Többirányú megerősítés

É

zsaú és Jákób kapcsolata drámaivá válik (1Móz 27,1-33). Miért? Mert nem az Úrra figyelnek. Rebeka, aki még a terhessége idején kijelentést kapott gyermekeiről, nem Istentől várja az áldást, hanem maga akarja megszerezni Jákób számára. Születési jog szerint az áldás Ézsaút illeti, ő az elsőszülött, és Izsák ehhez tartja magát. Úgy tűnik, hogy az apa nem ismeri fiát. Meg van elégedve azzal, amit lát. Ézsaú vadászik, és ez neki elég. Nem figyel a belső világára, nem látja, hogy Ézsaúnak az elsőszülöttségi jog nem érték, már el is adta. Úgy látszik, Izsák sem veszi komolyan az áldás jelentőségét, mert nem figyel fia személyiségére, és arra sem, amit Isten mondott. Nem látja, hogy a nagyobbik fog szolgálni a kisebbnek, ebből kifolyólag megváltoztathatná a sorrendet, és adhatná Jákóbnak az áldást. Az is lehet, hogy nem meri felvállalni ezt a döntést, nem meri vállalni Isten akaratát.

Fontos kérdés a mi számunkra is, merjük-e mindig és mindenben vállalni az Úr akaratát? El merünk-e térni a hagyományoktól, ha az ige mást mond? Sok konfliktus a merevségünk miatt támad. Görcsösen ragaszkodunk azokhoz a hagyományokhoz, amik körülvesznek minket. Péter is nehezen szabadult attól a gondolattól, hogy a nem zsidó emberek tisztátalanok, és neki nem szabad belépni a házukba. Amikor átlépett ezen a hagyományon, és az Úr kijelentéséhez igazodott, nagy lökést kapott az evangélium, szélesre tárult előtte az ajtó.

Rebeka ismerte ugyan az Úr akaratát, de nem beszélgetett erről a férjével. Nem volt köztük kommunikáció, kiüresedett a kapcsolatuk. Ma is fenyeget a házasságok kiüresedése. Azért jut el ide egy kapcsolat, mert elhanyagolódik a beszélgetés, nem fordítanak időt a közös imádságra, és nem gyakorolják, hogy életük minden kérdését az Úr jelenlétében beszéljék meg. Ne engedjük, hogy ellaposodjon a házastársunkkal való kapcsolat, a közös bibliaolvasás tarthatja mozgásban és teheti frissé kapcsolatunkat. Fontos, hogy aki egyedül él, találjon olyan hívő testvért, akivel a fontos és nehéz kérdéseket megbeszélheti és együtt az Úr elé tárhatják. Mindenkinek szüksége van lelkigondozásra, olyan személyre, aki előtt feltárhatja szívét.

Mivel itt kimaradt ez a lüktető beszélgetés, nincs lelkigondozás, mindenki úgy cselekszik, ahogy jónak látja. Sőt, mivel nem állnak az Úr elé, úgy vélik, a cél szentesíti az eszközt. Csendesedjünk el, vizsgáljuk meg a szívünket, nem gondolkodunk-e mi is így? Ha elcsendesedtek volna az Úr előtt, tudták volna, hogy Istennek nem kell besegíteni, és Ő nem használja fel a csalást és a hazugságot. Istennek nincs szüksége ilyen módszerekre. Vigyük Urunk elé szívünket, és kérjük, tisztítsa meg minden hamisságtól.

