Vele együtt

A

z ország meghódítását követően Józsué elhelyezte a kijelentés sátrát (Józs 18,1-28). Eljött az idő, és állandó helyet kerestek a sátor számára, és ott felállították. Erre azért volt szükség, mert a sátor jelzi Isten jelenlétét. Ott van a szövetség ládája, és ott van jelen az Úr. A sátorban élhetik át az Úrral való találkozást, ez az istentiszteletnek és az életüknek a középpontja. Életünk középpontjában az Úr akar lenni. Ma már nem vagyunk egy épülethez kötve, a kegyelem korszakában már a testünk az a sátor, amely helyet ad az Úrnak. A testünk a Szentlélek temploma, így elég megkeresni a magunk csöndjét, és megtapasztalhatjuk Urunk közelségét, és hallhatjuk hangját. Elég kézbe venni a Szentírást, és az Úr szól.

Siló lett az ország központja, mert ahol az Úr jelen van, ott a központ. Mi az életem központja? Az Úr van a középen, és minden kérdésben Hozzá fordulok? Olyan jó, hogy szabad nekünk is felkeresni Őt. Nem zárkózik el egyetlen embertől sem, egyetlen probléma sem tabu a számára. Vele mindenről lehet beszélni. A nép tudja, hogy addig nem lehet továbblépni, amíg fel nem állítják a szent sátort. Eddigi történetük mögött is az Úr áll, mindent Neki köszönhetnek, így a folytatás is akkor lesz sikeres, ha Rá figyelnek, és engedik, hogy az Úr vezesse őket. A sátor azt is kifejezi, hogy nemcsak eddig, hanem ezután is szükségek lesz az Úrra. Ez igaz az ő életükben is, és igaz a miénkben is. Isten nélkül semmit sem cselekedhetnek, nélküle nem boldogulnak. A sátor a maga jelenlétével is bizonyságtétel, hiszen kiemelkedik a többi sátor, illetve épület közül, és így mindig magára vonja a figyelmet. A zsidók ez által mindig tudják, itt van Isten. Gyermekeik vagy idegen nép fiai pedig meg fogják kérdezni: mi az a sátor? És akkor el lehet mondani, hogy ez a mi Istenünk sátra, itt lakozik köztünk, szól hozzánk. Annak az Istennek a sátra ez, Aki kihozott minket Egyiptomból, kettéválasztotta előttünk a Vörös-tengert, majd a Jordán vizét, behozott erre a földre, és nekünk adta azt.

Ma is vannak épületek, amelyeket az Úr tiszteletére emeltünk. Általában kitűnnek környezetükből - tegyünk mi is bizonyságot, amikor megkérdezik, hogy mi ez. Merjük elmondani, hogy szabadító Urunk tiszteletére emeltük, annak az Istennek, Aki a bűn hatalmából mentett meg minket, és nekünk adta országát. Merjünk rámutatnia a keresztre, merjük megvallani, hogy a kereszt által lettünk szabadok.

Még hét törzs nem vette birtokba saját területét. Még vártak - talán féltek a letelepedett élettől, az újtól? Hányszor mi is késlekedünk, nem merünk előrehaladni a hit útján, félünk attól az újtól, amit kaptunk. Gyakran azért késlekedünk, mert a magunk előnyeit, kényelmét keressük. Józsué felszólította őket a cselekvésre. Birtokba kell venni a földet, el kell foglalni Isten országát, és élni kell a Tőle kapott életformát. Hiszen életük bizonyságtétel, általa az Úr más népeket is meg akar szólítani.

A terület felmérése után Józsué szétosztotta számukra az örökséget. Mindenki elfogadta azt a részt, ami rá jutott. Jó, hogy az Úr kezéből fogadják, és ott élnek, ahová Isten helyezte őket. Jó, ha a magunk földjére úgy tekintünk, hogy ezt Istentől kaptuk ajándékba, ezért itt a helyem, itt akarok megélni, és nem azt nézem, máshol könnyebb-e. Nem véletlenül születtünk annak a népnek a fiai közé, ahová tartozunk. Az Úr itt akar bizonyságtétellé tenni és felhasználni országa terjesztésben. Itt tehetünk bizonyságot a kegyelemről, itt élhetjük meg mindazt, amit az Úrtól kaptunk. Ismerjük fel, hogy környezetünknek szüksége van Isten fiaira, mert ha nem mindig látszik is, de sóvárogva várják Isten fiainak a megjelenését.

Tegnap láttuk, hogy a hitük kipótlását szeretné elvégezni az apostol (1Thessz 4,1-8). Most rámutat arra, hol kell még javítani, előrébb jutni. Az Istennek tetsző életmódban kell javulni, előrébb haladni. Nem lehet megállni, hanem napról napra előrébb kell jutni benne. Az életünk minden problémáját az igéhez kell igazítani. Az eddigi beidegződésektől meg kell szabadulni, és mindig azt kell kérdeznünk: „Mit mond az Írás?”

A megtérés előtt megvolt a saját életgyakorlatunk, azonban ebben nem az Úr szava volt a döntő, úgy cselekedtünk, ahogyan azt láttuk a környezetünktől, ahogy tanítottak minket. Most mindent újra kell tanulni, és ez nem könnyű. Pál bemutatta a számukra, mit jelent Isten akarata szerint élni, de tovább kell haladniuk ezen az úton. Az ige és Isten Szentlelke a segítség. Az Úr nem hagy magunkra, nem azt mondja, most már csináld magad, hanem így szól: Kövess engem. Ez azt jelenti: jöjj, csináljuk együtt. Eddig magad élted az életet, mindent magad csináltál, mostantól mindent csináljunk együtt. A tanítványság nem szedd magad mozgalom, hanem követés. Követem a Pásztor útmutatását.

Milyen úton vezet a Pásztor? A megszentelődés útján. Isten azt akarja, hogy megszentelődjünk, azaz a családi életünktől elkezdve a munkahelyünkig látszódjon, hogy Hozzá tartozunk. Ezeken a területeken is az ige határozza meg a magatartásunkat, és ne a környezetünk, ne a világ.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.