Ébredj fel!

I

sten bizonyságot tett Mózes és Áron mellett; amikor dicsőségének jelenlétében a lázadók elvesztek, a két testvér továbbra is a nép élén maradt (4Móz 17,1-15). Bizony, szörnyű tragédiák kísérik Izráel néppé formálódását. Miért vannak ezek? Azért, mert nem tanulnak, és nem akarják meglátni, hogy Isten országában másképp mennek a dolgok. A világban az emberek maguk választanak vezetőket, akiket aztán befolyásolhatnak, és rajtuk keresztül megvalósíthatják elképzeléseiket. Izráel már a létét is Istennek köszönheti, Ő választotta majd mentette ki őket a rabszolgasorból.

Ez azt jelentette, hogy az Úr a nép uralkodója, Ő vezeti őket, Ő szabja meg számukra az útirányt, és Tőle kapják a hazát is. Egy nép, amely magától nem tudott néppé lenni, sőt, elveszett volna Egyiptomban, mivel őseik ott ragadtak, belesüppedtek a jólétbe, és nem akartak belőle kiszakadni. Ha az ősatyák egyiptomi halála után hazamentek volna, minden másképp alakult volna. De ők nem akarták a jót feladni, úgy gondolták, otthon rosszabb lenne, így maradtak, és a vége szolgaság lett. Isten meghallotta kiáltásukat, mert mindig meghallja az alázatos kiáltást, amikor nyomorúságunkban segítségül hívjuk. Ő mindig kész segíteni.

Ez azt jelenti, hogy Izráel Isten kegyelmének, türelmes szeretetének köszönheti létét, és ugyanígy mi is. Azonban ők nem hálával fordulnak az Úr felé, hanem lázadnak, semmi sem tetszik nekik. Ha nincs valami, hit helyett zúgolódnak, ha megkapják, ami után vágynak, nem elégednek meg, hanem keresnek mást, ami miatt lehet zúgolódni. Ha van kenyér, hús és víz, akkor éppen a vezetők nem felelnek meg. Pedig Mózes nem maga választotta ezt a tisztséget, hanem az Úr rendelte őt népe élére. Mózes nem akart már szabadító lenni, de Isten küldte, mert Mózes szíve az Övé volt. Isten felkészítette őket az életre a Sínai-pusztában, törvényeket kaptak és a szent hajlékot, ami érzékeltette velük, hogy Isten közöttük van, Ő a  vezető. Mégsem volt elég ez némelyeknek, hanem a maguk kezébe akarták ragadni a hatalmat, Isten azonban kitartott Mózes és Áron mellett.

Azt várnánk, hogy végre rend lesz a nép között, hálával borulnak az Úr elé, és engedelmesen teszik, amit mond. Azonban ezt várhatjuk, mert az ember szíve csalárd, és így ismét Mózes és Áron ellen lázadnak. Nem látják, hogy amikor ellenük támadnak, tulajdonképpen Isten ellen fordulnak, Őt nem akarják. Az az ember legnagyobb tragédiája, hogy Istent nem akarja. Mindig Nélküle akar szabad lenni, Isten nélkül akar élni. Ezért nem volt Jézus számára hely, és nem fogadták be az övéi.

Az ítélet, ami előttük ment végbe, nem józanította ki őket, úgy gondolták, továbbra is lehet lázadni, pedig ez nem megoldás. Nem tanulnak ebből a tragédiából sem, nem tartanak bűnbánatot, hanem maradnak ugyanazok, akik eddig voltak.

Bizony, mi sem vagyunk másképp, mi sem reagálunk különbül Isten jelzéseire. Mennyi vihart élünk át, rendkívüli természeti jelenségek vesznek körül, járványok, háborúk, lázongások törnek ki, sok-sok ember hal meg idő előtt és értelmetlenül. De még mindig makacsul lázadunk, nem akarjuk meglátni, hogy ezek az események Isten ítéletei, általuk akar felrázni bennünket, azt akarja, hogy végre rádöbbenjünk: minden miattunk van, a bűneink miatt. Azért, mert elfordultunk Istentől, bálványokat imádunk, és már csak az egyéni boldogulás érdekel mindenkit. Az a lényeg, növekedjen a bankszámla, és lépést tartsunk a világgal. Mindig valami új és más kell, költekezünk, mert úgy gondoljuk, az az élet, pedig az csak pótszer. Azt jelzi mindez, hogy lényünk mélyén hatalmas űr van, hiányzik valami, de ezt nem lehet termékekkel, szórakozással betölteni, csak egyedül az Úrral való élő kapcsolat elégíti meg.

Mi is úgy vagyunk, mint Izráel, a szaporodó jelekkel szemben megrántjuk a vállunkat és azt mondjuk, mit is tehetünk. El kell fogadni azt, ami van, ami körülvesz. Pedig tehetünk valamit! Mit? Bűnbánatot tarthatnánk, ki lehetne mondani, hogy miattam lett ez a nagy vihar, amint Jónás is kimondta. Bűnbánat nélkül nem lesz változás, megújulás. Minden megy tovább ugyanígy, de Isten jelez. Keresi a szívünket, ahogyan itt is tette. Ne menjünk bele az ítéletbe, hanem előzzük meg. Hogyan? Úgy, hogy végre elfogadjuk Jézust életünk Urának, és Rábízzuk magunkat. Nemcsak formálisan, hanem valóságosan, ami azt jelenti, hogy figyelünk akaratára, és az Ige lesz a lámpásunk.

