Minden gondotokat Őreá vessétek!

E

bben a szakaszban is a még mindig a maga eszére és ravaszságára támaszkodó Jákóbot látjuk (1Móz 30,25-43). Továbbra is becsap mindenkit, akit lehet. Bár közben maga is megtapasztalja a csalást, a kihasználást, mert Lábán is ugyanazzal a módszerrel dolgozik, mint Jákób. Az Isten nélkül élő emberek mind ugyanazt a módszert alkalmazzák, és ugyanaz a szempont vezérli őket. Mindkét fél csak magára gondol, és arra összpontosít, miképp tudja minél jobban kihasználni a másikat.

Az Úr Jézus azonban más szempontot és más módszert hozott, aki Őt követi, az már ezek szerint él. A szempont: mindenben az Úr legyen az első helyen, a második a felebarát, és a harmadik vagyok én. De vajon ez-e a szempontunk? A módszere pedig az elengedés, az odaadás és az önkéntes mérföld. Ezen járok én?

Közben Ráhel is fiút szült, akit Józsefnek neveznek. Ő lesz majd Jákób kedves fia. Most ébred fel Jákóbban a honvágy, szeretne hazamenni, de úgy látja, nincs semmije, ezért a fizetségét is trükkel kívánja megszerezni. Keleten az állatok többnyire egyszínűek voltak, így azután szegényes volt az a tarka nyáj, amit Jákób magának kiválasztott. Azonban most is ravaszsághoz folyamodott, és arra is volt gondja, hogy a silányabb állatok közül ne kerüljön az ő nyája közé. Mindebből jól látjuk, hogy a rossz útról nem tud csak úgy letérni az ember. Nem tud módszert váltani, mert a gonosz beleivódott a lényébe. A változáshoz az élő Istennel való találkozásra van szükség. Csakis Isten tudja gonosz szívünket újjá formálni. A csalás útja tűnhet eredményesnek, de ez nem jelenti azt, hogy Isten meg is áldja és elfogadja azt a módszert. Jákób még mindig nem tanulta meg Istenre bízni magát. Maga akar magáról gondoskodni, maga akarja jövőjét bebiztosítani. Milyen jó, amikor ehhez az igéhez tartjuk magunkat: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pét 5,7).

Heródes számára jelzés volt Péter börtönből való szabadulása. Isten őt is kereste, és azt akarta, hogy ezen az eseményen elgondolkodjon (ApCsel 12,20-25). Nem árulókat kellett volna feltételezni az őrség tagjai közt, vagy hanyag munkavégzést, hanem rádöbbenni, hogy Jézus az Úr. Azonban Heródes nem akart Istennel és önmagával sem szembenézni. Ki kellett volna mondania, hogy Jézus a Krisztus, Ő az Úr életünk felett. Másrészt magát is helyre kellett volna tenni, ami azt jelenti, elfogadja, hogy ő nem isten. Amikor az igét olvasom, mindig eljön az önmagammal való szembenézés ideje. Amikor Jézust szemlélem, lényében meglátom magam, éspedig annak látom, aki valójában vagyok: bűnös embernek. Jézus lénye nem torzító tükör, hanem Ő mindig a valóságot mutatja. De igéjén keresztül elénk tárja azt is, akikké lehetünk Szentlelke által. Ő legmélyebb állapotomban is látja bennem az embert, mert embernek tart, még akkor is, amikor már mások nem tartanak annak. A gadarai teljesen elvesztette emberi mivoltát, az Úr azonban ennek ellenére látta benne az embert, és megláttatta vele azt, akivé lehet, az új, krisztusi embert. Ezt kínálja a számunkra is.

A tírusziak és szidóniak Heródes hiúságára és önimádatára építettek. A király beszéde után isteníteni kezdték, és Heródes ezt elfogadta. Amikor Péter előtt leborult Kornéliusz, az apostol talpra állította, és rámutatott, hogy ő is csak ember. Ezt mulasztotta el Heródes, és ezért megítéltetett. Nem Istennek adta a dicsőséget. Jó, ha minden dicsőítést, imádatot elutasítok. A mai ember is szereti az embert éltetni és dicsőíteni, pedig nem lenne szabad elfelejteni, hogy mindent Istentől kaptunk. Ha valami sikerül, adjunk érte hálát, és ne feledjük: az Úr adta a tehetséget és a képességet.

Heródes azt gondolta, megállíthatja az evangélium terjedését, megölette Jakabot, és Péterrel is ez volt a terve. Végül azonban az Úr félretette őt az útból. Az ige pedig akadálytalanul terjedt. A gyülekezet is megtanulta, hogy ne féljen, hanem bízza magát az Úrra. Mert valóban igaz, hogy még a hajszálunk is számon van tartva. Jó látni, ahogyan az Úr egyengeti a gyülekezet és az evangélium útját. Az is lényeges, hogy a hívők is bátran viszik az igét, Isten Lelke pedig megáldja az ige útját. Kérjük, hogy ma is áldja meg az elhangzó igét, hogy legyenek, akik befogadják és új életet kezdenek Jézussal.

A missziói munkatársai is gyarapodnak, feltűnik János Márk, akit az Úr Jézus elfogásakor láthattunk fiatalon. Most már Pál és Barnabás mellett találjuk, velük megy Antiókhiába, sőt, majd az első missziói útra is.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.