A
|
z Úr
visszairányította Abrámot Kánaán földjére (1Móz 13,1-18). Az egyiptomi
tartózkodás csak egy kudarcos kitérő volt, mert az ő helye nem Egyiptomban van.
Az ő élettere Kánaán földje, mert oda hívta el az Úr. Ismét látjuk, hogy a
menekülés nem megoldás, aki az Úr vezetésére figyel, az a legnehezebb
körülmények közt is képes kitartani, mert tudja, Istennek gondja van rá. Az
éhínség sem jogosít fel a menekülésre, mert pontosan Abrám hite lehetett volna
az őslakosok számára is bizonyságtétel. Megláthatták volna, lehet másképp is,
nemcsak a menekülés jelenthet megoldást, hanem az élő Istenben való hit által
helyt lehet állni, meg lehet maradni. Gyakran pont ez hiányzik a mi
életünkből, ez a más; nem tudjuk felmutatni a próbák, a nyomorúságok idején,
hogy lehet másképp is viselkedni, reagálni, mint ahogy azt eddig tettük, ahogy
azt megszoktuk. Mert Isten országában új lehetőségek kínálkoznak, új magatartásformát
kapunk.
Abrám visszamegy oda, ahol először segítségül hívta az Úr
nevét. Felismerte, hogy csak így lehet előrejutni, ez az ő útja. Igen, ez a mi
utunk is, erre van mindenkor szükségünk, segítségül hívni az Úr nevét. Amikor
segítségül hívjuk az Úr nevét, kifejezzük, egyedül nem megy, ezért szükségünk
van segítségére, tanácsára. Mindig akkor rontjuk el dolgainkat, amikor nem
hívjuk az Urat segítségül, mert akkor magunkra építünk, azt jelezzük, ezt mi is
meg tudjuk oldani, nincs szükségünk segítségre, ám ez nem így van. Mindig
rászorulunk az Úrra, mert Nélküle semmit sem tudunk cselekedni.
Abrám nincs egyedül, vele ment Lót is, aki afféle potyautas, aki elhívás
nélkül csapódott hozzá. Az elhívás nélküli emberek ma is ott vannak a hívők
körül, és amint Abrám idejében problémát jelentettek, konfliktusforrássá
váltak, úgy van ma is. Aki nem az Úr szavára indul, aki nem születik újjá, az
mindig a maga érdekeit tartja szem előtt, a bővizű földet figyeli. Lót számára
egyedüli szempont a bővizű föld, tehát a jó megélhetés. Nem figyelt arra, hogy
milyen emberek élnek azon a vidéken. Aki nem hitből van Isten gyermekei között,
csak a megélhetést tartja szem előtt, nem nézi, milyen ember is az, akivel
összefog. Ne csak a külső dolgokra figyeljünk, hanem az emberek belső
tartalmára is. Lótnak sok problémája
fakad ebből.
Abrám nem áll le veszekedni, nem ragaszkodik a jobb területhez, hanem
kész lemondani, kész átengedni a választás jogát. Abrám most már teljesen az
Úrra bízza magát. Aki az Úrra figyel, tud lemondani jogokról, tud elengedni,
mert ismeri az Urat, és inkább Őt választja, mint az anyagi előnyöket. Abrám
elengedi Lótot, ha menni akar, menjen. Nem ő küldi el, nem is ő választ, hanem
rábízza ezt Lótra. Van, amikor így el kell engedni azt, aki menni akar. Abrám az
Urat választja, Lótot elengedi.
Kiderül, ez a jó választás, neki nem kell Lótra figyelni, hanem egyedül
csak az Úrra. Amikor közel van a csüggedés, amikor nem tudja, jól döntött-e,
ismét szól az Úr. Isten nem hagy magamra, a kritikus helyzetekben mindig szól.
Isten megerősíti ígéretét, majd Abrám oltárt épít és hálát ad az Úrnak.
Meglátja, érdemes volt Istenre bízni magát. Mert soha nem jár rosszul az, aki
az Úrban bízik. Többet kap az, aki vár Istenre, mint aki maga szerzi meg a
dolgokat.
