Van mondanivalónk, mondjuk is!

J

ákób visszaindult az Istentől kapott földre, oda, ahonnan menekült (1Móz 31,22-54). De menekül most is, a csalások sorozata rosszá tette a kapcsolatot apósával, és ő üldözőbe vette vejét. A csalók nem boldogulnak egymással, de nem is bírják elviselni, ha a másik túljár az eszükön. A nem tisztességes viselkedés, a nem az Isten útján való járás félelmet és gyűlöletet szít. Szomorú ez, Lábán fegyveresekkel megy saját lányai és unokái után.

Ha Jákób nem is figyelt Istenre, Ő nem mondott le róla, és ezért megszólítja Lábánt. Az álmot használja fel Isten a vele való beszélgetésre. Benne van az is, hogy máskor nem megszólítható. Mikor vagyok én megszólítható? Mikor tud Isten elérni? Bizony, minket is gyakran visz előre a saját indulatunk. Hányszor nem lehet a fejünkkel beszélni, mert úgy gondoljuk, mi mindent tudunk, vagy se nem látunk, se nem hallunk a haragtól vagy a különféle tervektől. Péterrel is nehezen lehetett beszélni, úgy vélte, a halászathoz ő ért, Jézus nem.

Ez az álomban való megjelenés azt üzeni Lábán számára, hogy Jákób az Úr védelme alatt áll. Bármilyen is volt eddig, elhívott ő, és Istennek terve van az életével. Lábán nem nyúlhat Jákóbhoz. Isten oltalma csodálatos, aki az Ő védelme alatt áll, annak nem kell félnie semmitől. Jákób sem igazán bízott eddig az Úrban, nem ismerte Őt személyesen, és nem tudta, hogy mivel Hozzá tartozik, nem kell menekülni. Bár az is igaz, hogy a nem tiszta szív, a világ módszereinek az alkalmazása ilyen helyzetbe sodor. Aki a világhoz igazodik, alakoskodik, csal, és aztán menekül, mert a csalót is számon kérik. Nem tudja még ez az ember, hogy nem menekülni kell, hanem az Úrnak átadni az életünket. És ha az ő útján járunk, az életvitelünk miatt nem kell szégyenkezni, menekülni.

Lábánt megállítja az Úr, mert Ő ellenségeinket meg tudja állítani és el tudja téríteni gonosz szándékuktól. Milyen csodálatos Pál apostol élete, mennyire ellenségesen állt hozzá a tanítványokhoz, és az Úr megállította útján, és tanítvánnyá tette.
A házibálványát azonban keresteti Lábán, Jákób elhamarkodott esküt mond, mivel nem tudja, hogy Ráhel elhozta azt. Ezért jó komolyan venni, hogy ne esküdözzünk, mert nincs is rá szükség. A bálvány magához láncolja a szíveket, Ráhel sem érezte magát biztonságban nélküle, Lábánnak sincs nyugalma. Kár, hogy Ráhel nem ismerte fel, hogy Jákób Istenére van szüksége, Ő ad igazi békességet és biztonságot. Tulajdonképpen nem is Ráhel hibája ez, hanem Jákóbé, akinek az életén nem látszik elhívatása. Ő még csak formálisan Isten gyermeke. Formális hívő és áldáshordozó. Hiába vette el az áldást, még annak ereje nem nyilvánul meg az életében. Formálisan vagy valóságosan hívő vagyok? Látszik-e az áldás ereje az életemben? Felismerhető-e, hogy Kihez tartozom?

Lábán szövetséget köt Jákóbbal, ebben a kibékülésben nincs szerepe a bűnbánatnak és a bocsánatkérésnek. Ez még csak jogi alapon működő szövetség, amelyben Isten a tanú. Lábán az Úrra bízza Jákóbot és családját. Bűnbánat és megbocsátás nélkül nincs teljes kapcsolatgyógyulás. Csakis a megbocsátás gyógyítja a sebeket, és segít az újrakezdésben. Isten is megbocsátás által törli el vétkeinket, és kezd velünk egy újat.

