Ne nézz hátra!

I

sten követei megérkeztek Sodomába, mert az Úr személyesen győződik meg a helyzetről (1Móz 19,1-38). Saját maga akarja látni az ottani állapotokat. Isten mindig meggyőződik a valóságról, és ezen látogatás által is felkínálja a megtérés, a változás lehetőségét. Igen, Isten mindig keres bennünket, hívogat, ki akar emelni a bűnből, lehetőséget ad az újrakezdésre, de ezt nekünk kell elfogadni. Az Úr igéjén és az életünk eseményein keresztül is keres minket. Nincs távol tőlünk. Lehet, hogy mi nem vesszük észre, vagy úgy gondoljuk, magunkra hagyott és nem törődik velünk, azonban Ő mindent megtesz, hogy élő kapcsolat alakuljon ki köztünk és közte.

Megláthatjuk igénkből, hogy Lót Sodomában minden igyekezete ellenére idegen marad. A hívő ember idegen a világban, és ne is akarjunk azonosulni vele. Lót idegen maradt, mert nem vette át szokásaikat. Ezért nem volt ott könnyű az élete. Nem kellett volna oda menni, de megtévesztette a jólét lehetősége. Olyan jó látni, hogy Isten nem hagyja magára Lótot a bűnös városban. Isten nem pusztító, hanem megmentő. Menti Lótot, és megmentené a várost is, ha volna tíz igaz. Ma még itt van az egyház, és nagy a felelőssége, közbenjár-e a világért. Tudunk e bűnösökért tusakodni, ahogyan Ábrahám tette?

Lót megtudja, hogy Isten megítéli a várost, eljött a menekülés ideje. Csak az marad életben, aki kimenekül Sodomából. Lót felismeri, hogy ez az egyetlen megoldás. Vői kinevetik, szerintük nagyszerű az élet Sodomában, és minden rendben van. Csak mese az ítélet. Modernek, haladnak a korral, mi volna elítélendő az életükben? Ma is sokan kinevetik az Úr szavát, Isten népét maradinak vélik, és a bűn útját tartják haladásnak, modernnek. De Isten másképp látja.

Tréfának veszik az Úr szavát. Még Lót is megtorpan, úgy kell őt kivinni a városból. Nagy ereje van a bűnnek, nem akarja áldozatát elengedni. A világ igyekszik visszatartani az embereket, azonban aki visszamarad, elveszik.

A követek elmondják, hogy csak fusson, és ne tekintsen hátra. Aki az eke szarvára tesz a kezét, és hátratekint, aki már elindult a szabadulás útján, és hátratekint, elveszik. Csak előre nézz, örülj, hogy megszabadultál, és most már csak Jézusra nézz. Aki visszatekint a régi életére, visszaesik, akit vonz még a bűn, a régi élet, az vissza fog esni, és ha visszaesik, elveszik.

Isten irgalmas, és Lótnak megengedi, hogy Cóárba meneküljön. Pedig inkább a hegyre, az eredetileg megadott helyre kellett volna menni, mert a hegy a menekülés helye. Számunkra a Golgota a menekülés helye. Oda menj. Az Úr szól: a hegyre menekülj. Soha ne mi válasszuk ki a menekülés módját és helyét. Bízzuk az Úrra. Ha Ő azt mondja, hogy Jézus neve által van üdvösség, a kereszten nyerünk békességet, akkor ne magyarázkodjunk, ne keressünk más megoldást, hanem boruljunk le a kereszt alatt. A hegyre menekülj! Különben elpusztulsz. Vegyük komolyan, nincs más megoldás, csak egyedül Jézus.

Lót felesége nem vette komolyan az utasítást. Úgy gondolta, miért ne nézhetne hátra. Nem akart elszakadni régi életétől, és sóbálvánnyá változott.

Annak is meglett a következménye, hogy nem oda ment Lót, ahová az Úr küldte. A maga választotta helyről is menekül, mert fél. Csak ott van félelemmentes élet, ahol jelen van az Úr. Ha Ő a szívemben van, oszlik a félelem. A menekülésből újabb bukás és bűn származott. Lótnak a lányai vétkeznek. Ebből is meg kell látnunk, ne engedjünk a félelemnek, ne engedjük, hogy az irányítson, hanem figyeljünk az Úr szavára. Mivel nem hallgatott Lót Isten útmutatására, a lányai sem teszik. A világ szokásait követik, és annak módszereit veszik át. Azonban nem ez Isten gyermekeinek az útja.

A hét diakónus közül Istvánt látjuk most, számára nemcsak a szeretetszolgálat a fontos, hanem az evangelizáció is (ApCsel 6,8-15). Fontos, hogy akik között munkálkodik, megismerjék a Messiást. Szolgáló életén keresztül jelek és csodák történnek. Mindezek Jézus nevében mennek végbe, és arra hivatottak, hogy az embereket meggyőzzék arról, hogy Jézus feltámadt és él. Tehát Ő valóban Isten Fia.

Jó látni István és az első gyülekezet életét, mert ezt a megállapítást nem ő mondja magáról, hanem a környezete tapasztalta. Az emberek ismerték fel, hogy kegyelemmel és erővel teljes az élete. Mivel teljes az én életem? Mi tölt meg és mi látható általam? Látják-e a kegyelmet bennem munkálkodni? Tapasztalható-e a Lélek ereje? Mennyire gyönge és hatástalan ma Isten népe. Miért? Mert nem a kegyelemre építünk, pedig azt kellene megismertetni a ma emberével.

István győzelmes élete támadással kerül szembe. Vitatkoznak vele, de nem tudják érvekkel és hiteles élet felmutatásával meggyőzni, maradnak a hamis tanúk. Mindig lehet találni embereket, akik bármit megtesznek, ha megfizetik. Ne ez legyen a szempont, hogy csak jól megfizessék, hanem nézzük meg, mit vállalunk.

István nyugodtan hallgatja a vádat. Még a jelenléte, az arckifejezése is bizonyságtétel. Olyan az arca, mint egy angyalé. Miért? Mert az Úr Jézus tölti be a szívét, és az Ő békessége ragyog át a lényén. Jézus lénye ragyogjon mindig rajtunk keresztül. Kérjük az Urat, adja meg a számunkra, hogy mindig, ellenséges közegben, támadások közepette is ilyen legyen az arcunk. Mindig a megbocsátás, a békesség áradjon lényünkből. Ő ezt meg tudja tenni, kérjük hát alázatos szívvel.

Vasárnapi harangszóra

Vasárnapi harangszóra,

Induljunk el a templomba!

Szívünk nyíljon imádságra,

Figyeljünk az Úr szavára!

Templom után hazamenjünk,

Mindent szépen megjegyezzünk,

Másoknak is elbeszéljük,

Amit Isten mondott nékünk!

Isten áldásával.