok Vele, és ez erősíti a belső emberemet. Ez nagyon fontos, hiszen csak az erős belső ember képes mindenkor győzni az óember és a világ vágya fölött. Ha gyönge a belső emberünk, elbukunk.

Pál arra vágyik, hogy a gyülekezet tagjai megismerjék Jézust, és meglássák, hogy Ő mindennél és mindenkinél hatalmasabb. Ő többet tud adni, mint amit kérünk vagy elgondolunk. Jézus nincs korlátokhoz kötve. Adja az Úr, hogy ma is megtapasztaljuk mindezt.

 Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.