Oltár

A

 bárka elkészült, és mindazok, akik hittek az Úr szavának, beszálltak, majd Isten bezárta mögöttük az ajtót (1Móz 8,1-22). Aki beszállt, megmenekült, aki nem, az kint maradt. Azok mentek be, akik komolyan vették, amit Isten embere mondott, és ehhez hitre volt szükség. Hiszen nem voltak előjelei a katasztrófának, így azután, csak aki hitt, az maradt meg. Hit által maradhatunk meg, kerülhetjük el az ítéletet. Hasonlítunk Noé kortársaihoz, mert mi is úgy gondoljuk, mivel semmi jele az ítéletnek, úgy sem történik semmi. Ezredévek elmúltak már és minden megy tovább a maga útján, hát hol az ítélet? Hol van Jézus? Boldog, aki nem a susogóra, hanem az igére hallgat, és így hit által tudja: az Úr meg fog érkezni. Eljön az idő, amikor beteljesednek az utolsó idők próféciái is. És ez az idő már közel van. Szállj be hát a bárkába. Ne félj, mert ott biztonságban lehetsz.

Megeredt az eső, elöntötte a földet, a bárka pedig elindult. De ez a jármű nincs kiszolgáltatva az elemeknek, mert nem is a vízen úszik, hanem az Úr tenyerében. Végig él a kapcsolat a bárka személyzete és Isten között. Ha nem is volt könnyű ez a helyzet, de Noé nem csüggedt el, bízott az Úrban, és Ő nem feledkezett meg róla. A Szentírás bizonyságot tesz Urunk hűségéről, arról, hogy Ő soha nem feledkezik meg az Övéiről. Nem fenyeget az a veszély, hogy megfeledkezne rólunk, akkor sem, ha néha úgy tűnik. Talán Noé vagy a családja fejében megfordult az áradás idején, vajon vége szakad-e ennek. Lesz még szárazföld a lábunk alatt? Nem hagy minket magunkra az Úr? Amikor ezek a kérdések felbukkannak, amikor egyre nehezebbé válik a helyzet, változás történik. Az Úr szelet bocsát a földre, és a víz apadni kezd. A szél egyben jelzés: ne félj, itt vagyok, munkálkodok, bízz tovább. A szél a Szentlélek jelképe, üzeni, ne félj, mert én veled vagyok. A Szentlélek a mi szívünket is átformálja, termővé, befogadóvá alakítja.

Eljött a bárka megfeneklésének a pillanata is. Ez jelzi, véget ér az ítéletes időszak, és egy új kezdődik. Azonban Noé nem veszíti el türelmét, nem kezd el kapkodni. Nincs víziszonya, és nem mondja, én ezt már nem bírom tovább. Lépésről lépésre cselekszik, megfontoltan, nyugodtan végzi faladatait. Még mindig tud várni. Várja, hogy a víz leapadjon, várja a jelzést, és vár az Úrra. Hetekig kellett még várni, mire a galamb már nem tért vissza. A várakozás fontos eszköz az Úr kezében, formálja jellemünket.

Noé egészen addig vár, amíg az Úr nem szól. Akkor jön ki, amikor Isten kihívja. Ő zárta be mögötte az ajtót, Ő is hívja ki. De jó, ha így megvárjuk mindig az Úr szavát. Ha várunk hívására. Ne cselekedjünk addig, amíg nem vagyunk bizonyosak, hogy Ő hív.

Noé első tette az ismét lakhatóvá vált földön az oltár megépítése. Hála van a szívében az életért, a megmenekülésért. Mi az első a számomra? Azonnal hálát adok az Úrnak, vagy megyek saját dolgaimra? Noé nem a maga dolgait kezdte intézni. Nem mondta, ennyi bezártság után egy kis mozgásra van szükségem, hanem leborult és hálát adott.

Isten válasza a szövetségkötés, annak ellenére, hogy Noé alaptermészete maradt a régi, de az Úr könyörült rajta. 

A szíve maradt ugyanolyan bűnös, mint korábban volt, és mégis könyörül az Úr, és ígéretet ad: nem pusztítja el özönvízzel a földet. Jézusban a szívünkre is kapunk orvosságot, már megváltozhat a szívünk, újjá lehet, a Szentlélek újjászülő munkája által. Kérjük Őt, tegye élővé szívünket.

Pünkösd után látjuk az igazán megváltozott embert (ApCsel 2,42-47). A Szentlélek kitöltetésekor valóban új kezdődött el a földön. Új közösség jött létre, Isten népe, az egyház. Ez a közösség valóban új, mert minőségében más. A benne élő emberek nem formálisan, hanem szívük szerint, életformájuk szerint különböznek a többi embertől. Jézus a királyuk, Őt dicsérik és követik. És Őt követve másképp kezdenek élni, mint ahogy eddig tették. Napról napra formálódnak, látnak meg új dolgokat, hoznak új döntéseket és változtatják meg látásukat és hozzáállásukat.

Azt látjuk, kitartóan részt vesznek a tanításban, szomjaznak az igére, vágynak egyre jobban megismerni Jézust. Jó látni, hogy nem fáradnak bele az ige hallgatásába, nem alszanak el, de nem is futottak szét. Mindenkinek az Úr a legfontosabb. Az van a szívükben, hogy minél többet Vele legyenek.

Az apostolok által jelek és csodák történnek, de ezek mind Jézusra mutatnak. Jézus nevét emelik a magasba. A tanítványok rámutatnak, Jézus él, azért történnek csodák. Mindent az élő Úr visz végbe, a tanítványok csak eszközök az Úr kezében. Ők a szeme, a szája és a keze ebben a világban. Rajtuk keresztül munkálkodik az Úr és végzi azt, amit korábban is.

Akik hittek, együtt voltak, mindenük közös volt. Érzékennyé váltak egymás problémái iránt. Az önzés eltávozott a szívükből. Most már nemcsak kapni akartak, megtanultak adni és lemondani is. Mennyire más ez a világ, mint amiben most élünk. Csak azt látjuk, mit lehet még megszerezni, irigyek vagyunk a másikra, haragszunk Istenre és egymásra, ha nekünk nincs az, ami másoknak igen. A Szentlélek megláttatta velük az igazi értékeket, a felelősségvállalást. Nem egymásból akartak élni, hanem egymásért. De ez nem az egész népet jellemezte, hanem csak azokat, akik megtértek, hittek Jézusban. Ez nem parancsszóra történik, hanem Isten Lelkének munkája által. Mindenki figyel a Lélekre és engedelmeskedik Neki. Figyeljünk mi is a Lélek vezetésére és engedelmeskedjünk útmutatásának.

Ezek az emberek eladtak, mi mindig vásárolunk. Mindig szerezni akarunk, egyre többet, mert úgy érezzük, semmi sem elég. Ezek az emberek a Lélek által megelégedetté váltak, és felismerték, nincs mindenre szükségük, és ami felesleges volt, azt nem pénzzé tették, hanem odaadták azoknak, akiknek szükségük volt rá. De nem az értéktelen holmitól szabadultak meg, hanem az értéket pénzzé tették, és azt vitték el az apostolokhoz, ők pedig szétosztották.

Minden nap a templomban voltak. Irigylésre méltó ez a belső szomjúság. Mi mennyire vágyunk az ige után? Ezek nem vasárnapi keresztyének, valóban élik is, amit hisznek, nekik jó együtt lenni, jó az Úrra figyelni. Ez egy valóban új közösség. Nincs rohanás, nincs kapkodás, örömmel dicsérik Istent. Erre az életre felfigyeltek.

AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

1.  

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.  

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.  

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.  

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

Isten áldásával.