Fontos Lábán megállapítása, ha senki nem is fogja látni, amit Jákób tesz, de Isten látja. Mindig ezzel a hittel kell mozognunk, ha nem látja is senki, de az Úr látja mindazt, amit teszek, sőt, ismeri gondolataimat is. Az ég és a föld Ura tisztában van tetteimmel, nincs semmi rejtve Előtte. Ezért mindent úgy tegyünk, hogy Ő lát. Isten látta Kain gyilkosságát és látta Géházi hazugságát is. Azonban a kereszt alatt rendbe jöhet az életünk. A rejtett, a mások előtt titkolt tettekre is van bocsánat, ezekre is vonatkozik, hogy az Úr eltörli őket, mint felleget.

Ciprusról tovább vezeti a Lélek Pálékat, most már Pálként állítja elénk Lukács (ApCsel 13,13-37). Ez jelzi, hogy új neve van, ami kifejezi azt, hogy nagy dolgok mentek benne végbe, új emberré lett. Ő már nem az, akinek Saulként ismerték. Több év telt el, mire ezt a nevet kezdi használni, idő kellett ahhoz, hogy mindenki előtt világossá váljon, valóban tanítvány lett belőle, valóban új ember.

A Pál név azt jelenti, kicsi. Ezzel jelzi, hogy már nem ő a nagy, hanem az Úr lett naggyá benne, Ő növekszik, Pál pedig egyre kisebbé válik. Korábban ő akart nagy lenni, megvolt a terve, miként éri ezt el, de az Úrral való találkozás után rádöbbent, milyen kicsi is ő, de most már nem is akar ő nagy lenni, mert régi természete meghalt a kereszten, és most már Krisztus él és növekszik benne. Az emberek most már nem Sault látják, hanem Krisztust. Ki él bennem? Az énem, az óemberem vagy a Krisztus?

János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Nem tudjuk, mi történt, miért fordult vissza. Talán most döbbent rá, hogy egy ilyen út igénybe veszi az embert, és ő még nem alkalmas rá. Amikor hitre jutunk, tele van a szívünk örömmel, az egész világot magunkhoz tudnánk ölelni, és úgy gondoljuk, mi tudunk mindent. Elkezdünk mindenkit megtéríteni, aztán csalódások érnek, és rádöbbenünk, nem tudunk mi mindent, sőt, semmit nem tudunk, mert az új életet is tanulni kell, és mivel még most kezdtük, nem is tudhatjuk. Jó, ha ezt látjuk, és elfogadjuk az Úr formáló kegyelmét.

Az antiókhiai zsinagógában megkérik Pálékat, hogy szóljanak, ha van valami buzdító szavuk, azt mondják el. Pál feláll, mert persze, hogy van mondanivalója, hiszen Krisztus él benne. Van mit továbbadnia. Testvéreim, van-e mondanivalónk? Van-e mondanivalód? Bizony, hányszor csöndben félrehúzódunk, mert nem tudunk mit mondani. És ez bizony szomorú, hiszen az Úr az evangéliumot bízta ránk, és amennyiben éljük, gyakoroljuk, van tapasztalatunk. Ha olvassuk az igét, van miről beszélni. Igen, a tanítványnak van mit mondani embertársai számára, mert olyan kincs bízatott rá, amit csak ő ismer. Továbbadjuk-e, beszélünk-e, amikor kérik, hogy szóljunk?

Annyi mindenről tudunk beszélni, hamar megmutatjuk, hogy járatosak vagyunk a világ dolgaiban, értjük az életet, de meglátják-e, hogy ismerjük Isten országát? Merünk-e beszélni hitünkről? Mert ki beszéljen róla, ha nem a tanítvány?

Pál feláll és Jézus Krisztusról tesz bizonyságot. Izráel népe történetén keresztül jut el a Megváltóig, mutat értünk való halálára és feltámadására. Jussunk el mi is mindig az élet dolgaitól a kegyelemig, mert az képes átformálni az életünket és ennek a világnak az arculatát. A kegyelem remek szabó, jó dolgot hoz ki az életünkből.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.