Nem vagyok méltó

J

ákób a Lábántól való búcsúzást követően tovább indul az ígéret földje felé (1Móz 32,1-22). Megjelennek számára Isten angyalai, és ez megerősítést jelent a számára. Ez a találkozás azt jelzi, jó úton van és vele van az Úr. Nem egyedül teszi meg a visszafelé vezető utat, hanem ott van mellette az Úr. Az Úr mindig ad jelezéseket övéi számára, ezek a jelek azt üzenik, itt vagyok, elérhető vagyok. Így azután rajtam áll, hogy felveszem-e az Úrral a kapcsolatot, és Rá támaszkodok e.

Ezt követően előkészíti az Ézsaúval való találkozást, követeket küld a bátyjához, azonban még mindig emberi módszerekkel igyekszik elrendezni a múltat. Még nincs ott a szívében a bűnbánat és a bocsánatkérés. Bátyja reakciója megrémíti, hiszen nem békülni jön, hanem bosszút állni. Ebből is látjuk, hogy az idő nem gyógyítja be a sebeket. Hiába múlt el húsz esztendő, Ézsaú nem felejtett és alig várja, hogy számon kérje Jákóbot.

Jákób még mindig ravaszkodik, nem maga indul Ézsaú elé alázatos szívvel, hanem a tábort küldi előre. A maga életét menti, és kész mindent feláldozni a saját életéért. Nem a többiek életét óvja, nem úgy tekint rájuk, hogy értékek, és az ő feladata azok megmentése, akár saját élete árán is. Jákób csak magára gondol. Mennyire másképp áll hozzánk az Úr Jézus. Ő a saját életét adta oda, csakhogy megmentsen minket, bűnösöket. Ezért jó Őrá bízni magunkat, Jézus nem a maga érdekeit tartja szem előtt, hanem mindig minket ment. Ő az elveszettekért jött, akik közé én is tartozom. Értem adta életét a kereszten. 

Jákóbot most látjuk először igazán imádkozni. Most áll oda teljes szívvel először az Úr elé. Mikor imádkoztál utoljára őszintén és teljes szívből? Jákóbot a félelme, a zsákutca vitte Isten elé. Zsákutcába került az élete. Vissza nem mehet, mert Lábánnal is problémás volt a kapcsolata, előre tekintve pedig azt látja, Ézsaú zárja el az utat. Azt is tudja, hogy Isten szólította fel a visszatérésre, így tehát nincs más hátra, mint előre. De hogyan lehet ebből jól kijönni? Merre vezet az út? És Jákób felismeri: felfelé vezet, Isten felé, ezért imádkozik. A zsákutcából is van felfelé, Istenhez út, induljunk el rajta.

Az Úr előtt állva kezdi már jól látni magát. Életében először látja magát méltatlannak mindarra, amit az Úr tett vele. Eddig úgy látta, jár neki, sőt, elégedetlen volt, még jobbat akart, és ha nem kapta meg, hát megszerezte hamissággal. Most rádöbben, hogy nekünk nem jár semmi. Minden kegyelem. Eljutottam-e már én is ide: méltatlan vagyok? Méltatlan vagyok Isten szeretetére, jóindulatára, gondoskodására. A kapernaumi százados is ezt ismerte fel, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj. És ez a meglátás és vallomás már a gyógyulás kezdete. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezzenek, mondta a tékozló fiú. Kimondtad már: nem vagyok méltó, de kegyelmedből könyörülj rajtam?

Most már nem magát akarja megmenteni, hanem Istentől kéri az oltalmat, és ígéretére hivatkozik. Jákób az Úr szabadítását kéri, nem ő akarja már megoldani a kialakult helyzetet, hanem Isten segítségét kéri. Kérjük mi az Urat. Mondjunk le saját megoldásainkról, és kérjük, hogy könyörüljön rajtunk.

Pál apostol és munkatársai Jézus által, a megfeszített által bűneik bocsánatát hirdették (ApCsel 13,13-37). Rámutattak: a Jézusban való hit által van szabadulás mindabból, amire a törvény nem ad megoldást. Egyedül Jézusban igazulunk meg, nincs más megoldás. Aki hittel közeledik Hozzá és felismeri, hogy másképp nem szabadulhat meg a bűntől, a szenvedélyek hatalmából, csak Jézus által, az át is éli, hogy új életet kezdhet. Jézus hatalma valóságos, minden megkötözöttség fölött van hatalma. Ahogyan a gadarait felszabadította a légió uralma alól, úgy szabadítja fel életünket is a bálványok, a függőségek minden hatalma alól.

Szól a figyelmeztetés is, hogy Isten szavát komolyan kell vennünk, a hirdetett kegyelmet ragadjuk meg, és ne szalasszuk el a lehetőséget. Isten kínálja számunkra az új életet, de hányszor nem vesszük komolyan, amit mond, vagy nem úgy akarunk élni, ahogyan azt Ő akarja és igéjében kijelenti.

Sokan komolyan vették és örömmel fogadták az evangéliumot. Megmozdult a város. Jó látni, hogy az Úr szava mozdítja meg őket. Nem a világ ajánlatára, a celebek, a sztárvendégek műsorára indulnak, hanem Isten szavára éheznek. Éhezem-e az Úr igéjét, vágyom-e rá?

Ahol az Úr munkálkodik, ahol megmozdul a szív, ott az ellenség is támadásba lendül. Egyik fegyvere az irigység. Sok jó kezdeményezést, jó kapcsolatot megrontott már az irigység. Ez által Pálék ellen támadnak a zsidók. Nem értik Istent, ezért nem jó a látásuk, és nem tudják magukat sem a helyükön kezelni. Keresztelő János nem irigykedett, amikor megtudta, hogy Jézust már többen követik. Rámutatott, hogy Neki kell növekedni, saját magának pedig kisebbé kell lenni. Ott van igazi növekedés, ahol engedjük Jézust naggyá lenni, és mi tudunk egyre kisebbé válni. Mindig akkor van baj, amikor az énünk dagadni kezd, amikor mindig mi akarunk nagynak látszani. Vizsgáljuk meg a szívünket, jelen van-e benne az irigység. És engedjük, hogy az Úr megtisztítsa tőle lényünket.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.