Péter és János útja a gyülekezetbe vezetett (ApCsel 4,23-31). Nem hazamentek, se nem
menekültek, hanem megkeresték az Úrban hívők közösségét. Amíg ők a vezetők
előtt álltak és bizonyságot tettek, addig a többiek együtt voltak és
imádkoztak. A gyülekezet imaközösségben található. Tehát ők sem a maguk
dolgával törődtek, hanem imádságban segítették Pétert és Jánost. Az imádság
fontos és hatásos eszköz a tanítványok kezében. Használjuk-e? Imaközösségben
találnak-e minket? Imádkozunk-e azokért, akikkel nem tudunk együtt lenni, akik
mellett nem állhatunk ott a próbákban? Mert fizikailag lehetünk távol, de az
imádság által erősíthetjük egymást.
A gyülekezet valóban egy új közösség, itt nem az egyéni érdekek a
fontosak, hanem az Úr akarta. A közösségben az evangélium továbbadása, az ige
hirdetése a legfontosabb. Ismerjék meg minél többen az Úr kegyelmét.
Péter és János beszámolóját követően nem esnek pánikba, nem akarnak
menekülni, hanem ismét imádkoznak. Az Úrhoz fordulnak, Rábízzák magukat, és
segítségét kérik. Nem az életükért könyörögnek, nem azért, hogy elmúljon a
veszély és békességben élhessenek, hanem azt kérik, adja meg, hogy teljes
bátorsággal hirdethessék az igét. Bátorságot kérnek, és folyatják tovább a missziót.
Nem is bosszúra szomjaznak, hanem azt kérik, cselekedjen az Úr. Arra
vágynak, hogy jelek és csodák történjenek. Mire vágyok én? Kérem-e az Úrtól,
hogy cselekedjen hatalmasan, munkálkodjon a szívekben, adja meg, hogy legyenek
megtérések, szabadulások? Ó, Uram, nyújtsd ki a ma élő nemzedék felé is kezed,
adj csodákat, jeleket, munkálkodj hatalmasan, hogy felismerjék, itt vagy. Add, Uram, hogy félelem és magalkuvás nélkül hirdessük az igét, mert a mai ember
élete is csak az ige által változhat meg. Az Úr ma is ugyanaz, Jézus neve által
ma is nagy dolgok történhetnek. Kérjük az áldást, a záport, mert az idő halad.
A gonosz tudja, hogy kevés az ideje, ezért akcióba lép, jó lenne, ha mi is
akcióba lépnénk, mégpedig elsősorban imaharcba. Kérjük az Urat, dicsőítse meg
magát, és adjon sokak számára megtérést, új életet. Uram, ismertesd meg nevedet
az emberekkel, mert annyira nem ismerünk Téged. Aki igazán szereti az Urat,
mert megtapasztalta drága kegyelmét, annak a szívét a szolgálat utáni vágy
tölti be. A gyülekezet imádságára a Szentlélek válaszolt, igent mondott rá,
betöltötte őket. Mintha azt mondta volna a Lélek, egyetértek, gyerünk, vigyük
az igét, tegyünk bizonyságot, lépjünk ki az emberek közé. A Szentlélek bátorrá
teszi az Úr gyermekeit. Mert nem az a
bátorság, ha azonosulunk a világ szellemével, hanem az, ha világ ellenkezése
ellenére vállaljuk Jézust.
Testvérek, menjünk bátran
1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban
Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva
megpihenni A boldog cél előtt.
2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk,
Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát
ki-ki fordítsa A szent város felé.
3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged,
Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön
éned össze, Menvén halálon át.
4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki
pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is
beérjük, Bennünket gond se bánt.
5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a
keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden
gáton, Hű Mesterünk után.
6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre,
Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent
reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.
7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin
gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt
vállunkra venni E földi élten át.
8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S
a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot
mind levetjük S vár ránk az égi rész.
9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt,
mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál
pihentek, Megfáradt gyermekek.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése