Látás

A

zt olvastuk, hitt Abrám az Úrnak, de mit is jelent hinni az Úrnak (1Móz 16,1-16)? Azt látjuk, hogy azt jelenti, arra építek, amit az Úr mondott, komolyan veszem, és ha Ő azt mondta, akkor az úgy is lesz. Nem könnyű, de hitben élni azt jelenti, nem a saját véleményemre, érzelmeimre, tudásomra figyelek, hanem Isten igéjére. Számunkra az ige az alap, amire állunk. Bízom-e az Úr szavában? Hiszem-e, hogy ha Ő valamit kijelentett, akkor az úgy is van?

Azt is megfigyelhetjük, hogy a hitünk akkor segít, ha tartós, ha az évek múlása és a körülmények változása ellenére is bízunk Urunkban. Az idő egyre múlt, de még mindig nem született gyermek, még mindig egyedül kell tovább menni. Az ígéret azért adatik, hogy a várakozás közben belőle merítsünk erőt. Azonban csak úgy válik erőforrássá, ha hiszem, hogy ez az Úr szava, és bízom Abban, Aki ezt mondta. A bizalom pedig a személyes megismerés által fakad.

Az is fontos, hogy a mellettünk levők erősítik vagy gyengítik hitünket. Száraj feladata lenne, hogy segítse Abrámot, sőt, egymást kellene erősíteni a hitben, segíteni, hogy a másik is kitartson a hitben. Számíthat-e rám a társam és azok, akiket mellém adott az Úr? A kritikus helyzetekben tudok-e támasz lenni, tudok-e az Úr közelébe segíteni? Száraj úgy látja, nem lesz változás, neki nem lesz gyermeke, és mint annyiszor történik, ő is Istenre hárítja a felelősséget. Ő zárta be a méhét, és nem tesz semmit, és ezen nem is lehet változtatni, ezért saját kézbe kell venni a dolgokat.

Abrám nem képviseli hitét a felesége felé, nem mondja, ne akarjunk mi besegíteni az Úrnak, hanem elfogadja, amit Száraj mond. Miért? Talán belefáradt a várakozásba, gyönge a feleségével szemben, vagy arra gondolt, lehet, hogy eddig rosszul értette az Urat, és Ő valóban így akar gyermekáldást adni. Nem könnyű helyzet, gyakran kerülünk hasonlóba, de mindig bízzunk abban, amit az Úr mondott, ne kezdjük értelmezni, ne vonjuk kétségbe, jól értettük-e eddig, hanem bízzunk továbbra is Benne. Őt nem befolyásolja az idő múlása, és a mi segítségünkre sincs szüksége, mert abból semmi jó nem sül ki.

Amikor mi vesszük kézbe a dolgokat, még bonyolultabbá tesszük, és egyre több konfliktus keletkezik. Száraj nem megoldotta a helyzetet, hanem még jobban összegabalyította, most már a szolgáló és annak a fia is belekerül a történetbe, holott Isten csak Abrám és Száraj történetét akarta egy új irányba állítani. Izmael megjelenése nem a békességet, a várt örömöt és megnyugvást hozta, hanem állandó feszültség forrásává lett. Ezt nem is tudják kezelni, Hágár elmenekül. De ez nem megoldás.

Isten nem mond le Hágárról sem, utánamegy és megtalálja a forrásnál. A forrás maga az Úr, az Ő igéje. Ha leülünk mellé, megtaláljuk a megoldást. Az Úr megoldása a megalázkodás. Meg kell tanulni alázattal elhordozni a kritikát, eltűrni a szenvedést. Nem a visszavágás, a harc a megoldás, hanem a türelmes hit megélése. Hágár az Istennel való találkozás által más ember lesz, képessé válik ugyanott másképp élni. Mindez azért, mert most már lát, látja Istent. Látsz-e már? Látod-e már az Urat ott, ahol vagy, talán éppen a pusztában, mert Ő ott is jelen van. A Szentlélek Isten adja meg, hogy lássuk az Urat, mindenben és mindenkor Őt lássuk. Ne a sérelmek, az indulatok tanácsoljanak, hanem az Úr.

Az Úr meghallgatta a gyülekezet imádságát, valóban kinyújtotta kezét, és jelek és csodák történtek (ApCsel 5,12-32). Az Úr keze a gyülekezet volt, most már általuk cselekszik. Ma is a gyülekezet a keze az Úrnak, általunk végzi nagy tetteit, amik bizonyságtételekké válnak. Látva ezeket a jeleket sokan hittek az Úr Jézusban, mint Megváltóban, de voltak, akik nem hittek. Sőt, irigyekké váltak az új közösségre. A vezetők irigyelték a növekedő gyülekezetet, az apostolokat.

Az irigység rossz tanácsadó, ne hallgassunk rá, hanem szabaduljunk meg tőle. A növekedés nem nyugodt élettel jár együtt, hanem támadásokat hoz magával. Börtönbe vetik őket. Azonban az Úr megszabadítja őket és visszaküldi a templomba bizonyságtételre. És ők nem menekülnek, hanem teszik, amit az Úr mond, hirdetik ennek az életnek minden beszédét. Igen, ők nem vallást hirdetnek, hanem a krisztusi életet. Az Úr szava élet, és aki nyitott szívvel vizsgálja, életre talál. 

Ezt az életet hirdetik a főpapok előtt is, nekik is hallani kell Isten értük is végzett munkájáról. De hallani kell bűneikről is, akkor is, ha nem akarnak róla hallani. Hallaniuk kell, hogy Isten Fiát ölték meg, akkor is, ha ők ezt nem így látják. Mindig az a lényeges, ahogyan Isten látja, és Ő nem engedi, hogy a bűnt kimagyarázzuk. El kell fogadni, hogy megöltük az Urat, de van megoldás: a megtérés és a bűnbocsánat. A megtérés lehetősége nyitva áll mindenki előtt, élhetünk vele. Azt jelenti, látom bűneimet, megvallom az Úrnak, és amikor átélem a bűnbocsánatot, egy új életet kezdek. Már nem folytatom az eddigi utat. A megtérés mindig azt jelenti, a régi útról egy új útra, a keskenyre térek, ami az életre vezet.

Péterék bizonyságtétele számunkra is figyelmeztető és megerősítő, Istennek kell inkább engedelmeskedni. És ezt nem Pilátus előtt mondták, hanem a főpapok, tehát Isten képviselői előtt. Mert van, amikor a vallás képviselőinek a szava, a lelkészek szava nem egyezik az Úr akaratával, ebben az esetben az Úrnak kell engedelmeskedni. Soha ne mérlegeljünk, hanem engedelmeskedjünk Urunknak, akkor is, ha annak mindig következménye van. Azért, mert valaki lelkész vagy egyházvezető, nem biztos, hogy mindig azt mondja, ami az igével egyezik.  Mindent vigyünk az ige mérlege alá.

AZ ÚR JÓSÁGA, HOGY MÉG  ÉLÜNK

Az Úr jósága, hogy még élünk a földön,

Mert az Ő irgalma soha véget nem ér:

Újjáéled reggelre, minden reggelre,

Nagy a Te hűséged, ó, Urunk,

Nagy a Te hűséged!

Isten áldásával.