Mózes még most is védi és menti a népet, fontosak a számára, nem nélkülük, hanem velük együtt akar tovább menni az úton. Közbenjárására megszűnt a csapás. Mi is járjunk közben az Úr előtt kortársainkért. Kérjük, Urunk könyörüljön rajtunk, adjon bűnbánatot a szívekbe, és megtérést. Ez az egyetlen, ami segíthet rajtunk: megtérni az Úrhoz és élni, úgy, ahogyan Ő azt mutatja.

Az apostol hangsúlyozza, hogy ne feledjük soha, hogy most a világosság gyermekei vagyunk (Ef 5,1-20). Egykor sötétségben éltünk, de az már le van zárva, az a múlt, a világosság, az Úrban való élet pedig a jelen. Aki befogadta Jézust a szívébe, annak a sötétséghez már nincs köze, az már világosságként él. Úgy él Krisztusban, hogy a környezete is meglátja, hogy Ő már más, mint eddig volt.

Elmondja azt is, mit jelent világosságban élni. Először is ébresztőt fúj a trombitán, eljött az ideje, hogy akik Krisztusban vannak, felébredjenek és meglássák, hogy Isten országához tartoznak, és nem a világhoz, így nem is élhetnek már a világ szokásai szerint. Fel kell ébredni és meg kell látni, hogy a világ nem az, aminek látszik, hanem a bűn színtere. A világ nem jó, mert egyedül Isten a jó, és jóság, szeretet, békesség, hűség csak ott lesz, ahol jelen van az Úr. Jézus tanítványai vihetik bele a mindennapi életbe Jézust, az Ő életformáját.

Nem lehet aludni, hanem meg kell látni, eljött a nappal, ezért írja Pál, hogy ne esztelenül éljünk. Mit jelent esztelenül élni? Azt, hogy nem vesszük észre, a napok gonoszak, mert elmúlnak. Elmúlik az ifjúság, elfogy az erő, és ami elmúlt, nem jön vissza már. Esztelen az, aki úgy akar élni, mintha nem öregedne, nem változna, nem fogyna az ereje.

A napok könyörtelenül rohannak, nincsenek ránk tekintettel, de élhetünk velük bölcsen. Ha felismerjük, hogy a napok azért adatnak, hogy megismerjük Megváltónkat, elnyerjük az örök életet és készüljünk mennyei hazánkba, akkor jól használjuk a napot. Arra használjuk, amire adatott, hiszen minden napot azért kapunk, hogy Istennel élő kapcsolatunk legyen, és azt minél szorosabbra fűzzük.

Pál azt javasolja, áron is vegyük meg az alkalmat. Vagyis ne azt nézzük, miről maradunk le vagy mibe kerül az evangélium hallgatása, hanem mindent adjunk meg érte, hiszen életről, örök életről van szó. Mert nem mindegy, hol töltjük az örökkévalóságot. Jó, ha mindig Isten országának gazdagságára tekintünk, ha látjuk, hogy Krisztus mindennél többet ér, és nem veszítünk, ha Rá szánjuk az időnket, hanem nyerünk.

Fontos még, hogy minden nap igyekezzünk megérteni, mi az Úr akarata. Ne induljunk addig, amíg nem tudjuk, mit is akar az Úr. Ma szeretünk azonnal ugrani, de nem biztos, hogy Isten is azt akarja, amit a többség, amit a környezetünk. Az Isten akaratára való ráhangolódásban segít az Ige és a lelki énekek, dicséretek éneklése. És ha felismertük Urunk akaratát, adjunk hálát, akár énekelve is. Pál int, hogy ne tévesszük össze az alkohol okozta mámort a Lélekből fakadó örömmel és hálaadással. Isten a tiszta szívből és fejből áradó dicséretet várja.

Ím, béjöttünk nagy örömben

1. Ím, béjöttünk nagy örömben, Felséges Isten, A te szentidnek gyülekezetébe, A te templomodba, Felséges Atya Isten.

2. Itt megállunk teelőtted, Felséges Isten! És igaz hitből áldozunk előtted, Vallást teszünk rólad, Felséges Atya Isten!

3. Vágyik lelkünk szent Igédhez, Felséges Isten! Mint a szomjúhozó szarvas a vízhez, A hideg kútfőhöz, Felséges Atya Isten!

4. Örvendezünk mi szívünkben, Felséges Isten! Mert bejutottunk immár teelődbe, A te templomodba, Felséges Atya Isten!

5. Csak ez nékünk vigasságunk, Felséges Isten! Hogy lakozik a te neved közöttünk, Dicsértetel tőlünk, Felséges Atya Isten!

6. Tartsd meg azért békességben, Felséges Isten, E kicsiny seregecskét igaz hitben, Te tiszteletedben, Felséges Atya Isten!

7. Prédikáltasd szent igédet, Felséges Isten! Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket, Áldd meg életünket, Felséges Atya Isten!

8. Zengedeznek mi ajakink, Felséges Isten! Örvendetes szókban, dicséretekben, Ékes énekekben, Felséges Atya Isten!

9. Áldott vagy te magas mennyben, Felséges Isten! Kit illet dicséret a szent templomban, Anyaszentegyházban, Felséges Atya Isten!

Isten áldásával.