Égő lámpa

A

 törzsek letelepedése után a lévitákra került a sor (Józs 21,1-45). Ők is odamentek Józsuéhoz, és kérték, adjon nekik városokat, ahogyan Mózesnek megígérte az Úr. A léviták, mint törzs, nem kaptak területet, hanem Izráel egész területén kaptak városokat. A törzsek területein telepedhettek le, így a nép között voltak, velük együtt, és szolgáltak feléjük. A léviták öröksége az Úr volt, Neki éltek, Őt szolgálták, Isten pedig gondoskodott róluk. Isten népe sem feledkezik meg az Úr szolgáiról, hanem megadják számukra azt, amit Isten ígért nekik. Negyvennyolc várost kaptak legelőkkel együtt, tehát mindent megkaptak, ami az élethez és a szolgálathoz szükséges a számukra. Az Úr ma is gondoskodik övéiről, már csak oda kell szánni magunkat. Arra van szükség, hogy merjük mi is így a megélhetésünket is az Úrra bízni. A léviták elfogadták, hogy nem kapnak, mint törzs, összefüggő területet, elfogadták a városokat. Elfogadom-e azt, amit az Úr ad a számomra? Hiszem-e, hogy Ő tudja, mire van szükségem? A léviták nem zúgolódtak, hogy ők miért nem ugyanazt kapják, mint a többi törzs. Hányszor a többiekre figyelünk, azzal foglalkozunk, mások mit kapnak, és nem a szolgálat kerül a középpontba.

Izráel megkapta az egész országot, amit ígért nekik az Úr, azt nekik adta. Nem tartott vissza semmit, ott volt előttük, csak birtokba kellett venni. Megtörtént a birtokba vétel, és letelepedtek, egy újfajta élet kezdődött meg. A vándorlást felváltotta a letelepedett, földművelő életforma. Az Úr Jézus is életformát hozott, és aki befogadja az életébe, az ezt az életformát kezdheti meg. Jézus életünkbe való belépésével egy újfajta élet kezdődik. Isten országát élhetjük oda az emberek elé. Ebben az országban az evangélium van a középpontban, itt Isten akarata érvényesül. De valóban így van ez a mi életünkben? Aki figyel minket, azt látja, hogy másabb az életünk? Felismerik Isten országának jellegzetességeit a mindennapjainkban?

A külső ellenségektől is nyugalmat adott a számukra az Úr, ezáltal biztosította a nyugodt fejlődést. Urunk mindent megtett azért, hogy növekedjünk, előrehaladjunk. Akik mégis ellenük fordultak, vereséget szenvedtek, mert az Úr népe kezébe adta őket. Nem Izráel a legyőzhetetlen, nem Isten népe az erős, hanem az Úr adja a győzelmet. A mi erőnk Krisztusban van, amikor erőtlenek vagyunk, akkor vagyunk erősek, mert akkor a kegyelem jut érvényre.

Pál apostol elmondja, miként viszonyuljanak az Úr tanítványai egymáshoz, mert az Ő követői egy új közösség (1Thessz 5,12-28). Mindenkinek meg kell látnia, hogy itt minőségváltozás van. Nem a tantételek miatt mások elsősorban, hanem azért, mert bennük történt valami, és ez megmutatkozik az egymással való kapcsolatukban is, a kívülállók irányában is. Tehát az apostol arra nézve ad számukra útmutatást, miként viszonyuljanak egymáshoz. Legyenek hálásak azért, hogy eljut hozzájuk az ige, hogy vannak, akik foglalkoznak velük, lelkigondozzák őket. Nem magától értetődő, hogy vannak a gyülekezetben olyanok, akik készek a többi testvérrel foglalkozni, és életüket ennek a szolgálatnak szentelik. Milyen jó, hogy ma is vannak, akik hirdetik az igét, törődnek lelki növekedésünkkel, legyünk értük hálásak az Úrnak. Milyen jó, hogy van kihez fordulni problémáinkkal. Ez a gyülekezet is belkörben oldotta meg a lelki problémákat, Páltól és munkatárasaitól kértek tanácsot, neki tették fel kérdéseiket.

A gyülekezet tagjai éljenek egymással békességben. Itt most nem a világgal, a minden emberrel való békességről van szó, hanem a hívők közöttiről. Kifelé nem biztos, hogy mindenkivel békességben tudunk élni, hiszen az elsődleges feladat, hogy hassunk, hogy adjuk tovább az evangéliumot, és ez feszültséggel járhat. De ezt a szolgálatot is úgy kell végeznünk, hogy jóra törekedjünk mindenki iránt.

Mindenkor örüljetek, írja az apostol, de ez nem kényszeres öröm, nem azt mondja, muszáj állandóan nevetgélni, hanem azt mondja, hogy örüljünk a kegyelemnek, Jézusnak, és ez az öröm átsugárzik lényünkön. Az Úrban való öröm imádkozásra serkent, mert akinek örülök, akivel jó lenni, azzal beszélgetni is akarok. Egy állandó párbeszédre serkent Pál, mert az Úrral mindenhol lehet beszélgetni. Szívünket bármikor felemelhetjük Hozzá.

Isten az, Aki megőrizhet az új és szent életben. A megmaradás sem a mi érdemünk, én nem tudok megmaradni, de az Úr meg tud őrizni, mégpedig Jézus visszajöveteléig. Az Úr hű, igen, Ő hűséges. A hűtlenség csak ránk jellemző, Ő mindig hű marad népéhez. Ezt láthatjuk is, hiszen mennyi nyomorúság volt már az egyházban is, és van ma is, ennek ellenére van egyház. Van, mert általa jelenik meg a kegyelem ezen a földön. Ő megcselekszi, hogy megőrizzen minket, amíg vissza nem jön, bárhogyan is támad a gonosz, egyház lesz, mert az egyház Isten lámpája a földön. És ennek a lámpának világítania kell, mert jaj a világnak, az embernek, ha ez a lámpa elalszik. Legyünk hát az Úr világító lámpásai sokak számára, világítsuk meg az életre vezető utat, a keskeny utat.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.