Megbízás

A

 kezdetekhez vezet bennünket vissza Mózes első könyve (1Móz 1,1-25). A föld, az élet kezdetéhez, de ez nem helyszíni tudósítás, hanem bizonyságtétel. Elmondja, hogy az élet mögött Isten áll, minden az Ő ajándéka. Amikor elcsendesedve keresték az élet okát, keresték kérdéseikre a feleltet, felismerték, hogy Isten maga az Élet. Minden Tőle indul, és a szavára jön létre. Isten szava teremtő erő, szól és meglesz. Ma is az Ő szava hoz létre életet, elsősorban már bennünk hozza létre az új életet. Szava az ige, amely hangzik, és amikor bejut a szívünkbe, elvégzi a maga munkáját. A kietlen és puszta szívet átformálja, életre alkalmassá teszi.. Hányszor kietlen és puszta a szívünk, sötétség lebeg fölötte, de olyan jó látni, hogy nem csak a sötétség van jelen, hanem Isten Lelke is. Ő teszi alkalmassá szívünket az ige befogadására.

Egymás után jönnek a teremtési napok, mindig létrejön valami, mondhatnánk, napról napra élhetőbbé válik a bolygó. Isten mindent csodálatosan elrendez az élőlények megérkezése előtt. Élhetővé, lakhatóvá formálja a számunkra. Mi pedig lassan életre alkalmatlanná tesszük ezt a ragyogó világot.

Ahogyan alakul a föld, az Úr látja, hogy jó. Jó a föld és jó a víz, jó, amikor ezekben beindul az élet, amikor növények és állatok népesítik be. Az Úr rendet alakított ki a föld számára, ezt az égitestek alakítják. Lesz nappal és lesz éjszaka. Ma már elmossuk a határokat, és felül akarjuk írni azt, amire az Úr azt mondta, hogy jó. Jó a nappal és jó az éjszaka, szükséges mind a kettő, és ha felborítjuk a nappal és az éjszaka harmóniáját, lelki-testi harmóniánk is fel fog borulni. Ennek pedig az a következménye, hogy kiborulunk. Az ünnepek pedig azért adatnak, hogy megálljunk és feltöltődjünk. Mégpedig az élő Istennel való kapcsolatból töltődhetünk. Isten Lelke tölti fel szívünket, lényünket Önmagával, szeretetéből, békességével. Az ötödik és a hatodik napon kerül sor az állatvilág megalkotására, Isten szól, és megpezsdülnek a vizek, benépesül a föld. Az Úr szava pezsdíti meg az addig mozdulatlan szívünket. Az állóvizet Ő pezsdíti meg. Szava élettel telített, és ha ez bejut lényünkbe, mi is élettel fogunk telítődni.

Az élőlények áldást kapnak. Az áldásban az élet továbbadása, a szaporodás jelenik meg. A szaporodáson keresztül az élet áldását adják tovább. Az élőlények áldást kapnak, és áldást hordozókká válnak. A mi életünk is áldáshordozóvá lehet. Azért hív el az Úr, hogy az evangéliumot adjuk tovább, általa jut el az élet áldása az emberekhez. Vállaljuk az áldást, az életet, vállaljuk az evangéliumot. Ne csak magunknak tartogassuk az életet, kérjük a szabadítást az önzésből, mert az életet tovább kell adni. Az új életet is tovább kell adni.

Lukács evangélista újabb könyv megírásába fogott, az elsőben papírra vetette az a Jézus életéről összegyűjtött anyagot (Apcsel 1,1-3). Igen, ő összegyűjtötte a bizonyságtételeket, és azokat adta tovább. Lukács evangéliuma sűrített bizonyságtétel. Nem regény, nem dogma, hanem emberek Jézusról tett vallomásai.

Mi is tegyünk bizonyságot Jézusról, az életünk beszélje el mindazt, amit tett. Mutasson Rá, az élő Úrra. Lukács bizonyságtétele átfogja Jézus életét, születésétől a mennybemeneteléig. Hangsúlyt kap, hogy halála ellenére is él, mert feltámadt. A fő üzenet: Jézus él. Ez fontos, mert élő Urunk van, az élő Urat kereshetjük fel, és hívhatjuk segítségül. Hívjuk Őt ma is segítségül, mert Nélküle nem boldogulunk. Figyeljünk Rá, és engedjük, hogy Isten országa dolgairól beszéljen velünk. Mi a fontos a számomra? Fontos az Isten országa? Betölti szívemet? Igyekszem megismerni és megismertetni?

Szenvedése után Ő itt szenvedett, mégpedig értünk. Értem vállalta a keresztet, hogy életem legyen, de feltámadása után megbízást adott, és ez nemcsak a tanítványoknak szól, hanem nekünk is. Megbízásunk van, amely arról szól, hogy vigyük a jó hírt és ismertessük meg mindenkivel. Ne feledjük, Urunk megbízott, hogy követei legyünk. Tegyünk eleget ennek a megbízatásnak örömmel. Ha emberek bíznak meg egy fontos feladattal, annak igyekszünk maradéktalanul eleget tenni. A Szentlélek a legfontosabb feladatott bízta ránk, az élet beszédének hirdetését, vegyük komolyan.

VOLT EGYSZER EGY KIRÁLY

Volt egyszer egy király,

ma is él, köztünk jár.

Országát ne keresd

térképeid felett.

Hintója sosem volt,

mindig csak gyalogolt,

szolgákat nem akart,

szolgálni Õ akart.

Volt egyszer egy király,

földre jött, közénk állt.

Mindenkit szeretett,

senkit meg nem vetett.

Tanított tereken,

hegytetőn, réteken,

ételt, italt adott,

beteget gyógyított.

Volt egyszer egy király,

velünk élt, köztünk járt,

az emberek gyűlölték,

elfogták, megölték;

de feltámadt, visszatért,

negyven nap köztünk élt,

győzött a szeretet,

halálból élet lett!

Elment a jó király,

de országa nyitva áll.

Hallgasd a csend szavát,

s meghallod hívását.

Õ soha nem hagy el,

szólj csak, és átölel,

tán észre sem veszed,

úgy fogja két kezed!

Isten áldásával.