Mit kellett volna tenni? Várni. Rebekának a várakozásra kellett volna ösztönözni Jákóbot. Várjon, majd az Úr megadja, amit ígért a számára. Meg kell tanulnunk, hogy Isten ajándékait nem nekünk kell megszerezni. Hibás lépés, amikor megszerezni akarjuk az Úr áldását és ajándékait. Azért ajándék, mert nem megszerezzük, hanem kapjuk, nekünk csak el kell fogadnunk. Ne feledjük, amit az Úr nekünk szánt, azt senki nem veheti el tőlünk. Nem kell félnünk, és nem kell magunknak cselekedni, hanem bízzunk az Úrban. Ábrahám elengedte a területet, amikor Lóttal döntésre került a sor. Nem ő választotta meg, hová akar menni, hanem ráhagyta Lótra, és ő döntött jól. Hiába választott előbb Lót, nem vette el Ábrahámtól azt, amit az Úr neki szánt. Így van ez ma is, csak bízzunk Benne, hagyjunk fel a magánakcióval, és várjuk ki, amíg az Úr megajándékoz. Ha rábízzuk Istenre a dolgot, sok feszültségtől és harctól megkíméljük magunkat. Nem megy el fölösleges csatározásokra az életerőnk, nem őröl fel a harc, hanem élhetjük az áldást.

Izsák későn döbben rá arra, ami történt, pedig amikor bizonytalanná vált, elhalaszthatta volna az áldás kiosztását. Ha odarendeli a másik fiút is, ha ragaszkodik ahhoz, hogy mindkettő jelen legyen, és vállalja Isten akaratát, akkor irányíthatta volna az eseményeket. Talán békésebben oldódik meg a helyzet. Azonban soha nincs ha, ezért fontos, hogy mindig megfontoltan, az igére alapozva döntsünk.

Pétert az Úr tovább vezeti, megérteti vele, hogy Ő a nem zsidókat is szereti, és számukra is küldi az evangéliumot (ApCsel 11,17-23a). A pogányokkal is terve van az Úrnak. Nagyon nehezen akarta ezt az apostol megérteni, így az Úr tovább segíti őt. Amikor a látomás felett elmélkedik és igyekszik megérteni, és megtudni, mi is az, amit tennie kell, megérkeznek Kornéliusz követei. Az Úr nem engedi, hogy a látomás csak teológiai kérdés maradjon, azt akarja, hogy életté váljon. Meg kell látnunk, azért ad igét az Úr, hogy belőle megértsük akaratát, és cselekedjük is azt. Nem elég olvasni az igét, meg kell érteni, mit is mond a számomra. Mindig az a kérdés, a mai ige által mit üzen nekem az Úr, mit vár tőlem? Az ige soha nem elmélet, hanem élet. Azért kapjuk, hogy általa járjuk az élet útját. Az evangélium az élet üzenete, amit a mindennapokban kell megvalósítanunk. Azért adta az Úr, hogy gondolkozzunk rajta, igyekezzünk megérteni, akkor is, ha azonnal nem világos. Mindig van valamilyen konkrét útmutatása az életünkre nézve.

Az Úr mindent megtesz, hogy jól értsük az üzenetet. A követek érkezésével Péternek rá kell döbbennie, hogy ki kell mozdulnia a zsidóság köréből, és a nem zsidók számára is vinni kell a jó hírt. Elmélkedés közben megkapja a választ: eredj el velük. Azt akarja az Úr, hogy menjen el Kornéliusz századoshoz, ne figyeljen az előítéletekre, hanem induljon hozzá, mert Istennek terve van vele. A követek is megerősítik mindazt, amire már eljutott. Tehát több irányból is kap megerősítést Péter. Jó nekünk is több irányból megerősödni az Úr akarata felől. Nem elég csak egy igét felhozni, hanem kérjünk más megerősítést is, hiszen könnyű tévedni. A többirányú megerősítés azonban kizárja a tévedést, és nem engedi a kifogáskeresést sem. Ha több irányból meggyőződünk arról, amit Isten mond, nem fogjuk a megértett üzenetet félretenni, hanem igyekszünk megvalósítani. Addig ne cselekedjünk, amíg több helyről nincs bizonyosságunk, de ha az Úr világossá teszi előttünk szándékát, ne tétovázzunk, hanem induljunk.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában megtartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.